2017-04-09 11:59:00

Ferenc pápa virágvasárnapi homíliája: az igazi út a végső győzelem felé szenvedésen és kereszten át vezet


Gyönyörű napfényes időben kezdődött a nagyheti szertartások nyitánya a Szent Péter téren a virágvasárnapi körmenettel és szentmisével. A hagyománynak megfelelően a tér közepén álló obeliszknél kezdődött a szertartás a pálma- és olajfaágak megáldásával, majd innét indult a körmenet az oltár felé, hogy elhangozzék az Úr Jézus Krisztus szenvedéstörténete a Máté evangélium szerint.

Együtt örült  a tanítványaival és megsiratta Jeruzsálemet

Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a szertartás kettős ízéről, édes-keserű, örömteli-fájdalmas jellegéről szólt. A Jeruzsálembe bevonuló Jézust tanítványai királyként köszöntik, de ugyanakkor az emlékezés a szenvedése evangéliumi meghirdetésének összefüggésében történik. Szívünk megérzi ezt az emésztő ellentmondást és valamiként igazolja mindazt, amit az Úr Jézusnak kellett éreznie a szívében azon a napon, amikor együtt örült  a tanítványaival és megsiratta Jeruzsálemet.

Ferenc pápa megemlékezett arról, hogy a virágvasárnapi örömet immár 35 éve gazdagítja az Ifjúsági Világtalálkozó, amit ebben az évben egyházmegyei szinte ünnepelnek és ami ezen a téren örömteli mozzanatot él meg, amikor krakkói fiatalok átadják a találkozó keresztjét panamai fiataloknak .

Jézus maga is elismeri és szóvá teszi ebben az örömteli fogadtatásban rejlő ellenállhatatlan erőt

A pápa a körmenet előtti evangéliumra utalt, mely Jézus jeruzsálemi bevonulását hirdeti: szamárcsikó hátán érkezik az Olajfák hegyéről, közben tanítványai üdvözlik örömmel. Valószínű,  hogy a tanítványok öröme ragadta magával a jeruzsálemi fiúkat és fiatalokat, akik örömteli kiáltásukkal a kíséretébe szegődtek. Jézus maga is elismeri és szóvá teszi ebben az örömteli fogadtatásban rejlő ellenállhatatlan erőt, amint a botránkozó farizeusoknak válaszolja: „Bizony mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Lk 19,40).      

Messiás ő, az Isten és emberek szolgája alakjával…

Ám ez a Jézus nem kerget hiú ábrándokat, ő nem egy New Age próféta, hanem egészen más. Messiás ő, de egészen konkrét arccal, a szolga, az Isten és emberek szolgája alakjával, aki nekivág a szenvedés útjának. Ő az emberi fájdalmak nagy Elszenvedője. Miközben most királyként köszöntjük – hangsúlyozta a pápa –, gondoljunk arra a szenvedésre, amit a Nagyhéten kell majd elszenvednie. Gondoljunk a hazugságokra, a kicsúfolásra, a cselszövésekre, az árulásra, az elhagyatottságára, a hamis ítéletre, az ütlegelésre, a korbácsokra, a töviskoronára és végül a keresztútra, majd a keresztrefeszítésre.

Legyen türelmünk a keresztünk hordozásához

Ferenc pápa utalt Jézusnak a tanítványokhoz intézett kérésére: „Ha valaki követni akar engem, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem” (Mt 16,24). Jézus soha nem ígért elismerést és sikert. Az evangéliumok világosan beszélnek. Mindig arra intette a barátait, hogy az igaz út az, ami a végső győzelem felé a szenvedésen és a kereszten át vezet. Ez éppúgy vonatkozik ránk is. Jézus hűséges követéséhez kérjük a kegyelmet, hogy azt ne szavakkal, hanem tettekkel csináljuk és hogy legyen türelmünk a keresztünk hordozásához. Ne utasítsuk el, ne vessük el, hanem őreá tekintve fogadjuk el és hordozzuk azt, napról napra – kérte a pápa.

A köztünk szenvedő Urunkon kívül nincs más Jézusunk, csak az igazság, az irgalmasság és a béke alázatos Királya

Az a Jézus, aki elfogadja a hozsannázást, noha jól tudja, hogy a „Feszítsd meg őt!” kiáltás vár rá, nem kéri tőlünk, hogy festményeken, fényképeken, vagy a világhálón körbejáró videókon szemléljük őt. Ő ugyanis jelen van megannyi fivérünkben és nővérünkben, akik kínokat szenvednek el vele együtt. Szenvednek a rabszolgák munkájától, a családi drámáktól, betegségektől… Becsapott férfiak és nők, megalázva emberi méltóságukban, leselejtezve… Jézus bennük van és mindannyiukban, és eltorzult ábrázattal, elgyötört hangon kéri, hogy tekintsünk rá és ismerjük fel őt  bennük. Ő nem egy másik Jézus, hanem ugyanaz, aki belépett Jeruzsálembe pálmaágak lengetése közben. Ugyanaz, akit keresztre szögeztek és két gonosztevő közt halt meg. Rajta kívül nincs más Urunk: Jézus, az igazság, az irgalmasság és a béke alázatos Királya – fejezte be virágvasárnapi homíliáját Ferenc pápa.  

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.