A „szent szégyen” mentsen meg minket az egyházi ambíciók kísértésétől: a pápa keddi homíliája

Az Úr adja meg a „szent szégyen” kegyelmét az ambíciók kísértésével szemben, ami mindenkit érint, az egyházi közösséget is. Ezért fohászkodott Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Jézus arra szólít minket, hogy mások szolgálatába állítsuk magunkat – emlékeztetett a Szentatya.

Jézus megkísértései

Mind meg leszünk kísértve. A keresztény élet e tényéből indult ki homíliájában a pápa, a napi olvasmány (Sir 2,1-13) és az evangéliumi szakasz (Mk 9,30-37) alapján. Sirák könyvének mai olvasmányos része a megpróbáltatásokra készít fel minket: ha valaki szolgálni akarja az Urat, annak föl kell készülnie a kísértésekre. Márk evangéliumában Jézus elmondja tanítványainak, hogy meg fog halni, de ők nem értik és félnek kérdezni tőle. Ez a küldetés nem teljesítésének kísértése – mondta a pápa. Jézust is megkísértették: előbb a pusztaságban háromszor megkísértette a sátán, majd Péter kísértette meg Jézust, mielőtt megjövendölte volna halálát.

A törtetés kísértése a plébánián

De az evangélium egy másik kísértésről is beszél: a tanítványok az úton azon vitatkoznak, ki közülük a legnagyobb, és hallgatásba burkolóznak, amikor Jézus megkérdezi tőlük, miről beszélnek. Hallgatnak, mert szégyellik a vitát. Jó emberek voltak, akik követni akarták az Urat, szolgálni az Urat. De nem tudták, hogy az Úr szolgálatának az útja nem könnyű, nem olyan, mint belépni egy szervezetbe, egy jótékonysági intézménybe, vagy jót tenni: nem, valami más. Féltek ettől. Aztán ott van a világiasság kísértése: amióta egyház az egyház ez így történt, egészen napjainkig ez történik és így is marad. Gondoljunk csak a plébániákon zajló harcokra: „Én ennek a társulatnak az elnöke akarok lenni, feljebb kapaszkodni a ranglétrán”. „Ki itt a legnagyobb?” „Ki a legnagyobb ezen a plébánián? Nem, én fontosabb vagyok, mint ez meg az, nem azért, mintha csinált volna valamit…” És akkor indul a bűnlajstrom.

A papok és a püspökök is helyezkednek

A kísértés odavezet, hogy kibeszéljük a másikat és törtetünk. Ferenc pápa további példákat hozott ennek a kísértésnek a megértetésére.

Néha mi, papok is szégyenkezve mondjuk: „Én azt a plébániát szeretném…” – „De hisz az Úr itt van…” – „Én mégis azt a plébániát kérem…” Ugyanaz. Nem az Úr útja, hanem a hiúság, a világiasság útja ez. A püspökök között is megesik ez: a világiasság megkísérti őket. Hányszor előfordul, hogy „én itt vagyok ebben az egyházmegyében, de kinézem magamnak azt, amelyik fontosabb és mozgósítom a befolyásomat itt-ott, nyomást gyakorlok erra-arra, hogy eljussak oda…” – „Pedig az Úr ott van!”.

Haszontalan szolgák vagyunk

A vágy, hogy fontosabbak legyünk, a világiasság útjához vezet. A pápa arra buzdította a hívőket, hogy kérjék mindig az Úrtól a szégyenkezés kegyelmét, amikor ilyen helyzetekben találják magukat. Jézus felfordítja a logikát: emlékezteti a tizenkettőt, hogy „ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (vö. Mk 9,30-37), és egy gyermeket állít közéjük. A pápa azt kéri, hogy imádkozzunk az egyházért, mindannyiunkért, hogy az Úr megvédjen az ambícióktól, a világiasságtól, attól, hogy nagyobbnak érezzük magunkat másoknál.

A kísértéstől óvjon meg a szégyenérzés

Az Úr adja meg a szégyenkezés, a szent szégyen kegyelmét, hogy a kísértés pillanatában szégyenkezni tudjunk: „De hát én képes vagyok így gondolkodni? Amikor látom Uramat a kereszten, én arra akarom használni az Urat, hogy törtessek?” És adja meg a gyermeki egyszerűség kegyelmét: hogy rájöjjünk, csak a szolgálat útja van… A Szentatya végül egy képzeletbeli utolsó kérdést tett föl: „Uram, egész életemben szolgáltalak téged. Egész életemben az utolsó voltam. És most? Most mit mond nekünk az Úr?” Azt, hogy mondd magadról: csak egy haszontalan szolga vagyok.

(gá)