2017-03-08 12:31:00

Nagyobb teret a nőknek a Vatikánban: március 8-a előtt egy nappal bemutatták a női tanácskozó testület


A nemzetközi nőnap előtt, kedden délelőtt mutatták be a Szentszék Sajtótermében azt a női tagokból álló tanácskozó testületet, amely 2015 júniusában alakult meg a Kultúra Pápai Tanácsán belül. Célja, hogy hangot és teret adjon a nőknek a dikasztériumon belül. 37 tagja van a testületnek, koordinátora Consuelo Corradi, a római LUMSA (Libera Università Maria Santissima Assunta) Egyetem kutatási és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes rektora. Egyetemi tanárok, vállalkozók, politikusok, művészek, újságírók alkotják a testületet, amelynek tagja a Vatikáni Rádió egyik újságírója, Roberta Gisotti is. Széles a kulturális, földrajzi és felekezeti skála a tagok között, olyannyira, hogy egy iráni muzulmán teológusnőt is beválogattak a tanácsba.

Helyreállt a kép: Isten az embert férfinak és nőnek teremtette

Abszolút újdonságról van szó a maga nemében, hiszen eddig egyetlen nő sem volt jelen a Kultúra Pápai Tanácsának vezetői szintjén, tehát hiányos volt az Isten által teremtett kép. A dikasztérium elnöke, Gianfranco Ravasi bíboros ezekkel a szavakkal vezette be a női tanácskozó testület sajtóbemutatóját. A neves bibliatudós emlékeztetett rá, hogy Isten az embert a maga képére férfinak és nőnek teremtette. Most az új, női tagokból álló testülettel a dolgok megváltoztak. Miért jött létre a kezdeményezés és milyen hozzájárulást akar kínálni az egyháznak és a nőknek?

Átfogóbb képet adni a kultúráról a női szemléletmód bevonásával

Erre a kérdésre Ravasi bíboros rádiónk mikrofonja előtt a következőket válaszolta:

„Elsősorban a női látásmódot akartuk érvényre juttatni a dikasztérium minden tevékenységével kapcsolatban. A tanács hozzájárulása két szinten valósulhat meg: egyrészt a tartalom szintjén, amelyet a nők saját tapasztalatukból, munkájukból, adott esetben laikus életállapotukból következően nyújthatnak. A másik pedig stílus kérdése: szeretnénk sokkal átfogóbb, színesebb olvasatot adni a valóságról és a dikasztérium által taglalt kérdésekről, túllépve a tisztán teológiai-filozófiai vizsgálódáson, ami az egyházi nyelvezet sajátja".

Nem a női kvóta elérése a cél: a nők a dikasztérium kultúrpolitikájának részét alkotják

A pápa nemrég azt mondta, hogy a nők szerepe nem annyira funkcionális kell, hogy legyen az egyházban, mint inkább a gondolkodás, az elmélkedés segítése. Ravasi bíboros ezzel kapcsolatban leszögezte: eleve kizárta a lehetőséget, hogy a női tanáccsal azért bővítették volna ki a Kultúra Pápai Tanácsát, hogy legyen női kvóta vagy egyfajta kozmetikázást érjenek el. „Nem: a nők kultúrpolitikánk belső mechanizmusához tartoznak”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.