2017-03-09 18:01:00

Ferenc pápa március 12-én ellátogat egy római plébániára


A pápa vasárnap ellátogat az olasz főváros Canossai Szent Magdolna plébániájára, amely egy életerős, sok fiatal családból álló közösség. A plébánia nevét adó szent által alapított kanossziánus nővérek ajándékozták Szent II. János Pálnak a területet 1988-ban, amikor szentté avatták Canossai Magdolnát. Az első szentmisét 1996-ban mutatták be a templomban. Egy hónappal megnyitása után II. János Pál látogatást tett a plébánián.

A Szentatya meggyóntat négy plébániatagot

A közösség lelkesen készül Ferenc pápa fogadására, aki vasárnap délután 4 óra körül érkezik. Agostino Vallini bíboros, római helynöke fogadja a kanossziánus elöljáróval és a plébánossal, P. Giorgio Spinello-val. A pápa találkozik a hittanosokkal, a cserkészekkel, akik kérdésekkel fordulnak hozzá és átadják leveleiket, amelyben örömüknek adnak hangot a látogatásért, imáikról biztosítják és kérik, hogy imádkozzon a világ békéjéért. Ezt követően Ferenc pápa a kanossziánus nővérekkel találkozik, majd a betegekkel, az idősekkel és a 2016-ban megkeresztelt gyermekek családjaival, továbbá a pasztorális kisegítőkkel, a hitoktatókkal és a Caritas önkénteseivel. A Szentatya meggyóntat négy plébániatagot: egy serdülőt, egy fiatalt, egy férfit és egy nőt. Este fél 6-kor a pápa szentmisét mutat be.

Aktív plébániaélet

P. Giorgio Karácsony előtt tudta meg a hírt Vallini bíborostól, hogy Ferenc pápa ellátogat a plébániára. Tíz éve vezeti a közösséget, amely során egy 49 éves diakónus és egy idén szentelendő pap hivatását érlelte meg. Sok fiatal család költözött a környékre, akik gyermekeik hitéletén keresztül bekapcsolódnak a plébánia tevékenységébe. Sokan járnak jegyesoktatásra is – hangsúlyozta a plébános.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.