2017-04-14 16:48:00

Ferenc pápa Nagypénteken este Via Crucist vezet a Colosseumnál


A húsvéti triduum második napján, Nagypénteken az egyház Krisztus szenvedéséről elmélkedik. A böjt és főként a hústól való tartózkodás napját, Nagypénteket a csend jellemzi. A harangok nem szólalnak meg a gyász jeleként és nem mutatnak be szentmisét a templomokban, viszont megemlékeznek Jézus keresztre feszítéséről és haláláról igeliturgia keretében, hódolattal a szent kereszt előtt és szentáldozással. Délután 5 órakor a pápa vezeti az Urunk szenvedésének ünneplése szertartást a Szent Péter bazilikában. A homíliát P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka mondja.

Anne Marie Pelletier francia biblikus teológus készítette az elmélkedéseket

Este negyed 10-kor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a Via Crucis a Colosseumnál. A 14 stáció felidézi Krisztus földi életének utolsó óráit. Idén nem a hagyományos állomásokat járják végig, de az állomások leírják a szenvedés pillanatait, amelyben megtalálható a világ gonoszsága, amely elnémít megerőszakolt, megalázott, megkínzott, meggyilkolt férfiakat és nőket, gyermekeket. Ebben az összezavarodott világban azonban ott van Krisztus szeretete az Atya akarata iránt és vágya, hogy üdvözítsen mindenkit. Ott van Isten, aki leereszkedik éjszakánk sötétségébe, megalázva magát, hogy felkínálja nekünk irgalmasságát. De megjelenik a Tibhirine-ben meggyilkolt szerzetesek hangja is, akik az emberi kegyetlenség tudatában így imádkoztak: fegyverezd le őket és minket is.

Anne Marie Pelletier francia biblikus teológus készítette az elmélkedéseket, amelyekben kiemeli a nők jelenlétét, bemutatja a háború, a migránsok, a szenvedő családok és a megerőszakolt gyermekek drámáját. Szövegeiben mély teológiai elmélkedéseket találunk. A kereszt alatt a mi világunkról beszél, annak buktatóival, fájdalmával, felhívásaival, lázadásaival, mindazzal együtt, amely Isten felé kiált a nyomor és a háborúk földjéről.

A szertartás során Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, egy római család, az Unitalsi olasz betegkísérő egyesület képviselői, valamint Egyiptomból, Portugáliából és Kolumbiából, az idei pápai utak helyszíneiről származó papok és világiak viszik a keresztet.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.