Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Vallás \ Ökumenizmus

A pápa köszöntötte az evangéliumi keresztény vezetőket, akik a pünkösdi virrasztásra érkeztek

Ferenc pápa fogadta a pünkösdi imavirrasztásra érkezett evangélikus vezetőket

03/06/2017 13:42

Szombaton este 6 órakor Ferenc pápa vezetésével pünkösdi imavirrasztásra kerül sor a Circus Maximus területén abból az alkalomból, hogy a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom születése 50. évfordulóját ünnepli. A szertartáson részt vesznek a világ minden részéről a karizmatikus mozgalmak képviselői. A Szentatya kifejezett szándékának megfelelően megérkeztek az alkalomra az evangéliumi keresztény és pünkösdista egyházak tagjai is.

„Haladjunk előre együtt és soha ne álljunk meg”

Ferenc pápa szombaton délelőtt a Konzisztórium-teremben fogadott 102 evangéliumi keresztény vezetőt, akik a pünkösdi virrasztásra érkeztek az Örök Városba. Kötetlen szavakkal üdvözölte a küldöttséget. Köszönetet mondott látogatásukért, azért, amit tesznek a keresztények egysége érdekében az Úr akaratának megfelelően. „Haladjunk előre együtt és soha ne álljunk meg” – nyomatékosította. „Közösen segítsük a szegényeket, végezzünk jótékony tevékenységet és neveljünk, mindezt együtt tegyük. A teológusok pedig adják hozzá saját részüket és segítsenek bennünket. De mi legyünk mindig úton! Ez a kívánságom és köszönetet mondok, hogy ti ezt teszitek. Testvérként szeretném lezárni ezt a találkozót. Imádkozzuk el a Miatyánkot, mindenki a maga nyelvén” – kérte Ferenc pápa az evangéliumi keresztény vezetőktől.

(sv)

03/06/2017 13:42