Menjetek, hirdessétek! – Martos Balázs atya elmélkedése Urunk mennybemenetele ünnepére

Urunk mennybenetelének ünnepén Máté evangéliumának befejező jelenetét olvassuk. Jézus Galileában egy magas hegyen (vö. Mt 4,8-10; 5,1; 8,1; 17,1-9) megjelenik tanítványainak, és megbízza őket, hogy kereszteljenek és tanítsanak minden népet.

Máté nem beszél Jézus mennybementeléről. Hogyan kapcsolódik ez a szakasz mégis az ünnephez? Elsősorban úgy, hogy az ünnep lényege sem valamiféle fizikai folyamat, térbeli felemelkedés, hanem Jézus megdicsőülése és hatalma. Amikor Isten „világfeletti” hatalmáról beszélünk, amikor „mennybéli trónját” említjük bibliai kifejezésekkel, valójában végtelen szabadságát, egyetemes hatalmát értjük alatta. Jézus „fölvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján” – mondja Márk evangéliuma (Mk 16,19). „Mostantól fogva látni fogjátok az Emberfiát a hatalom jobbján” – ígéri Jézus a főtanács előtt Máté beszámolója szerint (Mt 26,64). Ez a kép a zsoltárok és Dániel nyelvezetével (vö. Zsolt 110; Dán 7,14) ugyanazt állítja: a megdicsőült Jézus részt kap Isten hatalmából és dicsőségéből.

Amikor Máté szerint Jézus azt mondja: „Nekem adatott minden hatalom az égen és a földön”, nem azt akarja sugallni, hogy csak most kap hatalmat, inkább azt, hogy „most”, feltámadásában, tanítványai előtti megjelenésében immár mindenki számára kinyilvánul az ő örök hatalma, amelyet tanítványai a földi működés idején már szemlélhettek. „Mindent átadott nekem az Atya” (Mt 11,27), mondta Jézus, s az emberek csodálták a szavaiban megnyilvánuló hatalmat, amikor tanított, gyógyított, bűnöket bocsátott meg (vö. Mt 7,29; 9,6), amikor tanítványait is elküldte, hogy hatalommal hirdessék a mennyek országát (vö. 10,1köv).

A négy evangélista közül egyedül Máté az, aki elbeszélését nem saját megjegyzésével, hanem egyszerűen Jézus szavával fejezi be. „Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Már többször említettük, hogy a feltámadt Krisztus azt az ígéretet erősíti meg, amelyet születésének hírüladásánál fogalmaztak meg, hiszen az ő neve Emmanuel, velünk az Isten (vö. Mt 1,23). Ez is a mennybementel ünnepének sajátossága: nem Jézus távozását, hanem új, másfajta jelenlétét ünnepeljük. Az Úr másként van jelen, de ugyanúgy segít, tanít és üdvözít, ahogy azt földi működésében már megmutatta. A feltámadott utolsó megjelenésének János és Lukács evangéliumában is a tanítványok megbízása áll a középpontjában, Jézus jelenlétének ígéretét viszont ott a Szentlélek elküldésére tett utalás helyettesíti (vö. Lk 24,44-49; Jn 20,19-23; lásd még a legtöbbek által másodlagosnak tartott Márk-záradékot is: Mk 16,20). Jézus jelenlétének egyfajta analógiája és módja a bennünk visszhangzó szó. „Veletek vagyok!” Ez az ígéret az egész elbeszélést áthozza az olvasó jelenébe, sőt megnyitja egy reményteli jövő előtt.

Máté elbeszélése szerint a tanítványok azonnal átérzik Jézus dicsőségét. Leborulnak előtte, mint valamivel korábban az asszonyok (vö. Mt 28,9). A tizenegy tőlük, az asszonyoktól tudta meg, hogy Galileába kell mennie, a pogányok földjére (vö. Mt 4,15). Jézus földi életében Izrael házának elveszett juhaihoz szólt küldetésük (vö. Mt 10,5-6; vö. 15,24). Ez a küldetés most folytatódik és kiegészül minden néphez. Tanításuk, teremtő és gyógyító szavuk a keresztségben látható közösséget is formál. Jézus nemcsak Ábrahám és Dávid Fia, ahogy azt Máté az evangélium kezdetén, Jézus származásáról szólva hangsúlyozta (Mt 1,1köv), hanem immár Isten Fia, ég és föld, élők és holtak felett szelíden gyakorolt uralmával együtt.

A tanítványok leborulnak Jézus előtt, egyesek azonban kételkednek. Talán nem ismerték fel? Féltek tőle, mert szellemnek vélték? A „kételkedni” ige Máténál csak itt szerepel, és még abban a híres történetben, amikor Péter a hullámok láttán megijedt, kételkedett és merülni kezdett (vö. Mt 14,31). A kétkedőt bilincs köti, húzza a mélybe. Aki viszont leborul Jézus előtt, felfedezi jelenlétét, horizontja kitágul, és megismeri azt, aki vele tart a világ végéig.

Urunk mennybemenetele, A év