2017-03-29 12:24:00

Szent Pétertől Szent Istvánig: a pápa ministránsai Magyarországon jártak


Dennis, Umberto, Giuseppe, Nicolò: tizenhat éves olasz fiatalok, akik reggelente a vatikáni Szent Péter-bazilikában teljesítenek oltárszolgálatot az ott miséző papoknak, püspököknek, bíborosoknak, sőt olykor magának a római pápának is. Négy helyes fiatalember, akik ötödik társukkal és Luigi Portarulo atya, a római Szent X. Piusz kisszeminárium helyettes rektorának vezetésével felejthetetlen látogatást tettek Magyarországon.

Látogatás a bazilikákban és a Parlamentben

Fölkeresték a Szent István-bazilikát, a Mátyás-templomot, megtekintették a Parlamentben a Szent Koronát, fogadta őket Erdő Péter bíboros. Meglátogatták az esztergomi bazilikát és az altemplomot, ahol Mindszenty József bíboros nyugszik – akinek éppen ma emlékezünk születése 125. évfordulójára. A spirituális élmények mellett a fiatalok belekóstolhattak a magyar ízekbe, sétahajóztak a Dunán, de még a Széchenyi-fürdőbe is eljutottak. Meghatározó élmény volt számukra a látogatás a Terror Házában, ahol szembesülhettek a magyar történelem sötét időszakának terhével. A csoportot a budapesti Központi Szeminárium látta vendégül, az utazás szervezője és idegenvezetője Németh László prelátus, olaszországi magyar lelkész volt.

Ízelítő a magyar történelemből

Ahogy a fiatalok elmesélték rádiónk mikrofonja előtt, maga a kirándulás ötlete is a Szent Péter-bazilikában született, ahol minden kedden találkoznak a magyar szentmisére igyekvő Németh atyával, tudvalevő ugyanis, hogy hetente egyszer a bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolnában magyar nyelvű szentmisét celebrálnak. Nem is gondolták volna, hogy ilyen erős Szent István tisztelete Magyarországon, ahol az egyik legnépszerűbb keresztnév László, híres szent királyunk után. Nagy hatást tett a fiatalokra a Szent Korona tisztelete is, valamint a Terror Házában tett látogatás. Az olasz tankönyvekben nem sok szó esik Magyarországról, így az újdonság erejével hatott rájuk a rendhagyó történelemlecke, amelynek fényében jobban érthetővé válik a mai magyar politika is. Ízlett a gulyás, tetszettek a tiszta, rendezett utcák és a hatékony tömegközlekedés. A magyar főváros szépségei pedig lenyűgözték az olasz fiatalokat, akik visszatérve Rómába fölkeresték a Vatikáni Rádió stúdióját, hogy beszámoljanak a hallatóknak élményeikről.

Milyen érzés Ferenc pápának ministrálni?

Dennis már 6. éve ministrál a Szent Péter-bazilikában, ezért olyan szerencsés, hogy két pápának, XVI. Benedeknek és Ferencnek is szolgálhatott. Milyennek találják Ferenc pápát közelről? Egyhangúan megnyerőnek, nyitottnak, szerénynek látják, aki odafigyel a fiatalokra, a mai világban él, nem jár fényűző autóval, nincs piros cipője, mint az elődeinek… egyszóval „normális”. Táplálnak-e magukban vágyat a papi hivatás iránt? Az interjúban megszólaló négy fiatal az olasz csizma legkülönbözőbb sarkaiból származik, a hideg piemonti településtől a mediterrán Szardínia szigetéig. Egy azonban közös bennük: a spiritualitás iránti fogékonyság, a vágy, hogy ezekben a meghatározó életévekben az Úr jelet adjon számukra keresztény hivatásukat illetően. Idegen nyelveket, természettudományos tantárgyakat tanulnak, jól öltözöttek, nézegetik a mobiltelefonjukat, mint bármelyik fiatal. Ugyanakkor minden reggel hét órakor a Szent Péter-bazilikában találjuk a kis „monsignorékat”, hagyományos ministránsruhába öltözve, amint a sekrestyéből kísérik a miséző papokat az oltárhoz. Egy pillanat műve csupán a váltás a szelfiktől a lélek feltárásáig; a külső és a belső világ harmóniában megfér egymással.

Hivatástisztázás, püspöki szinódus

Vajon miért kevés ma a papi hivatás Európában, s ez alól sem Magyarország, sem Olaszország nem kivétel? Don Luigi szerint éppen az a fajta elcsendesedés, nyugodt környezet hiányzik a fiataloknak, amelyben meghallhatják Isten hangját. Túl sok a zaj, a kívülről érkező inger, ami elvonja a figyelmet a bensőtől. Ebben segít intézményük, a Szent X. Piusz kisszeminárium, ahol gimnazista korú fiatalok, fiúk és lányok tanulnak bentlakásos kollégiumban. A világegyház készül a 2018-as püspöki szinódusra, amelynek témája éppen a hivatástisztázás: mire hívja a fiatalokat az Úr? Papságra, szerzetességre, házasságra? Ehhez kíván hozzájárulni ez a speciális képzés, remélve, hogy mind többen válaszolnak igennel az Úr hívására.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.