Ökumenikus párbeszéd Máriával: interjú Arborelius svéd bíborossal

„Az ökumenikus párbeszédben nagyon fontos hangsúlyozni Mária szerepét, mint a remény jelét” – interjú Arborelius svéd bíborossal

Anders Arborelius, az első svéd bíboros, június 12-én interjút adott Stockholmban a „Crux” angol nyelvű katolikus magazin munkatársának. A sarutlan kármelita szerzetes, Stockholm püspöke, egyben az egyházmegyei ifjúsági szervezet védnöke. 2005-2015-ig a Skandináv Püspöki Konferencia elnöke volt, ma az elnökhelyettesi tisztséget tölti be. A svéd helyi egyházban a „Iustitia et Pax” Bizottság, valamint a Vallásközi Párbeszéd Bizottságának elnöke. A 67 éves bíborost evangélikusnak keresztelték meg, húsz éves korában lépett be a katolikus egyházba.

Jordi Picazo spanyol újságíró Arborelius bíborossal folytatott beszélgetésében utalt Lúcia nővér levelére, amellyel a látnok Carlo Caffarra bíborosnak válaszolt, felfedve a sátán végső küzdelmét a család és a házasság ellen, hozzátéve, hogy zűrzavaros időket élünk.

Válaszában a bíboros kifejtette: „Az ember Isten hasonlatosságára lett teremtve. Ha nem hiszünk Istenben, akkor nagyon nehéz megismerni, hogy mi is az emberi lény. Gyakran halljuk a „Ki is vagyok én?” - kérdést. Nő vagyok? Férfi vagyok, vagy valami más?

Tehát ha elveszítjük Istent, akkor elveszítjük valódi emberi mivoltunkat is. Úgy tűnik, néhányan ma kezdik felfedezni, hogy ahol nincs Isten, ott minden lehetséges: lehet manipulálni a férfi, a nő fogalmát, és az embert valami egészen másmilyenné lehet tenni. Ugyanakkor fenn áll a vágy a valóságos emberi mivolt, a humanizmus után.

A bíboros hozzátette: amikor fiatalokkal beszél, gyakran hallja „Szeretnénk egy családot, szeretnénk örökre együtt maradni”. A fiatalok azonban elveszítették pszichológiai képességüket, hogy ezt meg is tegyék. Sok csodálatos fiatal őrzi magában ezeket a vágyakat, de valahogy nem kapnak olyan támogatást, amely képessé tenné őket arra, hogy egy másik személlyel egy egész életen át tartó kapcsolatot éljenek meg.

A svéd bíboros szerint ez ma az egyház és az emberiség egyik fő kihívása: fel kell ismét fedeznünk Istent, hogy ismét felfedezzük emberi természetünket. Ha nem tudatosítjuk, hogy Isten képmására lettünk teremtve, akkor mi másnak vagyunk a képmása? A fogyasztói szemléletnek? A hedonizmusnak? Vagy egyéb állatoknak? Svédországban sokan azt gondolják, hogy az állatok és az emberek azonos értékkel rendelkeznek.

Bíborosi kinevezése hogyan befolyásolja küldetését és a svéd helyi egyház életét? – tette fel a „Crux” újságírója a kérdést.

Arborelius bíboros elmondta: valami elkezdődött benne, amikor katolikussá lett, amikor kármelita szerzetes, majd püspök, most pedig bíboros lett. Azt hitte, hogy kármelitaként, Lisieux-i Szent Terézhez hasonlóan, rejtett imaéletet fog élni. Életét az Úrnak adta, az egyház iránti szeretete jeléül.

Gyakran mondta, hogy a kolostorban megpróbálta Isten akaratát teljesíteni, most, mint püspök kötelessége ezt tenni, és mint bíboros még inkább. „Isten akaratát kell tennem és arra kell törekednem, hogy az emberek valóban megismerjék, szeressék és imádják Jézust.  Egyre inkább egy aktív apostolkodásról van szó” – fejtette ki az első svéd bíboros. „Először, mint püspöknek, most, mint bíborosnak, nagyon sok lehetőségem van arra, hogy eljussak az emberekhez. Nem tudom, hogy mennyire és hogyan, de most is hiszem, hogy az Úr segíteni fog, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat”.

Az evangélikusok és a katolikusok között akadály áll fenn az Úr Eucharisztiában való valós jelenlétének értelmezésében, továbbá a szentségek értelmezésében. Gondolja, hogy le lehet küzdeni ezeket az akadályokat?

