2017-04-26 16:32:00

Szent Adalbert-mise a Vatikánban „visegrádi” keretekben


A Visegrádi Csoport országai, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vatikáni diplomáciai képviseletei idén a soros elnökséget adó lengyelek szervezésében emlékeztek meg, április 24-én délelőtt, a közös szentjüknek tekinthető Szent Adalbert vértanúról – tájékoztat Magyarország szentszéki nagykövetsége. A szentmisét Stanislaw Rylko bíboros, a Santa Maria Maggiore-bazilika főpapja mutatta be a vatikáni bazilikában, Szent II. János Pál pápa sírján. Magyar részről koncelebrált Tóth Tamás prelátus, a Pápai Magyar Intézet rektora. A hívek könyörgését a diplomaták olvasták fel, mindegyikük a maga anyanyelvén. Szentbeszédében Rylko bíboros külön köszöntötte Pavel Vosalik cseh, Janusz Kotanski lengyel és Peter Sopko szlovák nagykövetet, valamint Érszegi Márk Aurél magyar ügyvivőt. Felidézte II. János Pálnak Szent Adalbert gniezói sírjánál 1979-ben mondott beszédét, aki lengyel pápaként azt tekintette saját küldetésének, hogy általa az Egyházban tudatosuljon a közép-európai népek jelenléte és öröksége, s hogy személyében mintegy megjelenítse Európa lelki egységét.

Rylko bíboros rámutatott, a szent pápa szavai ma is igen aktuálisak, sőt kihívást jelentenek: hiszen bár sokan sokat beszélnek Európáról, de inkább vészterhes, mintsem reményteli jövőt jósolnak neki. Pedig Európa ma is reményt meríthet keresztény gyökereiből és örökségéből. Ahogy II. János Pál 1982-ben Compostelában figyelmeztetett: „Szeretettel kiáltok hozzád, ősi Európa – találj önmagadra, légy önmagad! Fedezd fel származásod, éleszd fel gyökereid!”

Stanislaw Rylko bíboros szerint a közép-európai országok küldetése ma éppen abban áll, hogy segítsenek Európának újra felfedezni ezen örökséget és szellemi-lelki erőforrásait.

forrás: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja








All the contents on this site are copyrighted ©.