2017-06-23 14:30:00

Ferenc pápa: váljunk kicsinyekké, hogy meghalljuk az Úr hangját


Ahhoz, hogy meghalljuk az Úr hangját, kicsinyekké kell válnunk – emlékeztetett Ferenc pápa péntek reggeli homíliájában a Szent Márta-házban Jézus Szentséges Szíve ünnepén.

Fia életét adta értünk, mert szeret minket

Az Úr kiválasztott bennünket és velünk jár az élet útján. Fiát adta, Fia életét adta értünk, mert szeret minket. A pápa utalt a napi első olvasmányra (MTörv 7,6-11), amelyben Mózes azt mondja: Isten kiválasztott bennünket, hogy különleges népe legyünk a Föld népei között. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Istent azért dicsőítjük, mert Jézus szívében nekünk adta a kegyelmet, hogy örömmel ünnepeljük üdvösségünk nagy misztériumait, irántunk érzett szeretetét, vagyis hitünket. A Szentatya két szót emelt ki az olvasmányokból: „kiválasztani” és „kicsiség”. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem mi választottuk Őt, hanem Isten tette magát foglyunkká.

Ő választott téged, hívott és magához kötött

Életünkhöz kötötte magát, amelytől nem tud elválni. Kemény döntés! Hűséges marad választásához. Szeretetből választott ki bennünket és ez a mi identitásunk. Mondhatnánk: „Én választottam ezt a vallást”, „én választottam…”. Nem, nem te választottad! Ő választott téged, hívott és magához kötött. Ez a mi hitünk. Ha nem hisszük ezt, nem értjük meg, mi Krisztus üzenete, mi az Evangélium – nyomatékosította Ferenc pápa.

Isten a kicsinyeket választja, nem a nagyokat

A másik szó, a „kicsiség” kapcsán emlékeztetett, hogy Mózes pontosan megfogalmazza: az Úr kiválasztotta Izrael népét, mert a legkisebb minden nép között. Beleszeretett a kicsiségünkbe és ezért választott ki bennünket. Ő a kicsinyeket választja, nem a nagyokat. Nekik nyilatkoztatja ki magát. Elrejtette ezeket a dolgokat a bölcsek, a törvénytudók elől és a kicsinyeknek fedte fel. Ha meg akarunk érteni valamit Jézus misztériumából, le kell alacsonyodnunk: kicsivé kell válnunk. Fel kell ismerni, hogy semmik vagyunk. Isten nemcsak kiválasztja a kicsinyeket és kinyilatkoztatja magát nekik, hanem hívja őket: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,25-30) Titeket, akik a legkisebbek vagytok a szenvedés és a fáradtság miatt… A nagyokat talán nem hívja? – tette fel a kérdést a pápa. Szíve nyitva áll, de hangját a nagyok nem képesek meghallani, mert el vannak telve önmagukkal. Ahhoz, hogy meghalljuk az Úr hangját, kicsinyekké kell lennünk – mutatott rá a Szentatya.

Krisztus szívének misztériuma

Így érkezünk el Krisztus szíve misztériumához, ami nem pusztán egy képecske a jámbor, ájtatos hívők számára, mint egyesek mondják. Krisztus átszúrt szíve a kinyilatkoztatás szíve, hitünk szíve, mert Ő kicsinnyé lett, ezt az utat választotta. Azt, hogy megalázza önmagát és megsemmisüljön egészen a kereszthalálig. Ez a kicsiség melletti döntés, hogy Isten dicsősége megtestesülhessen. A katona lándzsájától átszúrt Krisztus-testből vér és víz folyt ki. Ez Krisztus misztériuma. Ma egy szívet ünneplünk, amely szeret, kiválaszt és hűséges, amely hozzánk köti magát, kinyilatkoztatja magát a kicsinyeknek, hívja őket és ő maga is kicsivé válik – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa.

Hűség a választásban, az elköteleződésben, a kicsiségben

Higgyünk Istenben, Jézusban. Jézus Isten? Igen. Ez a misztérium. Ez a megtestesülés, ez Isten dicsősége. Hűség a választásban, az elköteleződésben, a kicsiségben: kicsivé válni és megsemmisülni. A hit problémája életünk magva: lehetünk nagyon-nagyon erényesek, de semmi vagy csak kevés hittel. Jézus Krisztus misztériumából kell kiindulnunk, aki hűségével üdvözített minket. A pápa péntek reggeli homíliája végén azért imádkozott, hogy az Úr adja meg a kegyelmet nekünk, hogy Jézus Krisztus szívében ünnepelhessük a nagy gesztusokat, az üdvösség és a megváltás nagy műveit.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.