2017-04-07 18:13:00

A Pápai Ház szónokának ötödik nagyböjti beszéde: Megnyilvánult Isten igazságossága


Ferenc pápa jelenlétében április 7-én pénteken tartotta ötödik nagyböjti beszédét P. Raniero Cantalamessa kapucinus és ez alkalommal arról szólt, hogy miként lehet a protestáns reformáció ötödik centenáriumát egy kegyelmi eseménnyé és az egész egyház kiengesztelődésévé tenni.   

A Római Kúria tagjai számára a Redemptoris Mater kápolnában tartott elmélkedésében a szónok a protestáns reformáció eredetéről, a hitbeli megigazulás tanának Luther utáni korszakáról,  a megigazulás-tan páli vagy jézusi tanításáról, végül pedig a hitbeli megigazulás mai hirdetéséről szólt.

A bűnös ember megigazulásáról szóló nagy probléma értelmezése is csak a Szentlélek által történhet

A Szentlélek egyházban betöltött szerepéről szóló sorozatában a kapucinus atya a beszéde elején leszögezte, hogy a bűnös ember megigazulásáról szóló nagy probléma értelmezése is csak a Szentlélek által történhet. Kiindulópontként felolvasta Szent Pál apostol római levelének híres harmadik fejezetét: „Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják: az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint ő igaz, úgy akar igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz. Hol marad tehát dicsekvésed? Szétfoszlott. Mely törvény alapján? Vajon a tettek törvénye alapján? Nem, hanem a hit törvénye szerint. Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül” (Róm 3,21-28).      

Luther szabadító élménye

Hogyan is történhetett, hogy egy ilyen világos és vigasztaló üzenet a nyugati kereszténység ölén végül kétféle európai kontinens megszületéséhez vezetett? – tette fel a kérdést. Sajnálatos módon ez a megosztottság az évszázadokon át vízválasztó maradt a katolikusok és a protestánsok között. A szónok felelevenítette Luther Márton szabadító torony-élményét, mikor kínzó önelégtelenségéből és önvádjaiból szabadulva felfedezte: „Az igaz a hitből él”. A szónok összevetette Luther első élményét, még a búcsúcédulák elutasítása előtti időszakából, az egyházatyák megigazulás-tanaival.

Nem az erények által jutunk el a hitre, hanem a hitből, a hit által érünk az erényekhez

Szent Ágoston „Isten igazságossága”-ról beszélt századokkal Luther előtt: Isten igazságossága, a justitia Dei, az a kegyelem, ami által mi igazzá válunk Isten előtt. Másképpen úgy fogalmaz: Isten üdvössége, a salus Dei, az a kegyelem, ami által Isten szabaddá tesz bennünket. Nagy Szent Gergely pápa tanította: Nem az erények által jutunk el a hitre, hanem a hitből, a hit által érünk az erényekhez. Szent Bernát mondta: Én amit nem tudok elérni saját magamtól, azt tulajdonba veszem bizalommal az Úr átszúrt oldalából, mert az egészen kegyelem… És abból ered az én igazságosságom? Óh, Uram, én csak te igazságosságodra emlékezem, mert az az enyém is, mert te vagy számomra az Isten igazságossága. Szent Tamás még ennél is tovább ment, amikor a „betű öl, a Lélek ami éltet” páli tanítást magyarázta, hiszen szerinte a betű alatt az evangélium erkölcsi parancsait is értették, ezért „az evangélium betűje is ölne, ha hozzá nem tennénk, hogy a hit kegyelme az, ami gyógyít, üdvözít”.

A tridenti zsinat nehézség nélkül megállapítja a hit és kegyelem primátusát

A reformációra válaszként összehívott tridenti zsinat nehézség nélkül megállapítja a hit és kegyelem primátusát, jóllehet fenntartja a cselekedetek és a törvény megtartásának a szükségességét, az üdvösség elnyerésének egész folyamatát szem előtt tartva, a páli megfogalmazás értelmében, mely a szeretet által tevékeny hitről beszél „fides quae per caritatem operatur” (Gal 5,6). Így érthető – összegezte a szónok –, hogy az ökumenikus párbeszéd új légkörében el lehetett jutni a katolikus egyház és a Lutheránus Egyházak Világszövetsége közötti közös nyilatkozathoz a hit által történő megigazulásról, melyet 1999. október 31-én írtak alá II. János Pál pápa idején.      

Nem volt hiábavaló a reformáció

Ezek után azt a kérdést vetette fel Cantalamessa atya, hogy akkor a protestáns reformáció egy „sok hűhó semmiért” eset volt?  Semmiképpen nem! – válaszolta. A katolikus egyház tanítóhivatala soha nem semmisítette meg a megelőző zsinatok döntéseit és soha nem tagadta azt, amit az egyházatyák, Ágostontól Tamásig tanítottak. A forradalmak nem eszmék vagy elvont elméletek mentén születnek, hanem a konkrét történelmi körülmények között. Az egyház pedig akkor egy ideje valójában nem reflektált ezekre a meggyőződésekre. Az élet, a katekézis, a nép vallásosság, a keresztény jámborság, a lelkivezetés, nem is beszélve az egyszerű prédikációkról, mindez az ellenkezőjét látszott tanúsítani, vagyis ami számít, azok a tettek, az emberi erőfeszítés. Ennek tetejében a jótettek alatt nemcsak a felebaráti szeretetnek a Máté 25-ben Jézus által felsorolt eseteit értették (enni, inni adni, felruházni…), hanem a zarándoklatokat, a fogadalmi gyertyákat, a kilencedeket és a búcsúk elnyerését értették.                

Váltás a századok során: a hit helyett az erkölcs az előtérben     

Cantalamessa atya utalt Henry de Lubac A középkori szentírás-magyarázat története című művében olvasható hangsúlyeltolódásra, mely a hit és kegyelem elsődlegességét szem előtt tartó korai egyház meggyőződéséből és gyakorlatából egyre inkább az erkölcsi tennivalók felé helyezte a hangsúlyt. Kezdetben a Szentírást négyféle, egymásra épülő értelemben vették és ezek a történelmi, a krisztológiai, a morális és az eszkatológikus szemlélet, egy korai veretes mondás jegyében : Amit olvasol az történelem, amit hiszel az allegória, amit teszel az erkölcs, és amire tartasz, az anagógia, az Istenhez  emelkedés útja.

Beszéde további részében a Pápai Ház szónoka az ősi apostoli igehirdetést elemezte, mely az ószövetség hitvilágából emelkedett ki, és mert gyökereit Ábrahámtól eredezteti, abból az összefüggésből érthető. Pál apostol tanítása valójában a krisztusi örömhír alapján áll, és azt alkalmazza saját korának teológiai kihívásaira.

(vl)                             








All the contents on this site are copyrighted ©.