2017-04-28 18:36:00

A pápa az egyiptomi hatóságokhoz: Mutassa meg az ország, hogy lehet hinni a másokkal való harmonikus együttélésben


Egyiptom egyedülálló feladata a regionális béke megerősítése és megszilárdítása – ez volt a pápa beszédének egyik központi gondolata. Ferenc pápa április 28-án, pénteken megkezdte kétnapos egyiptomi látogatását. Kairóba érkezése után udvariassági látogatást tett az egyiptomi elnöknél, majd az Al-Azhar szunnita vallási és teológiai intézmény, egyetem főimámjánál. Ezt követően beszédet mondott a békéről szervezett nemzetközi konferencián az Al-Azhar konferencia központjában. Innen Ferenc pápa a kairói Al-Másah Hotelbe hajtott, ahol az egyiptomi elnökkel együtt találkozott a hatóságok képviselőivel, a diplomáciai testület és az egyiptomi civil társadalom közel 800 tagjaival. Beszédének középpontjában Egyiptomnak a közel-keleti régióban betöltött szerepe és feladata állt.

Egyiptom földje meghatározó jelentőségű az emberiség történelmében és az egyház Hagyománya szempontjából

Ferenc pápa méltatta, hogy Egyiptom földje meghatározó jelentőségű az emberiség történelmében és az egyház Hagyománya szempontjából. Számos pátriárka élt Egyiptomban vagy utazott át területén. Isten e földön nyilatkoztatta ki nevét Mózesnek és a Sínai-hegyen bízta az emberiségre a Tízparancsolatot. Egyiptomban talált menedékre a Szent Család, ma pedig a Szudánból, Eritreából, Szíriából és Irakból érkező menekültek milliói. Bizonyos értelemben mindannyian magunkénak érezzük e földet – fogalmazott a pápa.

Egyiptom egyedülálló feladata a regionális béke megerősítése és megszilárdítása

Egyiptom nélkülözhetetlen szerepet tölt be a Közel-Keleten, ahol megoldást keresnek számos problémára, a vak és embertelen erőszakra, amely a hatalomvágyból, a fegyverkereskedelemből, a súlyos társadalmi problémákból és a vallási szélsőségességből fakad, amely Isten szent nevét hallatlan mészárlások és igazságtalanságok elkövetésére használja fel. Egyiptom egyedülálló feladata a regionális béke megerősítése és megszilárdítása.

Nem építhetünk egy civilizációt anélkül, hogy elutasítanánk a gonosz, az erőszak ideológiáját és a szélsőségességet

A pápa ezt követően utalt az ország által kezdeményezett célkitűzésekre: fejlődés, jólét, béke. Ezek eléréséhez különleges figyelmet kell fordítani a nők, a fiatalok, a legszegényebbek és a betegek szerepére. A valódi fejlődést abban érjük tetten, hogy mennyire gondoskodunk az emberről, neveléséről, egészségéről és méltóságáról. Majd a Szentatya szólt a részekben folyó világháborúról. E kapcsán megállapította: nem építhetünk egy civilizációt anélkül, hogy elutasítanánk a gonosz, az erőszak ideológiáját és a szélsőségességet, amely meg akarja semmisíteni a másikat, a sokszínűséget Isten szent nevének manipulálásával és megsértésével.

Le kell lepleznünk az illúziókeltőket, akik gyűlöletet prédikálnak

Kötelességünk – folytatta a pápa –, hogy megtanítsuk az új nemzedékeknek: Istennek nincs szüksége arra, hogy megvédjék az emberek, sőt éppen, hogy Ő védelmezi az embereket. Sosem akarja gyermekei halálát, hanem azt, hogy éljenek és boldogok legyenek. Nem kéri vagy igazolja az erőszakot, sőt utálja és elutasítja azt. Az igaz Isten a feltétel nélküli szeretetre hív, az ingyenes megbocsátásra, az irgalmasságra, minden élet teljes tiszteletére, a testvériségre hívők és nem hívők között. Le kell lepleznünk az illúziókeltőket, akik gyűlöletet prédikálnak, hogy elrabolják az emberektől életüket és jogukat ahhoz, hogy méltósággal éljenek tűzifává alakítva és megfosztva őket a szabad választástól és a felelős hittől. Fel kell számolnunk a gyilkos elképzeléseket és szélsőséges ideológiákat, megerősítve, hogy az igaz hit és az erőszak összeférhetetlen, ahogy Isten és a gyilkos cselekedetek is.

Egyiptom arra kapott meghívást, hogy mentse meg e szeretett régiót a szeretet és a testvériség hiányától

A történelem a béke építőket tiszteli, akik bátran és erőszak nélkül küzdenek egy jobb világért – hangsúlyozta Ferenc pápa az egyiptomi hatóságok képviselőinek. Az ószövetségi József példája nyomán Egyiptom arra kapott meghívást, hogy mentse meg e szeretett régiót a szeretet és a testvériség hiányától. Ítélje el és győzze le az erőszak és a terrorizmus minden formáját. Ajándékozza meg a béke magvával azok szívét, akik békés együttélésre, méltó munkára, emberséges nevelésre vágynak. Egyiptom tegyen tanúbizonyságot arról, hogy „A hit Istenért van, a Haza pedig mindenkié”. (Az 1952. július 23-i forradalom mottója) Mutassa meg az ország, hogy lehet hinni a másokkal való harmonikus együttélésben, osztozva velük az alapvető emberi értékekben és tiszteletben tartva mindenki szabadságát és hitét. Egyiptom sajátos szerepe abban áll – mutatott rá a pápa –, hogy a három nagy vallás e bölcsője újra sugározza szét az igazságosság és a testvériség legfőbb értéket, amelyek szilárd alapját képezik a békének és az odavezető útnak.

A Szentszék és az Egyiptomi Arab Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak 70. évfordulója

Ferenc pápa ezt követően felidézte, hogy idén ünneplik 70. évfordulóját annak, hogy a Szentszék és az Egyiptomi Arab Köztársaság felvette a diplomáciai kapcsolatokat. Az arab országok közül az egyik első volt ezen a téren. E kapcsolatokat a barátság, a kölcsönös elismerés és együttműködés jellemzi, amelynek megszilárdítását célozza ez a pápai út is.

A keresztények elválaszthatatlanok Egyiptom történelmétől

A Szentatya beszéde végén köszöntötte Egyiptom minden állampolgárát és külön kiemelte a keresztényeket: a kopt ortodoxokat, a bizánci ortodoxokat, az örmény ortodoxokat, a protestánsokat és a katolikusokat. Szent Márk, e föld evangelizálója védelmezzen és segítsen az egység építésében és megteremtésében, amelyre Urunk annyira vágyik – kérte a pápa. Jelenlétetek ebben a hazában nem új és nem véletlen, hanem történelmi és elválaszthatatlan Egyiptom történelmétől. Integráns részét képezitek ennek az országnak és az évszázadok során egyedülálló kapcsolatot, szimbiózist építettetek ki, amelyet más nemzetek is példaként követhetnek. Megmutattátok és megmutatjátok ma is, hogy lehetséges az együttélés kölcsönös tiszteletben és becsületes eszmecserében, a különbözőségben a gazdagság és nem az összeütközés forrását keresve – zárta beszédét Ferenc pápa az egyiptomi hatóságok képviselőihez intézett beszédét Kairóban.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.