A szülők tanúságtételükkel adják át a hitet gyermeiknek! – Ferenc pápa találkozója a fiatalokkal.

A Szentatya milánói lelkipásztori látogatásának utolsó eseményére március 25-én, szombaton délután került sor a város Meazza-San Siro stadionában. Itt várták őt az idén bérmálkozott vagy bérmálkozásra készülő fiatalok hittanáraikkal, szüleikkel együtt. A mintegy 78 ezres hívősereg között volt 400 önkéntes és több mint ezer serdülőkorú a főegyházmegye plébániáin működő oratóriumokból. A találkozó a Ferenc pápára jellemző közvetlenség, evangéliumi jókedv légkörében zajlott le. A fiatalok és a Szentatya spontán párbeszédét sok taps és nevetés szakította meg. Az ováció, amely általában véve itt akkor tör ki, amikor a stadion pályáján felvonulnak az egymással megküzdő focicsapatok, most Ferenc pápát köszöntötte. A találkozón, amelyet a Milánói Oratóriumok Alapítványa és a Katolikus Akció gyermekrészlege szervezett, zene- és énekszámok, tanúságtételek, nagyhatású táncjelenetek váltották egymást.

Nagyszülők, barátok, plébánia: ezek segítették a pápát gyerekkorában, hogy növekedjen a hitben

A pápa három kérdésre válaszolt, majd ő is feltett egyet, élénk beszélgetést folytatva a fiatalokkal. Az első kérdés, amellyel egy Dávid nevű fiú fordult a pápához így hangzott: „Amikor te voltál ilyen idős, mint mi most, mi volt az, ami segített, hogy növekedj a Jézussal való barátságban?” A pápa elsőnek a nagyszülőket nevezte meg. Előzőleg megjegyezte, mintha egy mai fiatal gondolatát továbbítaná: a nagyszülők öregek, egy másik korból valók, nem tudják használni a számítógépet, nincs mobiltelefonjuk. Saját tapasztalatát felidézve elmondta, hogy az egyik nagyapja ács volt, aki megtanította neki, hogy Jézusnak is ez volt a mestersége. „Amikor a nagypapát néztem, Jézusra gondoltam” – mondta a Szentatya. A másik nagypapa arra tanította meg, hogy soha ne aludjon el este anélkül, hogy jó éjszakát kívánna Jézusnak. A nagyamamák és édesanyja is megtanították imádkozni. A nagyszülők rendelkeznek az élet bölcsességével és megmutatják nekünk, hogy hogyan közeledjünk Jézushoz.

Jézus is játszott a többi gyermekkel

Azután fontos a barátokkal való játék, ami örömmel tölt el, anélkül, hogy sértegetnénk egymást és arra gondolva, hogy Jézus is így játszott. Isten volt, de játszott a többiekkel. Jót tesz a játék, ha tiszta, mert megtanít arra, hogy hogyan tiszteljük a többieket, megtanuljuk a csapatjátékot, azt, hogy mindnyájan együtt dolgozunk. Ez egyesít bennünket Jézussal. A veszekedés nem segít abban, hogy jobban megismerjük Jézust. Természetes dolog veszekedni, de utána mindig kérjünk bocsánatot és így vége a történetnek – javasolta a pápa a fiataloknak. A harmadik tanács pedig a plébánia és az oratóriumok, ifjúsági központok látogatása. Ha meghallgatják nagyszüleiket, ha játszanak barátaikkal és rendszeresen járnak szentmisére, látogatják az oratóriumokat, akkor növekednek a Jézussal való barátságban, mert a három választ az ima vezérfonala köti össze.

A szülők életükkel tegyenek tanúságot hitükről

A második kérdést egy háromgyermekes pár tette fel a Szentatyának: hogyan adják át a hitet gyermekeiknek?

Ebben központi szerepe van a tanúságtételnek – válaszolta a pápa, majd egy perc csöndet kért a jelenlévőktől. Mindenki gondoljon arra a személyre, aki a leginkább segítette a hitben való növekedésben. A pápa esetében ez egy lombardiai pap volt, aki megkeresztelte, és aki elkísérte egészen a novíciátusig. Ferenc pápa most köszönetét fejezte ki a lombardiaiaknak ezért a papért. Azután utalt a háború utáni korszak olasz filmjeire, amelyek a humanizmus „katekézisei” voltak. Kiemelte Vittori De Sica „A gyerekek figyelnek bennünket” c. filmjét. A gyermekek figyelik a szülőket és nagyon szenvednek, amikor veszekedni látják őket. A szülők legyenek tisztában felelősségükkel, amikor új életet hoznak a világra: gondoskodniuk kell a gyermek hitben való növekedéséről. Ehhez segítséget nyújt nekik az „Amoris laetitia” k. apostoli buzdítás, különösen az első fejezetek a szerelemről, a házasságról. A negyedik fejezet pedig az egész buzdítás kulcsát jelenti. A szülők mutassák meg gyermekeiknek, hogy a hit milyen sokat segít az élet drámáiban, nem pesszimista, hanem bizakodó magatartással, ez a legjobb tanúságtétel. A szavakat elfújja a szél, de azok a magvak, amiket elhintenek az emlékezetben és a szívben, örökre megmaradnak. Végül pedig szenteljék meg a vasárnapot és a szentmise után találjanak időt arra, hogy gyermekeikkel együtt játszanak, sétáljanak egy parkban, a város egy játszóterén. Ez a „dominguear” - ahogy Buenos Aires-ben mondják. A szülők ma már szinte elveszítették azt szokást, hogy játszanak gyermekeikkel. Fontos továbbá, hogy példát mutassanak a szolidaritásra, az irgalmasság műveire.

Összhangot teremteni az értelem, a szív és a kéz között

Egy milánói édesanya és katekéta, Valeria tette fel az utolsó kérdést. Hogyan lehet összhangba hozni az ifjúsági nevelők munkáját? A pápa a három nyelvezet közötti összhangot javasolta: teremtsék meg az értelem, a szív és a kéz harmóniáját. „Egy jó tanítómester, nevelő, edző képes rá, hogy növendékei jó tulajdonságait ösztönözze, és ne hanyagolja el a többit” – állapította meg a pápa. Neveljék az ifjúságot a mások szenvedése iránti részvétre és a teremtett világ csodáinak értékelésére.

Arra kérte őket, hogy csendben hallgassák szavait. Ne forduljon elő, hogy kigúnyolják egy társukat, mert kövér, mert sovány, mert ilyen vagy olyan tulajdonsággal rendelkezik. (A pápa azokra a gyakori esetekre utalt, amikor serdülőkorúak csoportja molesztálja, nyilvánosan megszégyeníti, megalázza egy-egy hasonló korú társát, közösségi oldalakon is terjesztve a zaklatást. Az utóbbi időben ezek a jelenségek több ízben is a szenvedő alany öngyilkosságához vezettek).

A pápa megígértette a fiatalokkal, és arra kérte őket, hogy a bérmálkozás szentségére készülve ígérjék meg az Úrnak is, hogy soha nem engednek meg hasonló eseteket környezetükben. A fiatalok hatalmas igennel válaszoltak a pápa kérésére.

(vm)