Olvasd a cikket Menj a menüre

közösségi hálók:

RSS:

Vatikáni Rádió

A pápa és az egyház hangja párbeszédben a világgal

nyelv:

Világegyház \ Világegyház

Megkezdődött az ázsiai fiatalok Ifjúsági Találkozója Indonéziában

Katolikus templom Indonéziában - EPA

02/08/2017 17:33

Az ázsiai fiatalok Indonéziában találkoznak, hogy megünnepeljék az egységet a sokszínűségben. Jakartában augusztus 2-án megkezdődött a 7. Ázsiai Ifjúsági Találkozó, amelynek témája: „Együtt megélni az Evangéliumot a multikulturális Ázsiában”. Patrick Rosario, a bangladesi Dakka bíborosa mutatta be a nyitószentmisét, aki egyben az ázsiai püspöki konferenciák szövetsége ifjúsági bizottságának elnöke. Ez a szervezet rendezi az ázsiai ifjúsági találkozókat három évente.

 A multikulturalitás és a harmónia a különböző kultúrák és vallások között

A programon 2140 katolikus fiatal vesz részt 22 ázsiai országból, 52 püspök és 158 pap van még jelen a rendezvényen. A találkozót megelőzően a fiatalok felkészítésen vettek részt saját országukban, majd három napra 11 indonéz egyházmegyében elosztva úgymond „elmerültek” a helyi valóságban. Végül a helyi hatóságok által ingyen rendelkezésre bocsátott konferencia-központban gyűltek össze. Az Ifjúsági Találkozó egy hétig tart. Szemináriumok, katekézisek, színházi és zenei előadások, imapillanatok és elmélkedések szerepelnek a programok között. Mindegyik témája a multikulturalitás és a harmónia a különböző kultúrák és vallások között.

(sv)

 

 

02/08/2017 17:33