2017-04-20 16:39:00

A visegrádi országok közösen ünneplik Szt. Adalbert emléknapját a Vatikánban


Magyarország szentszéki nagykövetségének tájékoztatása szerint a 2016-ban elindított gyakorlatot folytatva a V4 (visegrádi) országok az idei soros elnök Lengyelország szervezésében közösen szentmisét celebráltatnak Szent Adalbert tiszteletére Szent II. János Pál sírjánál. A szertartásra április 24-én, hétfőn délelőtt fél 11-kor a Szent Sebestény oltárnál kerül sor a Szent Péter bazilikában. 

A cseh származású és Lengyelországban vértanúvá lett Szt. Adalbert alapvető szerepet játszott Magyarországon a kereszténység terjesztésében (Szent Istvánt ő keresztelte és bérmálta), ezért méltán tarthatjuk V4-es szentnek. Rómában is élt egy ideig, ereklyéit a Szent Bertalan bazilikában őrzik. 

A szentmise főcelebránsa Stanislaw Rylko bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja. Mindegyik visegrádi ország részéről koncelebrálnak papok a szertartáson, a könyörgések is négy nyelven hangoznak el. A nemrég elhunyt Vlk bíboros volt a tavalyi főcelebrán és ő szorgalmazta, hogy a visegrádi országok együtt üljék meg e közös szent ünnepét a Vatikánban.








All the contents on this site are copyrighted ©.