2017-05-13 14:01:00

600 ezer gyertya világított az éjszakában a fatimai imavirrasztáson


A portugál Mária-kegyhelyen május 12-én, pénteken este helyi idő szerint este fél 10-kor kezdődött az imavirrasztás, amely során Ferenc pápa a teret és a környező utcákat is megtöltő 600 ezer zarándok seregével elimádkozta a rózsafüzért, miután részt vett a nagyon látványos gyertyaáldás szertartásán. Saját gyertyáját a húsvéti gyertyából lobbantotta lángra. A Jelenések kápolnájában este 6 óra után elmondott hosszú imája és a késő esti rózsafüzér ima és elmélkedése volt Ferenc pápa fatimai látogatása első napjának két kiemelkedő mozzanata.

Szűz Mária 1917. május 13-án először jelent meg a három kis pásztorgyermeknek

Pápamobilon érkezett a szertartásra és a zarándokok részéről szeretetteljes, örömteli fogadtatás várta. Ferenc pápa helyet foglalt a Szűz Mária szobra előtt a kis kápolnában, amelyet azon a helyen emeltek, ahol 1917. május 13-án a Szűz Mária először jelent meg a három kis pásztorgyermeknek. Mély csend töltötte be a hatalmas teret. Ferenc pápa 10 percre csendes imába mélyedt a Mária-szobor előtt. Hasonló gesztust tett Mexikóban a Guadalupei Szűz Mária-kegyhelyen, ahol félórát imádkozott csendesen a Szűzanya előtt. A pápa imáját követően énekek hangzottak fel, majd sor került a rózsafüzér elimádkozására, amelyet májusban a pápa kérésére a békének szentelnek. A hideg éjszakában a gyertyák nemcsak fényt, de egy kis meleget adtak a nagyszámú felnőttnek és gyermeknek, egészségeseknek és betegeknek, papoknak és szerzetesnőknek, akik a pápával imádkoztak.

Pietro Parolin bíboros államtitkár szentmisét mutatott be

A rózsafüzér imádságot követően a Szentatya autóval visszatért szálláshelyére. A hívek viszont a kegyhelyen maradtak, ahol Pietro Parolin bíboros államtitkár szentmisét mutatott be számukra. Homíliájában hangsúlyozta: „Még ha töretlenül folytatódnak is a háborúk, tartsunk ki az imában, ami sohasem hiábavaló”. Az imavirrasztást a szentté avatásra való előkészületként tartották, amelyre május 13-án, szombaton került sor. Ferenc pápa Ferenc és Jácinta kis pásztorgyermekeket emelte az oltár dicsőségére.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.