Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Alkalmazások:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Magyar egyház

Jézust szeretni: Martos Balázs atya elmélkedése Húsvét 6. vasárnapjára

Tamás apostol Jézussal, Santo Domingo de Silos monostora - RV

18/05/2017 10:47

A tanítványaival eltöltött utolsó estén Jézus különleges módon kinyilvánította a szeretetét. János evangéliumában ezt a szeretetet előbb a lábmosás jelenete, azután Jézus hosszú beszéde, a híres búcsúbeszéd jelzi. Jézus nemcsak beszél a szeretetről újra meg újra, hanem a szavaival, a beszédével szeret. János evangéliumának 14., majd 15-16. fejezetei nem meghatároznak egy témát, nem kifejtenek valamit, hanem figyelemmel kísérik, ahogy Jézus időt fordít övéire. Jézus szeretete sohasem önző, hiszen minden élet forrásából kapja ő maga is a szeretetet, szeretetének kimondása az Atyával és a Szentlélekkel való közösségbe kapcsol. Megszólítja tanítványait, de folyton beszél arról is, akit előbb szeretett és aki őt öröktől fogva szereti, az Atyáról.

Jézus azokhoz a tanítványokhoz beszél, akiket mintegy Péter képvisel. A főapostol, aki most szívesen menne Jézussal a halálba, mégis meg fogja tagadni őt, ahogy arról korábban olvasunk (vö. Jn 13,36-38). Azokhoz beszél, akik szomorkodnak, mert elmegy. Valamivel később ezt olvassuk: „Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28). A helyzet tanulságos. A mi emberi szeretetünkben mindig kísért a szájhős hamiskodás, a szeretet képzelgése. Vágyakozásunkban megsejtjük a szeretet örömét, a szívünk legalább egy időre levegőhöz jut, és ezzel olykor meg is elégszünk. Ahelyett, hogy beismernénk ürességünket, hamar kimondjuk a szeretet és hűség súlyos szavait. A szeretet vágyában már van valami a szeretetből, de még meg kell érnie, még oda kell érnie céljához, ki kell nyílnia arra a teljességre, amelyet megsejtettünk.

Jézus elmegy, és ezzel látszólag megfoszt önmagától. Itt hagyja a parancsot a tanítványoknak, hogy szeressék egymást, és itt hagyja ígéretét, az Igazság Lelkét, aki majd bennük lakik. Ha a tanítványok megtartják Jézus parancsát (vö. Jn 13,34-35), a Lélek el fogja vezetni őket a vágyott teljességre. Ezért keretezi szakaszunkat a szeretet és a parancsok összefüggésének jelzése. Jézus gyógyítja és teljessé még tökéletlen szeretetüket.

Amikor Jézus azt mondta, ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), saját útjának megnyitásáról, hűségéről és életteljességéről beszélt, amelyet tanítványai számára felkínált. Az Igazság Lelke Jézushoz vezet: a tanítványok szívében lakva ő munkálja bennük ugyanazt a hűséget, amely Jézus sajátja. Hihetővé teszi számukra Jézus igazságát, mert ebben az igazságban újítja meg őket magukat. Az ember képtelen hinni azt, amiről sejtése sincs. A „világ” ezért nem ismerheti fel a Lelket. Az Igazság Lelke ezért megint csak mintegy félúton van a tőlünk teljesen független valóság és a számunkra megtapasztalható dolgok valósága között.

Jézus a búcsúbeszédben rövid időre szóló elválásról beszél. Ez a rövid idő a szenvedés és halál ideje. A halálba szenderülő átadja Lelkét (vö. Jn 19,30), a zárt ajtókon át belépő feltámadott pedig azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22). „Az a nap” a búcsúbeszédben még nem a végső visszatérés napja, nem a parúzia, Jézus második eljövetelének ideje, hanem a feltámadás napja, a húsvét utáni közösség ideje, amelyet mi is élünk.

Egymást szeretve fedezzük fel Isten szeretetét, aki élet és titok, valóság, de egyben sokkal több, mint amit a valóságból megértünk. A szeretet valamiképpen mindig úton van a másik felé, a teljesség felé, amely meghaladja őt magát és azt is, amit, akit szeret. „Én élek, és ti is élni fogtok” – mondja Jézus. Az Atya ajándéka, hogy elevenek, életteliek lehetünk, ahogy ő maga is eleven, végtelen szabadság és teljesség.

18/05/2017 10:47