2017-07-08 11:46:00

Jézus mindig meggyógyítja a lelkeket – a pápa szentmiséje a vatikáni szerelőműhelyben


Vatikán Városállam ún. „ipari negyedében” található az a szerelő műhely, ahol Ferenc pápa július 7-én, pénteken reggel szentmisét mutatott be az ott dolgozó alkalmazottaknak. A Szentatya homíliájában az aznapi evangéliumi szakaszt elemezte, amelyben Jézus meghívja követésére Mátét, a vámost (Mt 9,9-13). A zsidó vámos együttműködött a római megszállókkal: megadóztatta honfitársait és az adók egy részét zsebre tette. Jézus a népből, a legrosszabbak közül választotta ki apostolát – magyarázta homíliájában a pápa.

A vámosokat gyűlölte a nép, mivel hazaárulóknak tartották őket. Máté azután vendégül látja házában az Urat tanítványaival együtt. Az ebéden sok vámos és bűnös is részt vett, ezért a farizeusok, akik igaznak vélték magukat és mindenki felett ítélkeztek, Jézust is bírálták, amiért ilyen társaságban mutatkozott. Az Úr válasza azonban ez: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket”.

A Szentatya hozzátette: „Ez nagy vigaszt jelent számomra, mert azt gondolom, hogy Jézus értem jött el. Mivel mindnyájan bűnösek vagyunk. Mindnyájan. Mindnyájunknak meg van ez a diplomája. Mindenekelőtt meg kell tanulnunk, hogy elismerjük: senki nem mondhatja el magáról, hogy ő nem bűnös. A farizeusok ezt tették, de Jézus elítélte őket. Gőgösek, hiúk voltak, felsőbbrendűnek érezték magukat másoknál. Azonban mindnyájan bűnösek vagyunk és ez egyben lehetőséget ad arra, hogy magunkhoz vonzzuk Jézust. Akik igaznak tartják magukat, azoknak nincs szükségük Jézusra. Azonban mindazok, akik tudatában vannak bűnös mivoltuknak, tudják, hogy Jézus mindig megbocsát, mindig meggyógyítja a lelkeket”.

Első péntek lévén a pápa végül arra buzdította a vatikáni szerelő műhely dolgozóit, hogy gondoljanak Jézus Szívére. Felidézte Szent Jeromos példáját, akitől az Úr azt kérte, hogy adja neki oda bűneit, gyengeségeit és Ő meggyógyítja lelkét. Gondoljunk Jézus irgalmas szívére, amely mindig mindent megbocsát. Legyen ez a mi örömünk – fejezte be első pénteki homíliáját Ferenc pápa. 








All the contents on this site are copyrighted ©.