Szeplőtelen Szívem elvezet benneteket Istenhez – A Szűzanya fatimai üzenete c. sorozatunk negyedik része

Fatima üzenetéről szóló sorozatunkban elérkeztünk Mária harmadik jelenéséhez, amelyre 1917. július 13-án került sor. A Fatimai Kegyhely centenáriumot előkészítő hétéves tematikus programjában ez a jelenés képezte a 2013-14-es időszak elmélkedéseinek középpontját. Jácinta, Ferenc és Lúcia ekkor részesült a hármas látomásban, amelynek tartalma azonnal „titokká” vált, mert a Hölgy megtiltotta nekik, hogy bárkinek is szóljanak róla. Valóban, Lúcia nővér csak jóval később, égi engedéllyel és a leiria-i püspöknek engedelmeskedve fedte fel az első két titkot, vagyis a pokol látomását és Mária kéréseit, amelyek Szeplőtelen Szívének tiszteletére, Oroszország Szeplőtelen Szívének való felajánlására, valamint az elsőszombati engesztelő szentáldozásra vonatkoztak.  A „titok” harmadik részét pedig Lúcia nővér lezárt borítékban nyújtotta át Leiria főpásztorának. A Szűzanya júliusi jelenése alkalmával arra kérte a kis pásztorokat, hogy imádkozzák a béke rózsafüzérét. Érdekes megfigyelni, hogy kérése egybeesett az akkor uralkodó XV. Benedek pápa felhívásával, aki a Szűzanya első fatimai jelenése előtt néhány nappal, 1917. május 5-én, az első világháború harmadik évében Pietro Gasparri bíboros államtitkárhoz írt levelében arra buzdította az egész világ katolikusait, hogy fohászkodjanak Máriához a békéért.

A pápa így fogalmazott: „Hangozzon fel a föld minden sarkából egy szeretetteljes és áhítatos fohász Máriához, az Irgalmasság Anyjához, – a magasztos templomoktól kezdve a legkisebb kápolnákig, a királyi palotáktól és a gazdagok lakhelyeitől kezdve a legszegényebb kunyhókig, mindenhonnan, ahol hűséges szívek élnek – a vértől áztatott mezőkről és tengerekről. A könyörgés juttassa el Máriához az anyák és feleségek aggódó kiáltását, a kis ártatlanok sírását, minden nagylelkű szív sóhajtásait: Mária gyöngéd és szelíd gondoskodása nyerje el a békét zaklatott világunk számára. Az eljövendő évszázadokat pedig emlékeztesse majd közbenjárása hatékonyságára és jótéteménye nagyságára”.

XV. Benedek, a „béke pápája” levelében azzal bízta meg államtitkárát, Pietro Gasparri bíborost, hogy a világ összes püspökével ismertesse meg kívánságát: forduljanak Jézus Szívéhez, a kegyelmek trónusához és ehhez a trónushoz Mária által jussanak el. Ezért a pápa elrendelte, hogy június elsejétől kezdve a Loretói Litániába foglalják bele a következő, Máriához intézett fohászt: „Regina pacis, ora pro nobis”. Béke Királynője, imádkozz értünk.

A Szűzanya nagyon gyorsan válaszolt a pápa aggódó segélykiáltására és mindössze nyolc nap elteltével megjelent Fatimában, hogy felkínálja közbenjárását egy háborútól feldúlt világ megmentéséhez.

Itt emlékeztetünk XV. Benedek pápa ma különösen prófétainak hangzó szavaira, amelyekkel az első világháború kitörésének harmadik évfordulóján, 1917. augusztus elsején keltezett „békejegyzékében” a hadviselő felekhez fordult, miután előzetes békefelhívásai nem találtak visszhangra: „A civilizált világnak vajon a halál mezejévé kell összezsugorodnia? És ez a dicsőséges és virágzó Európa, amelyet csaknem eláraszt az egyetemes őrület, a vesztébe rohan, valóságos öngyilkosságot követve el?”

A világ tehát forrongott, de milyen is volt a jelenések idején Portugália? Michael Hesemann „Fatima titkai” című könyvében részletesen leírja az európai földrész legnyugatibb peremén fekvő ország belpolitikai helyzetét.  A kis látnokok az Európában tomboló véres háborútól távol, falusi gyermekekként élték békés életüket. Nem is sejtették, hogy mi zajlik körülöttük, pedig hazájukat a politikai felfordulás és a teljes káosz jellemezte.

