2017-04-21 13:54:00

Az isteni irgalmasság egyesíti Szent II. János Pált és Ferenc pápát


Április 23-án, vasárnap ünnepeljük az Isteni Irgalmasság napját. Az ünnepet Szent II. János Pál pápa vezette be 2000-ben, Szent Fausztina Kowalska, az isteni irgalmasság apostola szentté avatásán. Az ünnep elválaszthatatlanul kötődik Urunk feltámadásához, ezért döntött úgy Wojtyła pápa, hogy Húsvét második vasárnapjára teszi. Minderről II. János Pál szentté avatásának posztulátora, Slawomir Oder prelátus beszélt a Vatikáni Rádiónak. Mint mondta, rendkívüli összhang van Ferenc pápa és II. János Pál között az irgalmasság témájában.

Szoros a kötelék a két pápa között az irgalmasságban

Nem gondolhatunk az isteni irgalmasságra Urunk feltámadása nélkül, mert Húsvétban találjuk meg Isten irgalmassága kinyilatkoztatásának csúcspontját, az örök életre való nyitást. Ez a legnagyobb ajándék, amelyet Isten Krisztusban nyújt az embernek. Jézus éppen azért jött el a világba, hogy kinyilatkoztassa Isten irgalmas arcát – mondta az interjúban Oder prelátus. Nyilvánvaló a mély kötődés az irgalmasság témájában II. János Pál és Ferenc pápa között, aki rendszeresen merít a Dives in Misericordia – kezdetű enciklikából, ennek szentelte a jubileumot is.

Emberi érzékenység és hasonló történelem

Oder prelátus ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mindkét pápa olyan országból származik, ahol társadalmi és történelmi nehézségek terhelték meg az emberek életét. Az emberi érzékenység és a történelmi tények, a figyelem az emberi méltóság és a szegények iránt mind közel hozza egymáshoz ezt a két pápát, éppen az isteni irgalmasság kapcsán. Az irgalmasság nem számolja föl az igazságosságot, hanem túlmutat rajta. II. János Pál is azt kérdezte Dives in Misericordia – kezdetű enciklikájában, hogy vajon elegendő-e önmagában az igazságosság? Valójában az egyháznak az irgalmasságot kell hirdetnie, mint a szeretetben megvalósuló igazságosság legmagasabb formáját – adta meg rá a választ a szent pápa. Az emberi igazságosság Isten nélkül az ember tagadásához, rabszolgarendszerhez és a személy méltóságának tagadásához vezet – ezt jól megmutatta a XX. század történelme – magyarázta a lengyel posztulátor. Természetesen nincs ellentmondás igazságosság és irgalmasság között, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az isteni irgalmasság kinyilatkoztatása erkölcsi, vallási kötelességet ró az emberre, hogy befogadja ezt a misztériumot és megtérjen neki. Az irgalmasság megkívánja a befogadást és az emberi szív folyamatos megértését – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Slawomir Oder prelátus, II. János Pál szentté avatásának posztulátora.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.