Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Szentszék \ Események

A szentszéki megfigyelő felszólalt a genfi ENSZ ülésen Szíria ügyében

Gyermekek Szíriában - AFP

14/03/2017 17:22

Ivan Jurkovič érsek, a Szentszék állandó megfigyelője az ENSZ genfi hivatalainál március 14-én, kedden felszólalt az Emberi Jogi Tanács 34. ülésén, amelyen a szíriai helyzettel foglalkoztak. Emlékeztetett a hat éve folyó erőszak miatt a közel-keleti országban kialakult drámai körülményekre, a több százezer áldozatra és sebesültre. A Szentszék nevében szolidaritását fejezte ki a szír lakosságnak és az erőszak áldozatainak. Arra ösztönözte a nemzetközi közösséget, hogy tekintsen a helyzetre az áldozatok szemszögéből. Az évek óta zajló értelmetlen öldöklés ismét rámutatott arra, hogy a háború nem old meg vitákat. A politikai hatalom iránti vágyhoz és az önző érdekekhez kapcsolódó cinkosság, amely az erőszak és a gyűlölet felszítására hatalmas erőforrásokat és rengeteg fegyvert biztosít, odavezetett, hogy 2011 óta ötmillió ember hagyta el Szíriát. Az országban maradt 13,5 millió lakos, akiknek fele gyermek, nagy szükséget szenved.

Nem rendelhetjük magunkat alá az erőszak logikájának

Ezek tükrében az egyetlen előre vezető lehetőség a párbeszéd folytatása minden szinten. Bár a szentszéki delegáció üdvözli a közelmúltban ebbe az irányba tett apró lépéseket, hangsúlyozni kívánja, hogy semmilyen katonai megoldás nem jelenthet választ a szíriai helyzetre. Nem rendelhetjük magunkat alá az erőszak logikájának, mert az erőszak csak erőszakot szül. Elfogadhatatlan, hogy a gyermekek fizessék a legnagyobb árat ebben a konfliktusban.

A hat éve folyamatban levő konfliktus a nemzetközi közösség hatalmas kudarcára mutat rá

A szentszéki megfigyelő felhívást fogalmazott meg, miszerint a béke, a megbocsátás és a kiengesztelődés győzedelmeskedhet az erőszak és harag fölött. A hat éve folyamatban levő konfliktus a nemzetközi közösség hatalmas kudarcára mutat rá. A nemzetek családjaként közös a felelősségünk. A szíriai lakosság jogait biztosítani kell vallási és etnikai identitásuktól függetlenül, mert joggal vágynak az igazságra és a békére, amelyek az átfogó emberi fejlődés alapvető elemei. Nagyon fontos, hogy a vallási és etnikai kisebbségek ne váljanak a geopolitikai kompromisszumok zálogaivá, hanem vonják be őket az átlátható és befogadó tárgyalási folyamatba egyenlő jogokkal és felelősséggel, mivel ez az egyetlen út a békés jövő építéséhez.

Minden ember veleszületett méltósága elsőbbséget élvez

Végül a szentszéki állandó megfigyelő kiemelte: minden ember veleszületett méltósága elsőbbséget kell, hogy élvezzen a hatalommal és a bosszúval szemben. Az értelmetlen öldöklés ártatlan áldozataink igazságtalan szenvedése ösztönözze a kérdésben érintett minden felet a komoly párbeszédre és arra, hogy a béke és az igazság jövőjéért tevékenykedjen.

(sv)

14/03/2017 17:22