Portugáliában a XX. század elején megrendült a több évszázada fennálló katolikus monarchia és 1910. október 5-én Lisszabonban kikiáltották a köztársaságot. Ekkor egyházellenes szabadkőművesekből álló átmeneti kormány vette át a hatalmat. Elsődleges célkitűzésük volt, hogy a papságot teljesen megfosszák minden hatalmától. A forradalmi kormány, megelőzve a bolsevik forradalmat, törvényeket hozott a szerzetesrendek működésének korlátozására. A jezsuitákat kiutasították az országból, eltörölték az egyházi ünnepnapokat, a házasság intézményét polgárjogi szerződésnek nyilvánították, a papoknak pedig börtönbüntetés terhe mellett megtiltották a hitoktatást és a papi ruházat nyilvános viselését. 1911-ben meghozták az állam és az egyház szétválasztásáról szóló törvényt, hatalmas összegeket követelve az egyháztól. Egyes templomokat és kolostorokat laktanyákká, istállókká, kormányzati épületekké és pártintézményekké alakítottak át. „A szabadkőműves és humanista szervezetekben kárörömtől ujjongva fogadták, hogy a portugál katolicizmus napjai meg vannak számlálva” – írja Hesemann. „Néhány év múlva már egyetlen ember sem lesz Portugáliában, aki pap szeretne lenni” – jelentette ki diadalittasan a portugál szabadkőműves páholy nagymestere.

Nem véletlen, hogy az utolsó, októberi Mária-jelenést követően egy közeli város, Santarem szabadkőműves páholyának tagjai az éjszaka leple alatt fejszével kivágták azt a fát, amely alatt a pásztorgyermekek álltak, amikor a híres jelenség, a „napcsoda” megtörtént. „A fát azzal az asztallal együtt távolították el, amelyen egy szerény kis oltárt és egy Mária-képet állítottak fel. Elvittek két keresztet is, az egyik fából, a másik bambusznádból készült” – tájékoztatott az esetről a helyi sajtó. Az ellopott tárgyakat kiállították egy santaremi házban – megtekintésükért belépődíjat kellett fizetni, majd gúnyos körmeneten hordozták végig a városon. A botrányos eset még az uralkodó köztársaságpárti újság tudósítóját is felháborította. Hogyan adhattak engedélyt egy ilyen felvonuláshoz, mikor az egyházi körmeneteket törvénnyel tiltották be? A liberálisok Fatima-ellenes akciói azonban mindig visszájára sültek el: a hívők, visszatérve a jelenések helyszínére, megkönnyebbülten állapították meg, hogy a szabadkőművesek szerencsére egy másik fát vágtak ki.

Most felidézzük Lúcia nővér visszaemlékezését:

1917. július 13. Megérkeztünk a Cova da Iriába a tölgybokorhoz, és a nagy néptömeggel együtt a rózsafüzért imádkoztuk. Megláttuk a szokásos fénycsóvát, és hamarosan a Szűzanyát is a tölgybokor fölött. - Mit kíván? - kérdeztem. - A következő hónap 13-án jöjjetek ismét ide, továbbra is minden nap imádkozzátok a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni.

- Szeretném kérni, mondja meg nekünk, hogy kicsoda, és tessék egy csodát művelni, hogy mindenki elhiggye a jelenést. - Jöjjetek ide továbbra is minden hónapban! Októberben meg fogom mondani, ki vagyok és mit óhajtok. Egy csodát is fogok művelni, hogy mindenki higgyen – írja Lúcia nővér, majd így folytatta:

Itt néhány kérést terjesztettem elő, már nem tudom, miket. Csak arra emlékszem, hogy a Szűzanya azt mondta, imádkozzátok a rózsafüzért, hogy ezeket a kegyelmeket az év folyamán elnyerjétek. Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen akkor, ha áldozatot hoztok: „Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek”. Ezeknél az utolsó szavaknál ismét kitárta kezeit, mint az előző két hónapban. Úgy látszott, hogy a fénysugár áthatol a földön.

A pokol látomása

Egyszerre csak egy lángtengert láttunk, és a lángtengerbe merülve láttuk az ördögöket és a kárhozott lelkeket, mintha átlátszó, fekete vagy bronzszínű izzó emberi alakok lettek volna. Ide-oda kavarogtak a tűzben, kiemelkedtek a lángokból, amelyek bensejükből füstfelhővel együtt törtek elő. Mint nagy tűznél a sziporkák, súlytalanul estek minden irányba. Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben ordítottak. Az ijedtségtől megdermedtünk (e pillanatban valószínűleg felkiáltottam, amint az emberek ezt hallották). Az ördögöket ijesztő és utálatos külsejükről lehetett felismerni.

Ijedten és segélykérően emeltük a Szűzanya felé tekintetünket. Ő jóságosan, de szomorúan így szólt hozzánk: - A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha teljesítik kérésemet, sokan megmenekülnek, és béke lesz. A háború is véget ér. Ha azonban nem hagyják abba Isten megbántását, XI. Piusz pápasága alatt egy másik, még szörnyűbb háború kezdődik. Amikor egyik éjjel ismeretlen fény tűnik fel, ismerjétek fel, hogy ez az a nagy jel, amelyet Isten ad nektek. (Megjegyezzük: az 1938. január 24-i északi fényről van szó, amely rendkívüli volt, és amelyet Lúcia mindig az Égtől ígért jelnek tartott).

