2017-02-15 13:15:00

Unicef jelentés: negyedmillió gyerekkatona a világon


2002 óta február 12-én tartják a gyerekkatonaság elleni világnapot, mely kiskorúaknak a fegyveres konfliktusokban való közvetlen vagy közvetett alkalmazása ellen küzd. Az ENSZ gyermekügyi intézetének, az Unicef-nek legfrissebb jelentése szerint jelenleg 250 ezer gyerekkatona szolgál a világon. Az Unicef által 1997-ben, a Dél-afrikai Fokvárosban szervezett tanácskozás résztvevői szerint gyerekkatona: „bármely 18 év alatti személy, aki része valamilyen hagyományos vagy irreguláris fegyveres erőnek illetve fegyveres csoportnak, bármilyen formában, beleértve de nem kizárólagosan a szakácsokat, hordárokat, hírvivőket, információszerzőket illetve kémeket és bárkit, aki ilyen csapatoknak része, a családtagokat kivéve. A definíció lányokra is kiterjed, amennyiben szexuális szándékkal vagy erőszakos házasságkötés gyanánt sorozták be őket. Ennek következtében a definíció nem kizárólagosan vonatkozik fegyvert hordó illetve hordott gyermekekre”. Ferenc pápa különösképpen is hangos szószolója a gyermekek jogainak, ezért is írta február 12-i, szombati twitter üzenetében: „Tiszteletben kell tartani a gyermekek méltóságát: kérjük, hogy töröljék el a gyerekkatonák rabszolgaságát a világ minden részén!".

Megdöbbentő az adat: negyedmillió gyerekkatonát alkalmaznak napjainkban háborús konfliktusokban. Ezeket a gyerekeket a világon állami hadsereg, vagy félkatonai szervezet, vagy felkelő fegyveres csoportok kötelékeiben alkalmazzák, döntő mértékben erőszakos, kényszer-besorozással.    

A világ gyermekeinek egy kilencede háborús konfliktus övezetében él

Az Unicef jelentés szerint a világ gyermekeinek egy kilencede háborús konfliktus övezetében él, azaz minden kilenc gyermekből legalább egy, naponta és közvetlenül találkozik a háború embertelenségével, az erőszakkal és a halállal. A legválságosabb övezetek napjainkban Szíria, Mali, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán. Aggasztóan növekszik a lány-katonák száma, jelenleg is már 40 százalékban vannak jelen. Ezek a gyermekek rettenetes fizikai és pszichés szenvedéseknek vannak kitéve, de mindenekelőtt meg vannak fosztva a gyermekkor lehetőségétől, a játéktól, a gondtalanságtól, a szülői és a családi környezettől és az iskolai művelődés lehetőségétől.

Óriási feladat a szüleik felkutatása valamint főként a pszichés sérüléseik gyógyítása

Az emberiségnek erről a szégyenéről, a gyerekkatonaságról rádiónk mikrofonja előtt Andrea Iacomoni, az Unicef olasz tagozatának az elnöke nyilatkozott:

„Tehát manapság negyedmillió gyerekkatonáról tudunk, de a számukról nincsenek biztos adataink. Legsúlyosabb a helyzetük ma kétségtelenül Szíriában és Jemenben, Dél-Szudánban, Közép-Afrikában és Mianmar-ban. Itt legalább tízezer reguláris, tehát hivatalosan besorozott gyerekkatona ismert. A mi szervezetünk hivatalos tárgyalások révén évente 200-300 gyerekkatona kiszabadítását tudja elérni. Kiváltásuk után is óriási feladat a szüleik felkutatása valamint főként a pszichés sérüléseik gyógyítása”.

Ezekről a lelki sebekről Lucia Castelli gyermekorvos, aki éveken át Észak-Ugandában dolgozott, a következőket nyilatkozta: „Igen, találkoztam gyermekekkel, akik megszöktek a fegyveres lázadóktól. Ők számoltak be arról, hogy a legszörnyűbb kegyetlenségekre kényszerítették őket, arra, hogy fegyverrel öljenek, hogy raboljanak és fosztogassanak, nemcsak élelmet, hanem nekik kellett más kisgyerekeket elrabolni a családjaiktól. Alapvető jelentőségű a közösségek meggyőzése arról, hogy együtt lépjenek fel a gyerekek besorozása ellen és hogy fogjanak össze közösen a kiszabadításuk érdekében. Azonban a fegyverkereskedelem és a háborúk továbbra is igényt tartanak a gyermekekre. Addig is fontos legalább azért fellépni, hogy az egyes országok  és államok tartsák tiszteletben az Unicef normatív szabályait”.

(vl)           

 








All the contents on this site are copyrighted ©.