Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Ferenc pápa \ Audiencia, Úrangyala

Ferenc pápa szerdai katekézise: a reménység, mint a vértanúk ereje

A zarándokok köszöntése a téren

28/06/2017 16:18

A nyári időszak előtti utolsó katekézis

Fülledt meleg időben, éppen egy közeli zápor előtt tartotta meg Ferenc pápa a nyári időszak előtti utolsó katekézisét, melyben a keresztény reménységről elmélkedett, ami erőt ad a mártíroknak a végsőkig kitartásban. A bibliai alapszöveg a Máté evangéliumban Jézus szavait hozza, melyben a Mester felkészíti az övéit az előttük álló misszió nehézségeire: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10,16-17.21-22).  

A keresztény ellenáramban él

A tanítványait misszióba küldő Jézus nem áltatja őket a könnyű siker csalóka ábrándjával, ellenkezőleg, világosan arra inti őket, hogy Isten Országának a hirdetése mindig ellenállásba ütközik. Szélsőséges kifejezést használ: „Gyűlölnek majd benneteket az én nevemért”. A keresztények szeretnek, de nem mindig szeretik őket. Jézus kezdettől fogva a valóság elé állítja őket: kisebb vagy nagyobb mértékben a hit megvallása ellenséges légkörben történik. A keresztények tehát ellenáramban élő emberek – szögezte le a pápa. Ez természetes, mert a világ a bűn nyomait viseli, mely az önzés és az igazságtalanság különféle formáiban nyilvánul meg, aki tehát Jézust követi, ellenjáratban mozog. Nem éppen egy vitatkozó magatartás miatt, hanem az Isten Országa logikája iránti hűség jegyében, mely a hűség logikája, és ami a Jézussal való azonosulásra alapozott életstílusban ölt testet. 

Csak a legszükségesebbel fölszerelve, de teljes szeretettel        

Ennek első jellegzetessége a szegénység – állapította meg a pápa. Amikor misszióba küldi Jézus az övéit, látszólag nagyobb gondja az, hogy mibe ne öltözzenek, semmint a felruházásuk. Valójában az a keresztény, aki nem alázatos és szegény, aki nem szakad el a gazdagságtól, a hatalomtól és főként saját magától, az nem hasonló Jézushoz. A keresztény ember ezen a világon az éppen szükségessel járja az utat, de a szíve tele van szeretettel. A vereség számára az, ha beleesik a bosszú és az erőszak kísértésébe, amikor a rosszra rosszal válaszol. Jézus azt mondja nekünk: „Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé” (Mt 10,16). Tehát mindenféle felszerelés nélkül, ellenben a keresztény legyen bölcs, akár furfangos is, ezt ugyanis elfogadja az evangélium logikája.    

A keresztény ember egyetlen ereje az evangélium    

A keresztény ember egyetlen ereje az evangélium. Nehézség idején hinnie kell abban, hogy Jézus előttünk áll, és mindig kíséri tanítványait. Az üldöztetés nincs ellentétben az evangéliummal, hanem annak a része, mert ha üldözték a Mesterünket, akkor hogyan is remélhetjük, hogy mi kikerüljük azt? És mégis, a viszályok közepette a kereszténynek nem szabad elvesztenie a reménységet, mintha egyedül maradt volna. Jézus maga biztosít bennünket: „Még a hajatok szála is számon van tartva!”. Mintha azt mondaná, hogy semmiféle szenvedés, még a legkisebb sem kerüli el az Isten figyelmét. Isten látja azt és biztosan megvéd, kivált bennünket abból. Köztünk van ugyanis Valaki, aki erősebb a rossznál, erősebb a maffiánál, a legsötétebb cselszövésnél. Aki mindig meghallgatja Ábel vérének hangját, mely felkiált a földről. A keresztény embernek mindig a világ másik oldalán kell állnia, amelyet az Isten választott: nem üldöző, hanem üldözött, nem erőszakos, hanem szelíd, nem csaló, hanem becsületes!

A vértanú csak az evangélium iránti hűség miatt hal meg

Jézusnak ezt a halálig menő stílusát – folytatta a pápa –, ami a reménység stílusa, az első keresztények szép névvel vértanúságnak hívták. Volt sok más lehetőség is az elnevezésre, mint a hősiesség, önmegtagadás, önfeláldozás. A keresztények ellenben azt a nevet adták, ami a tanítványság illatát hordozza. A vértanúk nem élnek önmaguknak, nem a saját igazukért harcolnak, hanem elfogadják, hogy csak az evangélium iránti hűségből kell meghalniuk. A vértanú nem is a keresztény élet legfőbb ideálja, mert a szeretet fölötte van, vagyis az Isten és a felebarát iránti szeretet – ahogy azt Pál apostol írja a szeretethimnuszában. A kereszténységgel ellentétben áll az az eszme, mely az önkéntes merénylőket vértanúknak hívja, aminek semmi köze nincs Isten fiainak a magatartásához.

A vértanú bizonyossága, hogy semmi nem tudja őt elszakítani Isten szeretetétől

Napjaink vértanúinak a történetét olvasva – akik ma többen vannak, mint az egyház kezdeti idején – elcsodálkozunk azon az erőn, amivel ők szembesülnek ezekkel a próbatételekkel. Ez az állhatatos erő annak a nagy reménységnek a jele, mely élteti őket. Annak a biztos reménysége, hogy semmi és senki nem tud bennünket elszakítani Isten szeretetétől, amelyet Krisztus Jézusban nyertünk el (vö Róm 8,38-39). Isten adjon nekünk erőt, hogy az ő tanúi lehessünk! Adja meg, hogy élhessük a keresztény reményt, főként a rejtett vértanúságban, mely szeretettel végzi a hétköznapok kötelességét! – zárta katekézisét Ferenc pápa a nyári időszak előtti utolsó általános kihallgatás során.

(vl)

 

 

28/06/2017 16:18