2017-04-24 10:59:00

A II. Vatikáni Zsinat életereje - interjú Őrsy László jezsuita atyával


Őrsy László jezsuita, a Georgetown Egyetem jogi fakultásának tanára március 30-án előadást tartott az Amerikai Katolikus Egyetemen Washingtonban. Beszédének témája a II. Vatikáni Zsinat életereje volt. Egy héttel előadása előtt beszélgettünk a 95 éves magyar jezsuitával a washingtoni Georgetown Egyetemen. Az interjúban szólt személyes tapasztalatairól, amelyeket a zsinat kapcsán élt meg Rómában. Rávilágított arra, hogy miben különbözött a II. Vatikáni Zsinat a többitől és miért nevezhetjük azt "magvető" zsinatnak. Beszélt arról is, hogy mi a hivatásunk a zsinat után és miért tapasztalhatjuk azt, hogy több mint 50 évvel a zsinat után az egyházban még mindig vannak olyanok, akik ellenállnak a zsinat szellemének.

Őrsy atya, egy zsidó rabbi és egy református lelkésznő voltak azok, akik március 21-én megáldották Magyarország nagykövetségének új székhelyét Washington központjában. Az interjú második felében Őrsy atya ismertette az eseményen elmondott rövid beszédét, valamint szólt a Georgetown Egyetemen eltöltött éveinek tapasztalatairól.

Őrsy László jezsuita világszerte ismert egyházjogász és teológus. 1921-ben született Székesfehérváron. A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán doktorált. 1943-ban a Jézus Társaság tagja lett. További jogi és egyházjogi tanulmányait Oxfordban, Leuvenben és Rómában végezte. A II. Vatikáni zsinat idején, 1960-tól 1966-ig Rómában, a Gregoriana Egyetemen a kánonjog professzora, majd a jogfilozófia és a kánonjog professzora a washingtoni Georgetown Egyetemen.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.