Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Vasárnapi evangélium

Hirdessétek, mondjátok el! – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 12. vasárnapra

Verebek - RV

22/06/2017 17:29

Szent Máté evangéliumának 10. fejezete a tanítványok első küldéséről szól. A három szinoptikus evangélista, Máté, Márk és Lukács is emlékezik arra, hogy Jézus még földi életében elküldte tanítványait, mégpedig részletes útmutatással, jól felkészítve őket a küldetés lényegére és lehetséges akadályaira is. Hirdessék az Isten országát, és bízzanak Istenben. Jézus szavai természetesen minden idők küldöttei számára érvényesek, sőt, az evangélisták éppen azokat a mondásokat őrizték meg, amelyeknek igazságát és erejét már élőben is megtapasztalták.

Az első igehirdetés nehézségei és reményei mellett a Máténál közölt beszéd a végső idők megpróbáltatásaira is gondol. Egyes részletei, főleg a tanítványok egymás közti konfliktusairól szóló egység (vö. Mt 10,21köv), Márknál a végső időkről szóló beszédben kaptak helyet. Ez egyfelől arra emlékeztet, hogy az igehirdetés, Jézus tanításának továbbadása, a belé vetett hit megvallása, vagy egyszerűen csak a hit szerint élt élet mindig növeli a mennyek országát, az új teremtést, amelyet Isten nélkül soha, vele együtt viszont minden lélegzetvételünkkel élhetünk és megvalósíthatunk. Másfelől ez a helyzet, a végső idő megkezdődött tapasztalata az ítéletről szól. Arról, hogy kinek az ítéletével érdemes törődnünk, ki előtt kell élnünk az életünket.

„Ne féljetek hát tőlük!” „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet…!” „Ne féljetek hát…!” Szakaszunkban háromszor is elhangzik ez a bátorító felszólítás. A próféták meghívására emlékeztet, elsősorban Jeremiáséra – „Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg előttük!” (vö. Jer 1,17). Illetve Jézus az, aki a vízen járva, immár szinte isteni dicsőségben, feltámadott életét előre mutatva lép tanítványaihoz: „Én vagyok, ne féljetek!” (vö. Jn 6,20).

Ne féljetek! Jézus jelen van. Nem előre vagy egyedül küldi övéit az oroszlánbarlangba, az üldöztetésbe, hanem arra az útra tereli őket, amelyen előttük haladt. Ugyanakkor érvel is, bölcsességi mondásokra emlékeztető megfigyelésekkel, páros mondatokkal. Szavai elevenek, hasonlatai gazdagok. Szól az igazság belső erejéről, amely utat keres magának, hiszen „nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék.” A mennyek országáról szóló örömhírt háztetők és adótornyok magasánál jobban hangosítja és tisztábban közvetíti a tanítványok öröme és bátorsága. Jézus „sötétben mond” és „fülbe súg”, mint Isten, akit a híveknek a hegyi beszéd szerint imádságban, zárt szobában kell keresniük (vö. Mt 6,6). Az evangélium személyes térben hallható meg, ott bízzák ránk, érvénye, építő ereje azonban mindenkinek szól, hozzá szeretne tenni valamit a közösség életéhez.

Jézus szerint a félelemmel küszködő ember Isten arcát is kétféleképpen ismeri meg. Ha féli az Istent, vagyis tiszteli azt, aki pokolba taszíthat lelket és testet, aki Úr mindenek felett, akinek a neve kimondhatatlan és a lénye örök titok, viszonylagossá válnak földi félelmei, emberi kötelmei. Ugyanakkor szeretheti azt, akinek gondja van szürke kis verebekre és színes virágokra, aki számon tartja és szeretettel figyeli azt is, aminek magunk sem vagyunk egészen tudatában, hajunk számát, személyünk értékét, ami fölöslegesnek tűnik, migs hozzánk tartozik.

Az ember végül mindig Isten színe előtt áll, s lelkének mélyén, szívének belső szentélyében talán érzi is ezt. Jó újra meg újra megtapasztalni, hogy az igazság szabaddá tesz (Jn 8,32; vö. 2Kor 3,17). Az igazság és ítélet nyelvezete Jézus szavaiban a barátság, az összetartozás képeivel keveredik. Mert ő az, aki magáénak vallhat, és ezzel igazzá tesz, ő az, aki még mindig nem mondott le rólunk, ő az, aki teljesebb és bátrabb egységbe hív Istennel, emberekkel, önmagunkkal.

 

Évközi 12. vasárnap, A év

22/06/2017 17:29