2017-03-02 18:41:00

Közzé tették Ferenc pápa Carpi látogatásának programját


Amint arról keddi adásunkban beszámoltunk, Ferenc pápa az észak-olaszországi Modena közelében levő Carpi egyházmegyébe látogat április elején. Március elsején a Carpi egyházmegye közzétette a látogatás programját. A látogatás lelkipásztori jellegű és a pápa szolidaritását fejezi ki a Pó síkságnak 2012-ben földrengés sújtotta térségével. A négy évvel ezelőtti földrengés során Carpi püspöki székesegyháza súlyosan megsérült, de azóta sikerült helyreállítani és az újra megáldását március 25-re, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára tervezik.    

Ferenc pápa ellátogat a szomszédos Mirandolába, mely a 2012-es földrengés epicentruma volt

Francesco Cavina, Carpi püspökének friss sajtóközleménye szerint Ferenc pápa április másodikán, vasárnap háromnegyed tízkor érkezik Carpi városába és fél tizenegykor szentmisét mutat be a város főterén, a Hősök terén, melyet Olaszország egyik legszebb terének tartanak. A trapéz alakú piazza két hosszanti oldalán reneszánsz paloták sora vezeti a tekintetet 52 árkáddal a tér keskenyebb végén álló barokk katedrális felé. A szentmise végén a pápa megáld három alapkövet, melyek Carpi Szent Ágotáról nevezett új plébániatemplomának, egy új lelkigyakorlatos háznak és egy új karitász központnak az alapkövei lesznek. Délben a téren imádkozza el az Úrangyala imádságot, majd a püspöki szemináriumban ebédel, ahol találkozik a papokkal, szeminaristákkal és szerzetesekkel. Újdonság, hogy Ferenc pápa délután háromnegyed négykor ellátogat a szomszédos Mirandolába, mely a 2012-es földrengés epicentruma volt. A város dómja azóta is használhatatlan, újjáépítése még folyamatban van. Este öt órakor a pápa felkeresi a város Szent Jakab templomát, ahol imádkozik a földrengés során elhunytakért. A 2012 májusában az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományát ért földrengések során 17-en vesztették életüket, 300-an sebesültek meg és 17.000-en kényszerültek elhagyni rombadőlt otthonaikat.

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.