2017-07-21 14:58:00

A pápa Kolumbiában: az ország úton a béke felé


Folynak az előkészületek Kolumbiában Ferenc pápa látogatása előtt, amelyre szeptember 6-11. között kerül sor. A múlt évben megkötött béke egyezményt követően a latin-amerikai ország véget vetett az 50 éves polgárháborúnak és próbálja megvalósítani a nehéz újjáépítést. A sok erőszak után a béke útja még hosszú. Oscar Urbina Ortega érsek, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke az ország függetlenségének 207. évfordulója alkalmából a püspöki kar honlapján videó-üzenetet tett közzé. Ebben arra buzdította a lakosságot, hogy tegye meg az első lépést az Istennel, embertársaival és a teremtett világgal való kiengesztelődés felé. A pápa látogatása fontos pillanat lesz a békefolyamat elindítása számára. De milyen országba érkezik Ferenc pápa? – kérdezte a Vatikáni Rádió munkatársa Urbina érseket.

Az evangelizációra, a kiengesztelődésre és a visszalépés elkerülésére buzdító szavakat várják a pápától

„Kolumbia a „szülés” fázisában van, egy új születés véghez vitelén dolgozik” – válaszolta a kolumbiai főpásztor. „Ezt a születőben levő teremtményt találja majd maga előtt Ferenc pápa és ezt kell buzdítania, hogy képes legyen jól fejlődni az Evangélium fénye és tanúságtétele által.” Az evangelizációra, a kiengesztelődésre és a visszalépés elkerülésére buzdító szavakat várják a pápától.

A Laudato si' elmélyítése

A Szentatya ellátogat Kolumbia középső részére is. Ez kivételes helyszíne lesz a Laudato si’ kezdetű enciklika elmélyítésének, mert itt buzdításra is alkalom lesz, valamint a hibák korrekciójára is felhívhatja a figyelmet. „Ebben a régióban nem megfelelően járnak el a környezettel kapcsolatban, mert ez a terület nem a miénk: közös otthonunk tulajdona és ahogy a pápa mondja, védelmeznünk, fejlesztenünk kell és meg kell őriznünk” – mutatott rá Urbina érsek.

 Az egyház feladata nagyon nagy

Polgárháború utáni új helyzetben az egyház felelősséggel tartozik a folyamat támogatásáért, mert rendelkezik az Evangélium szavával és a pápai tanítással a kiengesztelődés és a béke minden aspektusát illetően, valamint az ehhez szükséges eszközökkel. A megbocsátás szentsége a legjelentősebb ezek közül. Az Istennel kiengesztelődött személy képes csak kiengesztelődni a másik emberrel és a teremtett világgal. Az egyház feladata nagyon nagy" – hangsúlyozta Oscar Urbina Ortega érsek, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.