2017-07-06 13:26:00

Örvendezés és meghívás: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 14. vasárnapra


Máté evangéliumának 11. fejezete azzal kezdődött, hogy Keresztelő János tanítványokat küldött Jézushoz, kérdezzék meg, vajon ő-e az eljövendő, a messiás. Jézus erre tetteire mutatott, majd Keresztelő János hivatásáról beszélt, illetve az ítéletről, amely azokat sújtja, akik nem ismerik fel őt magát, nem hisznek benne. Szakaszunk ennek a sorozatnak a beteljesedése: újabb választ ad arra, hogy ki Jézus, és meghív most már mindenkit, hogy jöjjön hozzá, fogadja el meghívását.

Ki tehát Jézus? Erre a kérdésre nemcsak úgy válaszolhatunk, hogy címeket fogalmazunk meg, hanem úgy is, hogy megfigyeljük legbensőbb kapcsolatait, legbensőbb örömeit és feladatát. Jézust kizárólagos kapcsolat fűzi Istenhez, akit mindenki előtt „Atyának” szólít, egyben a Bibliából jól ismert címmel (vö. pl. Ter 24,3.7) az ég és föld, vagyis a mindenség urának. Megmutatja, hogy ismeri az Atya tetszését, vagyis legbensőbb gondolatait, szándékait, és minderre ünnepélyesen igent is mond, egyben feltárja, mennyire igaz, amit most kimond: „Igen, Atyám, így tetszett neked.” Jézus most válaszol arra a mennyei szózatra, amely keresztsége pillanatában hangzott el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,17).

Az Atya és a Fiú kapcsolata természetszerűen különleges és kizárólagos, Jézus mégis mintegy résnyire ajtót nyit ennek a kapcsolatnak a mélységeibe. Szavaiban feltűnik, hogy a kapcsolat kezdeményezője minden kölcsönösség ellenére az Atya: ő ad át mindent, előbb hangzik el, hogy ő ismeri a Fiút, mint viszont. És mégis, van valami, ami a Fiú tetszésére bízatik, hogy kinek akarja feltárni az Atya titkát, egyben szeretetük titkát, hiszen a Fiú által úgy ismerhetik meg az Atyát, ahogy a Fiú szeretetben ismeri. A Fiú az Atya hatalmában részesül: minden átadatott neki, a hatalom ég és föld felett, a szó és az igazság hatalma, a tettekben megnyilvánuló erő, ami valamiképpen mind benne foglaltatik az Atya ismeretében. Aki így ismeri meg Istent, már részt kap szelíd, ámde végtelen hatalmából. A hatalom témája Máté evangéliumában másutt is többször előfordul (vö. Mt 7,29; 9,6 stb.). Az Atya és Fiú kapcsolatának ilyen közvetlen megnyilatkozása és ünneplése viszont gyakran János evangéliumának sajátja (vö. Jn 3,33; 13,3; 17,2).

De mi az Atya terve, és ezzel összhangban mire irányul Jézus meghívása? Jézus szavaiban három embercsoport sejlik fel. A „bölcsek és okosak” valószínűleg korának vallási vezetőit, tekintélyeseit, a következő, 12. fejezet tanúsága szerint elsősorban a farizeusokat jelentik. A „kicsinyek” Jézus tanítványai, akik befogadják örömhírét, akik megnyitják neki a szívüket, akik segítségével belépnek abba a gyermeki bizalomba és örömbe, amelyben ő is él. Végül a harmadik csoport a fáradozóké, terheket hordozóké. Jézus ezzel minden embert megszólít. Szelíd és alázatos szíve szembeállítja a hatalomra törekvőkkel, egyben megmutatja Isten és emberek iránti teljes nyitottságát (vö. Zsid 2,17). Szelíd és alázatos, ezért bízhatunk benne, hogy minket is elfogad, és tanulhatunk tőle, példát vehetünk róla, hogy így és csak így érdemes a világra, egymásra és önmagunkra tekintenünk. A „nyugalom” is a bibliai ígéretek egyike: nemcsak személyes békét, hanem Isten népének végleges hazatalálását ígéri (vö. Zsid 3,11).

Jézus korának zsidó hagyománya a Törvényre tekintett, mint a szelíd örömmel, anyai szeretettel hívogató bölcsesség konkrét alakjára (vö. Sir 51,1.31köv). A Törvény szent és jó, de az emberek bármit képesek elviselhetetlen teherré tenni (vö. Róm 7,12; Mt 23,4), ma is. Jézus újra olyasmire hív, amit csak gyakorlatban tapasztalhatunk meg: vele megosztott terheink, érte vállalt keresztjeink életet jelentenek.








All the contents on this site are copyrighted ©.