2017-06-27 15:47:00

Ferenc pápa beszéde a Feltámadás Kongregáció nagykáptalanjához: a közösségben megélt testvéri élet tanúságával


Ferenc pápa június 24-én szombaton a Vatikánban fogadta a mi Urunk Jézus Krisztus Feltámadása szerzetes kongregáció nagykáptalanjának 30 tagját. A közösség a XIX. században Franciaországba kivándorolt Bogdan Janski lelki gyermekei, akik sajátos módon Krisztus feltámadásáról tesznek tanúságot, többek közt azáltal is, hogy hirdetik a személyes feltámadásba vetett hit szükségességét.

Nem szabad többé az Urat az üres sírban keresni, amikor ő előttünk megy

A pápa beszédét a nagykáptalan mottójához kapcsolta: „A feltámadt Úr jelenlétének tanúi: a közösségtől a világig”. Mária Magdolnához, az „apostolok apostolához” hasonlóan a kongregáció tagjai is hirdessék az élő Krisztust, aki legyőzte a halált és örök életet ad. A dicső múltba nézés helyett – intette őket a pápa – inkább a jelen pillanatra figyeljenek, mert az Úr képes ma is mellettük hivatásokat fakasztani. Ahogy a sírhoz siető asszonyok Húsvét hajnalán elhagyták a fészküket és kiléptek, ma éppúgy a Feltámadás fiainak el kell menni az emberlét perifériáira, és nem szabad többé az Urat az üres sírban keresni, amikor ő előttünk halad.

A tanúságtétel legjobb módja a közösségben megélt testvéri élet

Az emmauszi tanítványok tapasztalata alapján hagyják, hogy a Feltámadt Úr utolérje őket, még csalódásaik közepette is. Ma is nagyon sokan várják a Feltámadás örömhírét, akiket nem szabad megfosztani ettől az örömtől. A tanúságtétel legjobb módja a közösségben megélt testvéri élet. Úgy fogadják a testvéreket – buzdított a pápa – ahogyan az Úr adja őket, nem pedig ahogyan mi választjuk és fogadjuk őket az Úr adományaként. A közösségetek legyen az evangelizálás első helye, mely nyitott a misszióra.     

Legyetek az öröm és a húsvéti remény prófétái  

A Föltámadott a vigasztalás két formáját hagyta az apostolokra: a benső örömet és a húsvéti titok világosságát. Az öröm felismeri a Föltámadt Úr jelenlétét, bevezet a személyébe és az akaratába. Másfelől pedig „megbízható reményt” nyújt, ahogy azt Benedek pápa tanította. Végül a Megszentelt Élet jubileumi évének gondolatát idézte a pápa: Hálásan emlékezzetek a múltra, éljétek jelent szenvedéllyel és öleljétek át a jövő reménységgel! – fejezte be Ferenc pápa a mi Urunk Jézus Krisztus Feltámadása szerzetes kongregáció nagykáptalanjának 30 tagjához intézett beszédét.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.