2017-06-02 12:52:00

Isten népét alázattal, nem uralkodva kell legeltetni: Ferenc pápa péntek reggeli homíliája


Jézus Péterre bízza juhait, a legnagyobb bűnösre, és azt kéri, hogy alázattal és szeretettel legeltesse Isten népét, hibáival és bűneivel együtt is. Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszhoz (Jn 21,15-19) fűzte homíliáját a péntek reggeli szentmisén, amelyet szokásához híven a vatikáni Szent Márta-házban mutatott be.

A legnagyobb bűnösre bízza Jézus a juhait

A feltámadt Jézus beszélget Péterrel a Tibériás-tó partján. Nyugodt, derűs, baráti párbeszéd zajlik köztük, az Úr feltámadásának légkörében. Jézus Péterre bízza juhait, háromszor megkérdezi tőle, hogy szereti-e őt. Jézus a legbűnösebbet választja ki apostolai közül. A többiek elmenekültek, Péter pedig megtagadta őt: Nem ismerem – mondta. Jézus pedig megkérdi tőle: „Jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Jézus a legnagyobb bűnöst választja ki arra, hogy legeltesse Isten népét. Ez elgondolkodtató – fűzte hozzá a pápa. Jézus azt kéri Pétertől, hogy szeretettel legeltesse juhait. Nem felszegett fejjel, mint a nagy uralkodók. Nem: alázattal, szeretettel, ahogy Jézus tette.

Alázattal legeltesse a juhokat, hibái ellenére is

Ezt a küldetést bízza Jézus Péterre. Igen, a bűneivel, a hibáival együtt. Olyannyira így van ez, hogy éppen e párbeszédet követően Péter megbotlik, hibát vét. Megkísérti a kíváncsiság és azt mondja az Úrnak: „De ez a másik tanítvány hova megy, mit fog csinálni?” Mégis szeretettel, hibáival, bűneivel együtt. Szeretettel – ismételte a pápa: „Mert ezek nem a te juhaid, hanem az enyémek – mondja az Úr. Szeress. Ha a barátom vagy, akkor az ő barátjuk is vagy”.

Péter azt kéri, hogy fejjel lefelé feszítsék meg

A pápa fölidézte a jelenetet, amikor Péter megtagadja Jézust a főpap szolgálója előtt. Épp olyan magabiztosan tagadta meg az Urat, mint amilyen biztos volt magában, amikor megvallotta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Jézus tekintete keresztezi Péterét, aki éppen megtagadta őt. És az apostol, aki bátran megtagadta, képes keserű könnyeket ejteni. Miután pedig egész életét az Úr szolgálatának szentelte, úgy végezte, ahogy az Úr: a kereszten. De nem dicsekszik: „Úgy végzem, mint az Úr!” Nem. Azt mondja: „Kérlek, fejjel lefelé feszítsetek keresztre, hogy legalább látsszék, hogy nem az Úr vagyok, hanem a szolga”. Ez az, amit kamatoztathatunk ebből a párbeszédből, mely nagyon szép, derűs, barátságos, visszafogott – mondta a pápa, majd így fohászkodott: Az Úr adja meg nekünk mindig a kegyelmet, hogy lehajtott fejjel haladjunk az életben. Emelt fővel az Istentől kapott méltóságunkért, de lehajtott fejjel, tudva, hogy bűnösök vagyunk, és hogy az egyedüli Úr Jézus, mi szolgák vagyunk.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.