2017-06-24 11:09:00

Ferenc pápa humanitárius segélye Dél-Szudán szenvedő lakosságának


„A Pápa Dél-Szudánért” – ez a neve annak a humanitárius segélynek, amellyel Ferenc pápa konkrétan ki kívánja fejezni szeretetét és lelki közelségét a 2013 óta belháborútól szenvedő lakosságnak. A valamivel kevesebb, mint fél millió dollár értékű segély az egészségügy, az oktatás és a mezőgazdasági munka terén nyújt támogatást. A kezdeményezés párosul a különböző szerzetesi kongregációk és nemzetközi szervezetek művéhez, amelyek képviselői Peter Turkson bíborossal, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában nevű dikasztérium prefektusával együtt június 21-én ismertették a segélytervet a vatikáni sajtóteremben. 

A pápa lelki közelségéhez társul anyagi támogatása

A háború, amelyet a világ néma csendje kísér, rendkívül súlyos humanitárius válságot okoz Dél-Szudánban: több mint hét millió személy éhezik, másfél millió kényszerül menekülésre és most ezreket fenyeget egy kolera-járvány veszélye. Mindennaposak a tömeges mészárlások, a polgári lakosság ellen elkövetett kegyetlenségek. A pápa szüntelenül imádkozik az áldozatokért, akiknek segélykiáltását nem hallják meg. Nem keresheti fel az országot a teljes bizonytalanság miatt, de addig is, amíg személyesen nem látogathat el Dél-Szudánba, ezen a módon kívánja kifejezni közelségét – mondta a sajtótájékoztatón Peter Turkson bíboros. A pápai projekt két kezdeményezése az egészségügy területét érinti, egy az oktatást, egy másik pedig a mezőgazdaságot segíti elő. Ezeken a területeken az egyház a kezdetektől fogva hozzájárul a legutolsók támogatásához, a valóban átfogó fejlődéshez – tette hozzá a bíboros.

Hangsúlyozta: a Szentatya nagyon reméli, hogy hamarosan hivatalos látogatást tehet az országban. Az egyház soha nem zárkózik be a reménység előtt. Ehelyett szolidaritásra, együttérzésre és merész választásokra szólít fel annak tudatában, hogy az isteni Gondviselés mindig képes olyan dolgok megvalósítására, amelyeket az emberi szív remélni sem mer.

A pápa támogatása Wau és Nzara kórházainak szól, amelyeket komboniánus atyák vezetnek. „Orvosok és ápolók korlátozott létszámban végzik rendkívül fárasztó munkájukat, de mindezt nagy szeretettel teszik” – tanúskodott Laura Gemignani komboniánus nővér, aki a nzarai kórházban tevékenykedik. „Mindössze egyetlen orvos lát el minden sürgősségi esetet, császármetszést végez, hogy megmentse anyák életét és egész nap a kórházban van. Mi az emberek mellett kívánunk maradni és a pápának, aki egyben papánk is, ez a kezdeményezése azt sugallja, hogy folytassuk tovább szolgálatunkat” – tette hozzá a szerzetesnő. A segélyből részben orvosságokat vásárolnak, részben felemelik az alkalmazottak fizetését.

A képzés és az oktatás terén a „Szolidaritási Társulat Dél-Szudánnal” nevű, az országban jelen lévő szerzetesi kongregációkból álló szervezet részesül a pápai segélyből, amelyet ösztöndíjként használnak fel fiatalok számára. A szervezet a helyi püspöki konferenciával együtt fejti ki tevékenységét.

A cél az önálló létfenntartás biztosítása, az emberi méltóság megőrzése

„Azt akarjuk, hogy az egyes struktúrák önállók legyenek – mondta Yudith Pereira- Rico nővér, a társulat ügyvezető igazgatója. Ezt hangoztatta Michel Roy, a Caritas Internationalis főtitkára is. „Azt szeretnénk, ha az emberek, főleg a kitelepítettek, a földet művelve el tudnák tartani magukat”. A pápai segélyből mintegy 200 ezer eurót vetőmagvak és mezőgazdasági eszközök vásárlására költenek három egyházmegye 2500 családja számára. A kezdeményezés üzenete azonban sokkal nagyobb területet ölel fel: jelképesen azt fejezi ki, hogy többet kell tenni. Ez egyben felhívás a nemzetközi közösség számára: többet kell tenni, meg kell menteni az életeket!  - mondta a Caritas Internationalis főtitkára.

A projekt pénzalapját a Péterfillérek, az Államtitkárság, az Átfogó Emberi Fejlődést Szolgáló dikasztérium, valamint jótevők adományai alkotják. A pápa és a Vatikán a béke megvalósítását célzó aktív közvetítő szerepet is betölt, abban reménykedve, hogy a pápa előbb-utóbb hivatalos látogatást tehet az afrikai földrészre – nyilatkozta Peter Turkson bíboros a vatikáni sajtótájékoztatón.

(vm) 








All the contents on this site are copyrighted ©.