2017-03-25 16:43:00

Ferenc pápa homíliája Monzában: Isten kezdeményez, hozzánk illeszkedik, örömet ad


Egymillió hívő a pápai szentmisén

Rendkívül zsúfolt Ferenc pápa szombati milánói programja. A világhírű dómban tett látogatása után a San Vittore börtönt kereste fel, ahol a fogvatartottakkal találkozott és velük együtt is ebédelt. Délután három órakor Ferenc pápa a lombard főváros közvetlen szomszédságában fekvő Monzába látogatott, ahol szabadtéri szentmisét mutatott a milánói ambróziánus szertartás szerint. Monza többek közt arról híres, hogy nyári királyi székhelye volt a térségnek később a Lombardia nevet is adó longobárd királyságnak a 7. században. Most a milánói hívek Monzába zarándokoltak és a helybeliekkel együtt egymillió hívő vett részt a szentmisén.    

Az üdvösség öröme egy fiatal názáreti lány házának hétköznapi világában vette a kezdetét

Urunk születésének hírüladása ünnepi szentmiséjén Ferenc pápa homíliájában párhuzamot vont a Lukács evangélium két híradás-eseménye közt. Keresztelő János születésének híradása a templomban szolgálatot teljesítő Zakariás pap számára élesen szemben áll Jézus születésének a meghirdetésével. A templom liturgikus teréhez, mely Isten népét kizárja, most Galiela egyik Isten háta mögötti helye társul, a periférián ad Isten találkozót egy fiatal lánynak, akinek méhében testet vesz az Isten. Ez azt jelzi, hogy előtte semmi nem marad kizárva, semmi sem marad közömbös: az üdvösség öröme egy fiatal názáreti lány házának hétköznapi világában vette a kezdetét.

Isten kezdeményez, hozzánk illeszkedik, örömet ad, mely szolidaritássá, vendéglátássá és irgalommá válik egymás iránt                      

Isten mindig maga kezdeményez – folytatta a pápa –, ahogy Máriával is tette, hogy beleilleszkedjék otthonaink, hétköznapi civódásaink világába. Éppen ezért városaink, iskoláink, egyetemeink, tereink és kórházaink falain belül hangzik fel ma is a legszebb köszöntés: „Örvendezzél, az Úr veled van!”. Olyan öröm ez, mely életet fakaszt, mely testté válik azon a módon, ahogy a holnapra tekintünk és azzal a magatartással, ahogy egymásra figyelünk. Ez az öröm szolidaritássá, vendéglátássá és irgalommá válik egymás iránt! – emelte ki a pápa. 

A mai világ spekulál, nyerészkedik az élettel, a munkával, a családdal, a szegényekkel és a migránsokkal is

Máriához hasonlóan azonban minket is zavar foghat el: Hogyan történhet meg mindez, a spekulációkkal teli korunkban? Hiszen spekulálnak, nyerészkednek az élettel, a munkával, a családdal, a szegényekkel és a migránsokkal, még a fiatalokkal és a jövővel is! Látszólag minden egy számra, egy összegre redukálódik, miközben számos család hétköznapi életét a létbizonytalanság fenyegeti.

Sorsdöntő kérdések: Marad-e öröm és remény?

Napjaink szédítő ritmusa, mely maga alá gyűr bennünket, úgy tűnik, ellopja a reményünket és az örömünket. Ez a nyomás és a tehetetlenség érzete, miközben kiszárítja a lelkünket, súlyos kérdéseket vetnek fel bennünk: Hogyan lehetséges ma megélni az evangélium örömét a városainkon belül? Lehetséges-e még a keresztény remény ebben a helyzetben, itt és most? Ferenc pápa a felvetett kérdésekre Mária példájával próbált meg választ adni.

Idézzük fel az emlékezetet               

Az angyali üdvözlet Máriában felidézi az üdvösség történetét, a Jákobbal kötött szövetséget, Dávid alakját: Mária a szövetség lánya. Ehhez hasonlóan nekünk is fel kell idéznünk a mi történetünket, hogy ne felejtsük el, honnan jöttünk. Ne felejtsük el az őseinket, nagyszüleinket, a földet, mely két világháborút is megélt. Az emlékezet segít bennünket abban, hogy ne maradjunk a foglyai azoknak a beszédeknek, melyek töréseket és szakadásokat vetnek el.

Isten népéhez tartozunk

Mária emlékezete segít bennünket abban, hogy magunkévá tegyük az ő Istenhez tartozását. Hasznunkra válik, ha felidézzük, hogy Isten népének a tagjai vagyunk. Milánóiak, az ambroziánus rítus követői, egy olyan nép, melynek ezernyi a vonása, eredete és története. Ez a mi gazdagságunk! Ez a nép arra hivatott, hogy vendégül lássa a különbözőségeket és tisztelettel integrálja őket, hogy ünnepelje a másoktól jövő újdonságot, hogy ne féljen befogadni a rászorulókat, mert tudja, hogy bennük az Úr jelen van. 

A lehetetlen lehetősége

„Istennek semmi sem lehetetlen” – zárul az angyal válasza Máriának. Amikor azt hisszük, hogy minden tőlünk függ, akkor saját képességeink foglyaivá válunk. De amikor megengedjük, hogy segítsenek nekünk, hogy tanácsot adjanak, akkor megnyílunk a kegyelem előtt és azt tapasztaljuk, hogy a lehetetlen kezd valóságossá válni. Ez a föld, ezek a térségek jól tudják ezt, hiszen annyi karizmát szültek, annyi misszionáriust és annyi gazdagságot adtak az egyháznak. Ahogy tegnap, az Isten továbbra is szövetségeseket keres magának, olyan férfiakat és nőket, akik emlékeznek és akik képesek együttműködni a Szentlélek teremtő képességével – zárta homíliáját Ferenc pápa a Monzában tartott szentmise során.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.