2017-04-25 11:36:00

Ferenc pápa videóüzenete egyiptomi útja elé: A béke követeként zarándokolok el hozzátok


Ferenc pápa április 25-én kedden videóüzenettel fordult az egyiptomi néphez közelgő hétvégi kairói útja előtt.

Egyiptom kedves népe! Al Salamò Alaikum! Béke legyen veletek! –  kezdődik a pápa üzenete. Örömteli és hálás szívvel jövök meglátogatni pár nap múlva a kedves Hazátokat, a civilizáció bölcsőjét, a Nílus deltáját, a napfény és a vendégszeretet földjét, ahol próféták és pátriárkák éltek és ahol, a Könyörületes és Irgalmas, Mindenható és Egyetlen Isten kinyilatkoztatta a Hangját.

Valóban boldog vagyok, hogy barátként mehetek hozzátok, mint a béke követe és mint zarándok, abba az országba, mely kétezer évvel ezelőtt menedékhelyet és vendéglátást kínált a Szent Családnak, mely elmenekült Heródes király fenyegetései elől (vö Mt 2,1-16). Szeretettel köszöntelek Benneteket és köszönöm, hogy látogatásra hívtatok Egyiptomba, amit Ti úgy neveztek: „Umm, il Dugna”, vagyis a Mindenség Anyja.

Hálásan köszönöm a meghívást a köztársasági Elnök úrnak, őszentsége II. Tavadrosz pátriárkának, az Al-Azhár főimámjának és a kopt katolikus pátriárkának. És megköszönöm közületek mindenkinek, hogy helyet adtok nekem a szívetekben. Köszönet minden személynek, akik azon fáradoztak és fáradoznak most is, hogy lehetővé tegyék ezt az utat.        

Kívánom, hogy ez a látogatás legyen a vigasztalás és a bátorítás ölelése Közel-Kelet minden kereszténye számára; a barátság és a megbecsülés üzenete Egyiptom és a Térség minden lakosa számára; a testvériség és a kiengesztelődés üzenete Ábrahám valamennyi fia számára, főként az iszlám világban, melyben Egyiptom elsőrendű helyet foglal. Kívánom, hogy hatékonyan járuljon hozzá az iszlám világgal és a tisztelt és szeretett kopt ortodox egyházzal folytatott vallásközi párbeszédhez.              

A világunknak – melyet vak erőszak gyötör, és ami kedves hazátok szívét is sújtotta – szüksége van békére, szeretetre és irgalomra; szüksége van a béke munkásaira, szabad és bátor személyekre, akik tudnak tanulni a múltból, hogy egy olyan jövőt építsenek, mely nem zárkózik előítéletekbe; szüksége van továbbá a béke hídjainak, a párbeszédnek, a testvériségnek, az igazságosságnak és az emberiességnek az építőire.

Kedves egyiptomi testvérek, fiatalok és idősek, nők és férfiak, gazdagok és szegények…, szívből átölellek benneteket és kérem a Mindenható Istent, hogy áldjon meg benneteket és oltalmazza az  országotokat minden rossztól.

Kérem, imádkozzatok értem.  Shukran wa Tahiaì Misr! Köszönöm és éljen Egyiptom! – zárul Ferenc pápa videóüzenete, melyet az egyiptomi állami televízió kedden délben sugárzott.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.