2017-06-27 11:26:00

Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája: nem kellenek horoszkópok, menjünk Isten meglepetései felé


A nyári időszak előtti utolsó homíliája a Szent Márta-házban  

„Nem kellenek nekünk horoszkópok sem kuruzslók, hogy megismerjük a jövőt: az igazi keresztény nem az, aki berendezkedik itt és mozdulatlan marad, hanem aki bízik az Istenben és hagyja magát vezetni nyitott úton az Úr meglepetései felé” – állt Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája középpontjában. A Szentatya ezzel a szentmisével befejezte az első félévi sorozatát és a most következő nyári szünetben a reggeli szentmiséin nem tart nyilvános homíliákat, de ősszel újból kezdődnek a közkedvelt reggeli homíliás szentmiséi a Szent Márta-ház kápolnájában.   

A mozdulatlan keresztény nem igazi keresztény        

„A mozdulatlan keresztény nem igazi keresztény” – Ferenc pápa ezzel a kijelentésével arra szólít fel, hogy ne maradjunk statikusak, ne rendezkedjünk be túlságosan, hanem inkább bízzunk az Úrban és így kövessük őt. Kiindulási pontként a napi olvasmányt vette alapul, benne Ábrahám meghívásának a történetét, aki Isten parancsára kiköltözött szülőföldjéről és az ígéret földjére ment (Ter 12,1-9). Ábrahám a keresztény élet stílusát testesíti meg, mely Isten népének hármas vonását hordozza, melyek a „kiüresedés”, az „ígéret” és az „áldás”. Az Úr arra indítja Ábrahámot, hogy menjen el saját otthonából, hazájából, atyjának házából. A keresztény élettel mindig együtt jár a kiüresedés, mely a maga teljességét Jézusnak a kereszten történt kiüresedésében éri el. Mindig ez a „Menj ki!”, „Hagyd el!” az első lépés – emelte ki a pápa.

A hiteles keresztény kész a kiüresedésre

„Vonulj ki a földedről, rokonaid köréből, az atyád házából”. Ha visszagondolunk az evangéliumra, akkor azt látjuk, hogy a tanítványok meghívása éppen ez a „Menj ki!”, „Hagyd el!” mozzanat. És éppúgy a prófétáknál is, nemde? – kérdezte a pápa. Elég csak Elizeusra gondolni, aki éppen a földjén dolgozik: Hagyj mindent és gyere! Engedd meg, legalább hadd köszönjek el a szüleimtől…! – kéri a próféta. Menj csak, de térj vissza! A keresztény embernek képesnek kell lennie arra, hogy kiüresedjen, különben nem hiteles keresztény, mint ahogy azok sem igazi keresztények, akik hagyják Jézust kiüresedni és keresztre feszíteni – hangsúlyozta a pápa. Ábrahám ellenben hittel engedelmeskedett, elindult az örökségként megígért föld felé, anélkül hogy tudná pontosan a rendeltetését.    

A kiüresedés azt szolgálja, hogy az örökségbe ígért föld felé menjünk     

A keresztény embernek nincs horoszkópja a jövő meglátására, nem megy kuruzslókhoz, akinek kristálygömbjei vannak, és tenyérből akarnak jósolni. Nem és nem! – szögezte le a pápa. A keresztény nem tudja, merre megy, ezért vezetni kell őt. A keresztény életnek ez az első sajátossága: a kiüresedés. De miért is ez a kiüresedés? – tette fel a kérdést a pápa. Talán egy eltökélt aszkézis jegyében? Nem, nem! – vetette el. Hanem azért van ez a kiüresedés, hogy az ígéret felé menjünk, egy olyan föld felé, amit Ábrahám kapott ígéretként örökségbe.

Ábrahám, azonban az ígéret vétele után nem épít házat, hanem leveri a sátrát, amivel azt jelzi – folytatta a pápa –, hogy úton van és bízik az Istenben, éppen ezért oltárt épít az Úrnak, hogy imádja az Istent. Aztán tovább vándorol és mindig úton van. 

Úton járunk, lelki sátorban lakunk, mindig tovább megyünk    

Az úton járás minden nap reggel kezdődik, mégpedig az Istenbe vetett bizalom útjával, ami nyitott út az Úr meglepetései előtt. Ezek a meglepetések hol jók, hol rosszak, gondoljunk csak egy betegségre, halálra. Mégis nyitottak, mert én tudom, Uram, hogy Te biztos helyre vezetsz engem, egy olyan földre, melyet nekem készítettél! Az ember tehát úton van, sátorban lakunk, lelki sátorban. Amikor azonban a mi lelkünk túlságosan megszervezi magát, túlságosan berendezkedik, akkor elveszti azt a képességét, hogy az ígéret felé haladjon és ahelyett, hogy az ígéret felé tartana, birtokba veszi az ígéretet. Ez pedig nem megy, ez egyáltalán nem keresztény magatartás! – hangsúlyozta a pápa.   

Az áldás is része a küldetésünknek: jót mondani másokról     

A keresztény családunknak ebben a kezdetében tűnik ki egy másik vonás, mégpedig az áldás. A keresztény egy olyan ember, aki szó szerint „bene-dice”, vagyis jót mond az Istenről, jót mond az emberekről, és aztán megáldatja magát az Istennel és másokkal is, azért, hogy tovább tudjon menni. Ez a mi keresztény életünk alapképlete – emelte ki a pápa –, mert nekünk mindnyájunknak, világiaknak is, áldanunk kell a többieket, vagyis jót mondani az Istennek a többiekről. Sokszor megszokásból nem mondunk jót a felebarátról, nyelvünk nem úgy mozog, ahogy akarjuk, ahelyett, hogy követné az Úr parancsolatát, amit Isten rábíz Ábrahámra, a „mi atyánkra”. Ez pedig abban áll, hogy induljunk el és menjünk, hagyjuk, hogy az Úr kiüresítsen minket, rábízva magunkat az ígéreteire, hogy feddhetetlenek legyünk. Összességében ilyen egyszerű a keresztény élet! – zárta a nyári időszak előtti utolsó homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta- házban hétfő reggel tartott szentmise során.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.