2017-07-11 13:19:00

A kanadai püspökök szerint a gender-törvény fenyegeti a szólásszabadságot


„A nem (gender) nem különíthető el a biológiai szexualitástól és nem választható.” A kanadai püspöki konferencia közleményében így fogalmazza meg erős kételyeit az új törvénnyel kapcsolatban, amelyet júniusban fogadott el az ottawai kormány. E szerint a büntetőjogi kódex a büntethető diszkriminációs okokat kiegészítette azzal, amely a nemi identitás és a nem kifejezése ellen irányul.

Az egyház a diszkrimináció ellen van

Az intézkedés célja, hogy jogilag védje a gyűlöletcsoportok propagandájától azokat, akik nemi identitásuk miatt eltérnek, mint pl. a transz-szexuálisok. „Az egyház minden emberre úgy tekint, hogy az az Istentől, Teremtőnktől kapott önmagából fakadó méltósággal rendelkezik, bármilyen módon is határozza meg önmagát és bármilyen életstílust is választ.” Ebből következően igazságtalannak tartja „a diszkrimináció és az erőszak minden formáját a személy, a közösség vagy emberek kategóriája ellen”. Ilyen értelemben a törvény diszkrimináció ellenes célját osztja a kanadai püspöki konferencia.

A gender-elmélet szemben áll a természetjoggal és a keresztény kinyilatkoztatással

„Ennek ellenére a katolikusok nem támogathatnak egyes alapelveket, amelyek e mögött húzódnak és amelyek a mai társadalomban széleskörű elfogadásban részesülnek” – hangsúlyozzák a főpásztorok. A legsúlyosabb ezek közül az, amely azt állítja, hogy a nem szét választható a biológiai szexualitástól vagy az egyén döntésére van bízva. „A modern gender-elmélet e központi alapelve szemben áll a természetjoggal és a keresztény kinyilatkoztatással, ezért Ferenc pápa és XVI. Benedek is nyíltan elítéli. Ahogy a Teremtés könyvében (Ter 1,26-27) is olvashatjuk, férfinek és nőnek lettünk teremtve. A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig kijelenti: minden férfinek és nőnek feladata, hogy felismerje és elfogadja saját szexuális identitását, amely magában foglalja a fizikai, morális és spirituális különbségeket és az egymást kiegészítő jegyeket, amelyek hatással vannak a személy minden aspektusára, teste és lelke egységében.

Veszélyben van a szólás- és vallásszabadság

A kanadai püspökök határozott aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a törvény milyen következményekkel járhat a szólás-, gyülekezési- és vallásszabadságra. Arra buzdítják a katolikusokat és minden jóakaratú embert, hogy védelmezzék ezeket a szabadságjogokat és azokat az emberi méltóságra vonatkozó koncepciókat, amelyeken ezek alapszanak.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.