Akkor a világot gonoszsága miatt háborúval, éhséggel, az egyház és a Szentatya üldözésével fogja büntetni. Hogy ezt megakadályozzam, eljövök majd, hogy kérjem Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad. Portugáliában a hitigazság mindig megmarad. Erről senkinek se szóljatok. Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: „Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra”. Ezután egy pillanatnyi csend következett, és megkérdeztem: - Nem óhajt semmi mást? - Nem, ma nem akarok már semmit. A szokott módon fölemelkedett keleti irányban, majd eltűnt az égbolt végtelen távlatában.

A harmadik titkot, mint ismeretes, II. János Pál pápa a 2000-es szentévben hozta nyilvánosságra. Ennek ellenére időnként továbbra is felröppennek olyan hírek, miszerint a titok feltárása még nem történt meg teljes egészében. Ezért a Szentszék sajtóterme 2016. május 5-én közleményt bocsátott ki, amelyben cáfolta ezeket a tévhíreket. A közlemény megállapítja: „XVI. Benedek emeritus pápa egyértelműen leszögezi, hogy ezek a hírek „puszta kitalációk, egyáltalán nem felelnek meg az igazságnak”. Az emeritus pápa határozottan állítja: „A fatimai harmadik titok nyilvánosságra hozatala teljes”.

„Megtérés és bűnbánat” – az üzenet felhívása

A Hittani Kongregáció „Fatima üzenete” című, Tarcisio Bertone érsek, a kongregáció titkára és Joseph Ratzinger bíboros prefektus aláírásával 2000 júniusában közzétett dokumentuma a következő szavakkal mutat rá a fatimai üzenet lényegére:

A természetfölötti jelenések és jelek a történelem írásjelei. Az emberi dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, s a hívőket és nem hívőket egyaránt ámulatra késztetik. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír központi tárgya felé kell irányulniuk: az Atya szeretetére, mely megtérést ébreszt az emberekben és megajándékozza őket a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével. Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra inditó fölszólításával az evangélium szíve felé irányít és indít.

Belépvén a harmadik évezredbe, II. János Pál pápa elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a „fatimai titok” harmadik részének szövegét. A 20. századnak, az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának drámai és véres eseményei után, melyek „a földön járó édes Krisztus” elleni merényletben érték el csúcspontjukat, lehull a lepel egy valóságról, mely történelmet formál és mélységében értelmezi azt, olyan lelki dimenzióban, amelyet a mai - gyakran racionalizmussal fertőzött - közgondolkodás nem akar elfogadni.

1917-ben mindezt senki nem képzelhette el: a három fatimai pásztorgyermek látja, hallja, megjegyzi, és Lúcia, a ma is élő tanú, írásba foglalja, amikor a leiriai püspöktől parancsot, a Szűzanyától pedig engedélyt kap erre. (Lúcia nővér 2005. február 13-án hunyt el, mindössze néhány héttel II. János Pál pápa halála előtt).

A „titok” harmadik részét Lúcia nővér 1944. január 3-án a „leiriai Püspök Őexcellenciája és a szentséges Szűz parancsára” írásban rögzítette. Ennek egyetlen kézirata van. A lepecsételt borítékot először a leiriai püspök őrizte, majd a „titok” biztonságosabb őrzése végett a borítékot 1957. április 4-én átadták a Szent Offícium Titkos Levéltárának. Erre Lúcia nővér indította a leiriai Püspököt.

A levéltári följegyzések szerint Alfredo Ottaviano bíboros beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP domonkos atya elvitte XXIII. János pápához a „fatimai titok” harmadik részét tartalmazó borítékot. A pápa „rövid habozás után” ezt mondta: „Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit döntöttem”.

XXIII. János pápa úgy határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a „titok” harmadik részét. VI. Pál pápa 1965. március 27-én Angelo Dell'Acqua érsekkel, helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni.

II. János Pál pápa a „titok” harmadik részét tartalmazó borítékot az 1981. május 13-i merénylet után magához kérette. Franjo Šeper bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa két borítékot adott át a helyettes államtitkárnak, Eduardo Martinez Somalo érseknek: egy fehér borítékot Lúcia nővér eredeti, portugál nyelvű szövegével és egy narancsszínű borítékot, a „titok” olasz nyelvű fordításával. Augusztus 11-én Eduardo Martinez Somalo érsek a két borítékot visszajuttatta a Szent Offícium Levéltárának.

A titok harmadik része
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik részét így foglalta össze Lúcia nővér levelében, amelyet a spanyolországi Tuy kolostorában fogalmazott meg 1944. március elsején:

„Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek. A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk „valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek”, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt „akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya”.

Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért. Fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.

Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket”.

Fatima üzenete ma is időszerű – nemzetközi konferencia a kegyhelyen

 „Fatima, mint Ígéret” – ez volt a címe annak a nemzetközi kongresszusnak, amelyet a kegyhely szervezett a centenárium alkalmából június 21-24 között. Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke záró beszédében hangsúlyozta, hogy Fatima üzenete 100 év elteltével is egy fénysugár, amely megvilágítja a hívek útját. Fatima továbbra is a hit hirdetése egy szekularizált világban. A nyilvános üzenet túlmutat Portugália határain, próféciája napjainknak is szól, mivel az üdvösség evangéliumi hirdetése.

(vm)