2017-05-12 19:11:00

Fatima a szeretet és az alázat árral szemben úszó üzenete – interjú Pietro Parolin bíboros államtitkárral


Fatima üzenete a kereszténység központi üzenete. Azt hirdeti, hogy Jézus feltámadt és a történelem Ura – állapította meg Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkár rádiónknak adott interjújában, Ferenc pápa fatimai utazásának előestéjén.

 „Azt hiszem, hogy a Szentatya ezzel az utazásával mindenekelőtt ki kívánja fejezni, hogy milyen nagy figyelmet fordít Isten népe Mária-tiszteletére” – fejtette ki a bíboros, utalva a pápa Mária iránt érzett mély szeretetére. Ennek számos megnyilvánulását tapasztalhattuk meg, mint például az a tény, hogy minden utazása előtt és után felkeresi a Santa Maria Maggiore bazilikában a Salus Populi Romani Mária-kegyképet, hogy ott imádkozzon.

Mária a legkisebbeknek, gyermekeknek jelent meg

A már távoli, 1917-ben történt fatimai eseményekben Ferenc pápa felismerte a Magnificat Szűz Máriájának sajátos lenyomatát. A Magnificat Szűz Máriája, a Rózsafüzér Királynője nem a gazdagoknak, a hatalmasoknak, a befolyásos személyeknek jelent meg, hanem gyermekeknek. Bizonyos értelemben tekinthetnénk őket a társadalom legutolsóinak, a pápa kifejezését használva a társadalom „leselejtezettjeinek”. A Szűzanya éppen ezeket a személyeket kívánta kiváltságaival kitüntetni. Mert a Magnificat Szűz Máriája a fatimai kis pásztoroknak egy árral szemben úszó üzetetet adott át. Háborús idők voltak, tehát a gyűlölet, a bosszúállás, az ellenségeskedés, az összecsapás időszaka, XV. Benedek pápa szavai szerint a „haszontalan vérfürdő” ideje volt az a kor. A Szűzanya ezzel szemben a szeretetről, a megbocsátásról, az önfeláldozás képességéről szól, arról, hogy legyünk ajándék a többiek számára. Tehát teljes egészében megfordítja a pozitív és negatív értékek sorrendjét, amelyek abban az időszakban a társadalomban felülkerekedtek.

Juttassuk érvényre a társadalom kirekesztettjeit

Parolin bíboros szerint ezek a jelzések nagyon időszerűek Portugália és kicsit az egész világ számára: annak a képessége, hogy a legutolsóktól induljunk el, hogy érvényre juttassuk őket és annak a képessége, hogy megéljük azokat a hiteles értékeket, amelyek a békés és szolidaritásra épülő társadalmi együttélés alapjául szolgálhatnak az egyes országokban és az országok között.

Ferenc pápa nagy tisztelője a Csomóoldó Boldogasszonynak

Rádiónk munkatársa utalt Ferenc pápa Mária tiszteletére – közismert, hogy a Szentatya több ízben emlékeztett Máriára, mint a Csomóoldó Boldogasszonyra, akinek kegyképét 1986-os németországi tartózkodása során ismerte meg az augsburgi Sankt Peter am Perlach templomban. Ezen a Szűzanya egy hosszú, fehér szalag csomóit oldja ki – mintegy a bűnök csomóját.  Egy kegyhely, mint Fatima, hogyan segítheti napjaink embereit, hogy feloldják a szívükben jelen lévő kuszaságot?

A kegyhelyek a Szentlélek klinikái

- Azt mondják, hogy a kegyhelyek a Szentlélek klinikái és tudjuk, hogy a pápa a közelmúltban általában véve a kegyhelyek, közöttük a Mária-kegyhelyek illetékességét áthelyezte az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának hatáskörébe – válaszolta Parolin bíboros. A kegyhelyeken mindig visszhangzanak az Angyali Üdvözlet szavai, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. És egy kegyhely a spirituális növekedés helyévé válik, amennyiben segít az embereknek, hogy Máriához hasonlóan válaszoljanak: „Íme, itt vagyok!”

