2017-04-02 13:56:00

Isten segítségével eltakarítani a romokat és türelmes reménnyel újjáépíteni – Ferenc pápa homíliája Carpiban


A Szentatya homíliájában a vasárnapi olvasmányokról elmélkedett, amelyek az élet Istenéről szólnak, aki legyőzi a halált. Az evangéliumi szakasz János könyvéből (Jn 11,1-45) arról az utolsó csodás jelről szól, amelyet Jézus barátja, Lázár sírjánál visz véghez Húsvétja előtt – kezdte szentbeszédét a pápa.

Isten magáévá teszi és átalakítja a szenvedést

Látszólag mindennek vége van: a sírt egy nagy kő torlaszolja el; körülötte csak sírás és vigasztalanság tapasztalható. Jézust is megrendíti egy szeretett barát elveszítésének drámai misztériuma: „Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33). Majd könnyekre fakadt és a sírhoz ment, ahol ismét „szíve mélyéig megrendült” (38). Ez az Isten szíve: távol áll a rossztól, de közel áll a szenvedőkhöz; a rosszat nem tünteti el varázslatos módon, de együtt érez a szenvedőkkel, magáévá teszi a szenvedést és azt átalakítja.

Jézus mutat rá példát, hogy hogyan nézzünk szembe a szenvedéssel

A Lázár halála feletti általános elkeseredettség közepette azonban Jézus nem hagyja, hogy erőt vegyen rajta a csüggedés. Bár ő maga is szenved, szilárd hitre buzdít. Nem zárkózik be a sírásba, hanem megrendülten a sírbolt felé indul. Nem hagyja, hogy magával ragadja a körülötte állók beletörődöttsége, hanem bizalommal imádkozik: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál”. Így áll a szenvedés misztériumában, amivel szemben a gondolat és a haladás összezúzza magát, mint a legyek, ha üvegnek ütköznek. Jézus példát mutat arra, hogy hogyan viselkedjünk: nem menekül a szenvedés elől, amely része ennek az életnek, de nem válik a pesszimizmus rabjává sem.

Ott, a sír körül egy nagy találkozás és összeütközés zajlik le. Egyrészt ott van a nagy csalódás, földi életünk bizonytalansága, amelyet áthat a halál miatti aggodalom, amely gyakran megtapasztalja a vereséget, jelen van egy benső, látszólag legyőzhetetlen sötétség. Lelkünk, amely az életre teremtetett, szenved, amikor érzi az örökkévaló jó utáni szomjat, és amelyet elnyom egy ősi és homályos rossz. Az egyik oldalon találjuk a sírt, a vereséget. De a másik oldalon ott van a remény, amely legyőzi a halált és a rosszat, és amelynek van neve: Jézus. Jézus nem egyfajta orvosságot kínál fel, hogy meghosszabbítsa az életet, hanem hirdeti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”. Ezért mondja határozottan: „Hengerítsétek el a követ!” - és ezért kiált hangosan: „Lázár, jöjj ki!”

Mi kit választunk: a sír vereségét, vagy Jézust?

Mi is arra kaptunk meghívást, hogy döntsük el, melyik oldalon állunk! – folytatta homíliájában Ferenc pápa, majd ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: „Állhatunk a sír, vagy Jézus oldalán. Van, aki bezárkózik a szomorúságba és van, aki megnyílik a reménynek. Van, aki bennmarad az élet romjainak csapdájában, és van, mint aki hozzátok hasonlóan Isten segítségével eltakarítja a romokat és türelmes reménnyel újjáépít”.

Hívjuk el Jézust lelkünk kis sírboltjai elé

Az élet nagy „miértjeivel” szemben két út áll előttünk: mélabúsan szemlélhetjük a tegnap és a ma sírboltjait, vagy Jézust közelíthetjük sírboltjaink felé. Mindnyájunknak van már ugyanis egy kis sírboltja, egy kissé halott terület szívében: egy seb, egy igazságtalanság, amelynek szenvedő alanyai voltunk, vagy amelyet mi okoztunk, egy harag, amely nem hagy nyugodni, egy visszatérő lelkiismeretfurdalás, egy bűn, amelyet nem tudunk leküzdeni.

Ismerjük fel ma ezeket a kis sírboltjainkat és hívjuk el eléjük Jézust. Furcsa, de gyakran inkább szívesebben állunk egyedül lelkünk sötét barlangjaiban, ahelyett, hogy meghívnánk Jézust. Hajlamosak vagyunk rá, hogy mindig saját magunkat keressük, egyre inkább elmerülve az aggodalomban, sebeinket nyaldosva, ahelyett, hogy elmennénk Őhozzá, aki ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).

Ne engedjünk a félelemnek, válasszuk Jézus útját

Ne hagyjuk, hogy a kísértések fogságban tartsanak bennünket, hogy magunkra maradva siránkozzunk azért, ami velünk történik. Ne engedjünk a félelem semmit sem érő és sehová sem vezető logikájának. Ne ismételjük beletörődve, hogy minden rossz és semmi sem olyan, mint egykor. Ez a sírbolt légköre: az Úr azonban nyitni kíván az élet útja, a vele való találkozás, a benne való bizalom, a szív feltámadása felé. Halljuk meg tehát Jézusnak Lázárhoz intézett szavait, amelyek mindnyájunknak szólnak: „Jöjj ki!”. Gyere ki a reménytelen szomorúság zsákutcájából, oldd ki a félelem kötéseit, amelyek akadályoznak az előrehaladásban!

Isten feloldja életünk problémáinak csomóit

A gyöngeség és a nyugtalanság életünket akadályozó kötelékeinek ismételjük azt, hogy Isten feloldja a csomókat. Jézust követve megtanuljuk, hogy ne kötözzük életünket olyan problémák köré, amelyek összegabalyítják azt. Problémák mindig lesznek, és ha egyet megoldunk, haladéktalanul megérkezik egy másik. Azonban van rá módunk, hogy megtaláljunk egy új stabilitást, amely éppen Jézus, aki a feltámadás és az élet: vele öröm költözik szívünkbe, újjáéled a remény, a fájdalom békévé, a félelem bizalommá alakul, a megpróbáltatás helyett szeretetet kínál fel. És bár továbbra sem hiányoznak majd az élet súlyai, mindig lesz egy kéz, amely fölemel, Jézus Szava, amely bátorít, és ezt mondja: „Jöjj ki, jöjj hozzám!” Mindnyájunknak azt mondja: Ne féljetek!

Hengerítsük el szívünk elől a követ, hogy Jézus beléphessen

Nekünk is ma, mint akkor, Jézus ezt mondja: „Hengerítsétek el a követ!” Bármilyen nehéz is legyen a múlt, bármilyen nagy a bűn, erős a szégyenérzet, soha ne torlaszoljuk el a bejáratot az Úr előtt. Görgessük el előle a követ, amely megakadályozza, hogy belépjen: ez a mostani megfelelő időszak arra, hogy megszabaduljunk bűneinktől, a világi hiúságokhoz való ragaszkodásunktól, a büszkeségtől, amely lebénítja lelkünket.

Jézus meglátogatott és megszabadított bennünket, kérjük tőle a kegyelmet, hogy az élet tanúi lehessünk ebben a világban, amely ezt szomjazza, legyünk tanúk, akik újból és újból felélesztik az Istenbe vetett reményt az elfáradt és a szomorúságtól elnehezedett szívekben. Hirdetjük az élő Úr örömét, aki még ma is mondja Ezékiel prófétához hasonlóan: „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem” (Ez 37,12).

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.