Az evangélikus egyházban különféle nézetek vannak az emberek között az Eucharisztiáról. Néhányan nagyon közel állnak hozzánk, és ez nagyon tipikus az evangélikus egyházzal való kapcsolatunkban, míg másoknak teljesen más a felfogásuk. Ez azért van, mert nincs hitbeli egység a svédországi evangélikus egyházban. Talán az egyik legnagyobb nehézség az, hogy megismerjük az evangélikus egyház álláspontját. Hivatalosan tudjuk, hogy Luther elfogadta „in actu”, azaz az Úr valós jelenlétét az Eucharisztiában, de kizárólag csak a szertartás során, nem a szentmise után és természetesen ez egy nagy nehézség.

Sokan mondják az evangélikus egyházban, hogy „eljutottunk egy közös megegyezésre, most már közösen kell ünnepelnünk az Eucharisztiát”. Ehelyett azonban ezt kell mondanunk: „Nem, még nem jutottunk el ilyen messzire kölcsönös párbeszédünkben” – és ez természetesen egyfajta frusztrációt fog teremteni sok evangélikus között, hogy nem tudunk közösen ünnepelni.

Mit gondoljunk a megigazulás tanát illető különbségekről?

Ez egy rendkívül fontos kérdés. Tudjuk, hogy a kegyelem titka nagyon régi és lenyűgöző misztérium és látjuk eredményét a „kegyelemmel teljes” Szűzanyában. Lisieux-i Szent Teréz segített nekünk, hogy örömmel eltelve fogadjuk ezt be.   Nem csak arról van szó, hogy küzdünk a gyengeségeink ellen, hanem azt is jelenti, hogy egyre több kegyelmet kapunk az Úrtól, hogy közelebb kerüljünk Őhozzá és tudjunk segíteni neki a kereszt hordozásában.

A klasszikus evangélikus hit szerint képtelenek vagyunk bármit is tenni, mivel a bűn elpusztította az emberi természetet. Mi nem így gondolkozunk, mert mi hisszük, hogy az Úr irgalommal teljes és ugyanakkor megtisztít, tisztábbá tesz bennünket, segít, hogy növekedjünk a szeretetben. A kegyelemnek ezen az ajándéka révén segíthetünk az Úrnak, hogy üdvözítse a világot. Mi nem egy passzív tárgy vagyunk ebben a játszmában, hanem valóságos munkatársak a világ üdvözítésének munkájában.

Én is azt gondolom, hogy ezért olyan fontos számunkra Mária személyisége, hogy reményt adjon számunkra. Ő Anyánk, Nővérünk, és ahogy a kármelben mondjuk, bátorít bennünket, segít nekünk, hogy lássuk: mi is segíthetünk az Úrnak Megváltó munkájában. Azt hiszem, hogy az ökumenikus párbeszédben nagyon fontos hangsúlyozni Miasszonyunk szerepét, mint a remény jelét számunkra, emberek számára. Az Úr azt akarja, hogy egyre inkább kövessük Máriát, hogy rajta keresztül egyre közelebb kerüljünk Őhozzá.

Az ún. „etikai különbözőségekről” szólva Arborelius svéd bíboros megállapította, hogy ezek nagyon-nagyon nehéz témák, magán az evangélikus egyházon belül is. Sokan vannak, akik nem fogadják el az abortuszt, az azonos neműek házasságát és ehhez hasonlókat. Fontos, hogy észrevegyük: sokan vannak, akiknek hasonló a véleményük, de az evangélikus egyház zsinata nemrég hivatalosan elfogadta az azonos neműek házasságát. Ez egy nagyon bonyolult dolog, mert sok lelkész nem akar ilyen házasságkötési szertartást elvégezni. Természetesen az ökumenikus párbeszédben ez egy nagyon nehéz kérdés.

Az interjúban Arborelius bíboros felidézte katolikussá válásának történetét.

Fiatal korában mindig azt érezte, hogy van hite Istenben és Krisztusban, de valahogy soha nem volt teljes összhangban az evangélikus egyházzal, így soha nem volt nagyon aktív. Kapcsolatban állt a katolikusokkal, például a Szent Brigitta Nővérekkel és fokozatosan lépett be a hitbe.

A következő személyes vallomásban foglalta össze áttérésének lényegét:

„Biztos akartam lenni, hogy ez az Igazság, ez az, amiért élni és halni akarok. Azt hiszem, hogy a fő dolog az, amikor egy megtért eljut a végkövetkeztetésre: „ez az Igazság, ez az, amiért Isten felkínálta magát a világnak” – és ez mindenki számára érvényes, nem csak nekem, hanem minden kultúra, minden idők számára.

Tudom, hogy ez egész életemen át elkísér engem. Tudom, hogy egyre mélyebben be akarok lépni ebbe az Istennel és egyházával való személyes kapcsolatba és én ezt az Istent és ezt az egyházat akarom szolgálni”.

(vm)