Mária igent tudott mondani Isten tervére

Látva ezt a valóságot, hogy semmi sem lehetetlen Istennek, hogy nem lehetetlen számára, hogy bízzon az emberben, nem lehetetlen, hogy az emberre hagyatkozzon, és vele együtt haladjon, hogy nem lehetetlen átalakítani az életet és a világot Isten szeretetének, gyöngédségének, irgalmasságának köszönhetően, hogy Isten meg tud szabadítani bennünket múltunk terheitől, amelyek olykor rabszolgává tesznek bennünket és megnyílhatunk egy meglepő jövő számára, Mária igent tudott mondani Isten javaslatára, Isten tervére. Egy kegyhely segíthet ebben az értelemben, hogy növekedjünk annak tudatában, hogy Istennek minden lehetséges, hogy nagylelkűen válaszoljunk erre a lehetőségre saját életünk felkínálásával.

Fatima prófétai küldetése tovább folytatódik

Száz év telt el azóta, hogy Szűz Mária megjelent a kis pásztoroknak. Mit mond ma Fatima a világnak és az egyháznak? – kérdezte munkatársunk Parolin bíborostól, emlékeztetve XVI. Benedek szavaira, miszerint „Csalódnának azok, akik azt gondolnák, hogy befejeződött Fatima prófétai küldetése”.

- Fatima üzenete a kereszténység központi üzenete, főleg ebben a húsvéti időszakban, vagyis annak a hirdetése, hogy Jézus feltámadt, Jézus él, Jézus a történelem ura – folytatta interjújában Pietro Parolin bíboros államtitkár.

Olyan sokat spekuláltak és még talán ma is folytatják a spekulálást a fatimai titkokról. Ezek bizonyos értelemben haszontalan spekulációk, mert Fatima nyilvánosan és nyíltan elmondta azt, amit mondani akart.

Ha befogadjuk Fatima üzenetét, életünk zarándoklattá válik Jézus felé

Éppen ez a mi keresztény hitünk, a mi katolikus hitünk központi üzenete. Ebből születik az élet egy másfajta felfogása: az élet zarándokúttá válik Jézus felé; zarándokút, amelyen az evangélium ereje nyújt támaszt és újít meg szüntelenül.

Fatima prófétai küldetése az, hogy felhívja az egyház figyelmét arra, ami, és aminek szüntelenül lennie kell, és amit a mai világban hirdetnie kell. Vagyis olyan közösség, amely hirdeti az új egeket és az új földet, amelyeket szinte elővételez, belemerülve a történelembe, főleg a legsötétebb és a legfájdalmasabb hajlataiba, hogy a szeretet erejével megváltoztassuk a történelem folyását. Ez Fatima prófétai üzenete és az egyház prófétai üzenete, amelyek bizonyos értelemben fedik egymást.

Mi a Boldog Ferenc és Boldog Jácinta – leendő szentek – üzenete korunk embereinek?

Nagy öröm az egyház számára, hogy Ferenc pápa május 13-án a szentek sorába iktatja Boldog Ferencet és Boldog Jácintát. Mennyire időszerűek ezek a boldogok? – hangzott a befejező kérdés.

Parolin bíboros válaszában rámutatott: „Különbséget kell tenni az eszközök és a végcélok között”. Természetesen Ferenc és Jácinta a történelem egy bizonyos korszakához tartoznak, kifejezésmódjukkal, nyelvezetükkel, az akkor használatos eszközökkel. A cél éppen a két gyermek képessége, hogy egyszerűségükben eljutottak az evangélium szívéhez, középpontjához. Ez a két gyermek üzenete: az a képesség, hogy Mária szeplőtelen szívén keresztül eljussunk az evangélium szívéhez. Fatima hangsúlyozza Mária szeplőtelen szívének ezt a dimenzióját is, egy szív, amely a kegyelem révén szeplőtelen, tudott válaszolni, maradéktalanul befogadva Isten szeretetét és irgalmasságát. Tudott úgy élni, hogy a Keresztre feszített Jézus szabadságából merített ösztönzést. Ezek a gyermekek magukévá tették ezt az üzenetet, ezt a valóságot; ma, amikor az egyház a világ előtt elismeri életszentségüket, ennek hatalmával számunkra is felkínálják ezt az üzenetet.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.