2017-06-15 12:17:00

Multifunkcionális központ nyílik a földrengés sújtotta Norciában


Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke június 16-án, pénteken este 7 órakor a közép-itáliai Norcia Kegyelmek Szűzanyja temploma mellett felavatja és felszenteli az első multifunkcionális közösségi központot. A közhasználatú épületegyüttest a tavaly nyári földrengés nyomán kialakult szükségállapotra való tekintettel valósították meg az olasz Karitasz pénzügyi segítségével. A központ alkalmas szentmise bemutatására, továbbá lelkipásztori valamint társadalmi, kulturális és rekreációs tevékenységek folytatására. Hamarosan további négy hasonló központot nyitnak meg a térségben, Cascia és Spoleto közelében.

Bassetti bíboros érsek első alkalommal tesz hivatalos látogatást egy umbriai egyházmegyében, miután megválasztották az olasz püspökök elnökévé. Renato Boccardo érsek, Spoleto-Norcia érseke, aki szintén jelen lesz az ünnepélyes átadáson, megelégedéssel nyugtázta: „Norciának, miután a tavalyi természeti katasztrófa minden templomától megfosztotta, most lesz egy földrengésbiztos helyisége, ahol szentmisét mutathatnak be és lelkipásztori tevékenységet folytathatnak. A remény szép jele ez a közösség számára, amelyet mélyen megsebzett a földrengés, és amely aggódva várja a házak, templomok és egyéb épületek újjáépítését”.

Spoleto-Norcia főpásztora továbbá nagyra értékeli Bassetti bíboros jelenlétét. Az olasz püspökök elnöke azonnal örömmel elfogadta a meghívást, ismét tanúskodva róla, hogy atyai szeretettel áll közel a térség lakóihoz.

A norciai közösségi központ nagyterme 170 négyzetmétert foglal el, amelyet mozgó falakkal három kisebb teremre lehet felosztani. Az egészségügyi és egyéb helyiségeket úgy tervezték meg, hogy fogyatékkal élők is igénybe vehessék. A berendezések költségeit a plébániák, nonprofit szervezetek és egyéb helyi társulatok nagylelkű adományaiból fedezték.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.