2017-06-15 12:07:00

Ülésezett a vatikáni bíborosi tanács: egészséges decentralizálás


Greg Burke, vatikáni szóvivő szerdán sajtótájékoztatón számolt be a Bíborosi Tanács június 12-én kezdődött, Ferenc pápa részvételével megtartott háromnapos üléséről. A megbeszéléseken nem tudott részt venni Sean O’Malley, bostoni bíboros érsek.

A vatikáni sajtóterem igazgatójának tájékoztatása szerint a munkaülések délelőtt és délután folytak. A megbeszéléseken elmélyítették azt a témát, hogy a Római Kúria hogyan tudná minél jobban szolgálni a helyi egyházakat: például felmerült annak a gondolata, hogy a püspöki kinevezésre jelöltek kiválasztására létrehozzanak egy szélesebb körű tanácsadó testületet, amelynek tagjai lennének Istennek szentelt életet élő személyek és világi hívek is.

A javaslatok között elhangzott annak a lehetősége, hogy egyes hatásköröket átruházzanak a római dikasztériumokból a helyi püspökökre vagy püspöki konferenciákra, az egészséges decentralizálás szellemében. A bíborosok további megfontolásokat tettek a Kúria különböző dikasztériumai vonatkozásában, különös tekintettel a Népek Evangelizálása Kongregációt illetően.

George Pell bíboros beszámolt az általa vezetett Gazdasági Tanács munkáiról. Különös figyelmet szenteltek a gazdasági erőforrások megtervezése és a 2017 első negyedévére vonatkozó pénzügyi tervek nyomon követése terén megtett lépéseknek, amelyek kevés kivétellel lényegében megerősítették a költségvetés adatait. Nemsokára megkezdődik a 2018-as költségvetés megtervezése és 2017 második negyedévének monitorálása.

Végül a Kommunikációs Titkárság prefektusa, Dario Edoardo Viganò prelátus bemutatta a Szentszék kommunikációs rendszere reformjának jelenlegi állásáról készített jelentést. Felvázolta a Titkárság gazdasági és vezetési irányvonalát, rámutatva a pozitív eredményekre és az új kommunikációs rendszer megvalósítási fázisban lévő terveire.

A Bíborosi Tanács következő ülését szeptember 11-13-ig tartják – jelentette be a vatikáni sajtóterem igazgatója.

(vm) 








All the contents on this site are copyrighted ©.