2017-07-05 16:59:00

Elhunyt Joachim Meisner bíboros, nyugalmazott kölni érsek – pápai gyásztávirat


Július 5-én, szerdán reggel 83 éves korában elhunyt Joachim Meisner bíboros, aki 1988-2004 között Köln érseke volt. Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Rainer Woelki bíborosnak, Köln jelenlegi érsekének. Megrendüléssel értesült a hírről, hogy Meisner bíborost váratlanul hívta magához az irgalmasság Istene a földről. A pápa lelki közelségét fejezte ki a kölni főegyházmegye érsekének és híveinek. Imádkozik az elhunyt bíborosért, aki mély hittel és az egyház iránti őszinte szeretettel szentelte magát az Örömhír hirdetésének. Krisztus Urunk jutalmazza meg hűséges és rettenthetetlen elkötelezettségéért, amellyel a keleti és nyugati emberek java érdekében tevékenykedett, valamint tegye a szentek szeretetközösségének tagjává a mennyben. Ferenc pápa szívből jövő apostoli áldását küldte mindazoknak, akik gyászolják az elhunyt főpásztort.

Joachim Meisner 1933-ban született Wrocław-ban

Joachim Meisner 1933-ban született Wrocław-ban, Alsó-Szilézia székhelyén a mai Lengyelországban, amely akkoriban Németországhoz tartozott. Erfurtban lépett be a szemináriumba és szerzett teológiai diplomát. 1962-ben szentelték pappá. Erfurtban két plébánián végzett szolgálatot és a helyi Caritas spirituális tevékenységében is részt vett. VI. Pál pápa 1975-ben Vina püspökévé nevezte ki.

1983-ban a lengyel pápa bíborossá kreálta

1980-ban II. János Pál pápa a berlini egyházmegye élére helyezte, amely a város keleti és nyugati részét is magába foglalta. Kelet-Berlinben volt a székhelye, de átjárt a város nyugati részébe. 1983-ban a lengyel pápa bíborossá kreálta. 1988-ban lett Köln érseke, amelyet 2014-ig vezetett.

Halálával a Bíborosi Kollégium száma 224-re változott

Meisner bíboros az Európával foglalkozó második rendkívüli szinódus megbízott elnöke volt 1999-ben. Tagja volt a bíborosi tanácsnak, amely a Szentszék szervezeti és gazdasági problémáinak tanulmányozásával foglalkozott. Részt vett a konklávén 2005-ben, amelyen megválasztották XVI. Benedek pápát, majd 2013-ban Ferenc pápa megválasztásakor. Halálával a Bíborosi Kollégium száma 224-re változott, amelyből 121 a pápaválasztó, azaz a 80 év alatti bíboros és 103 a nem választó bíboros.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.