2017-08-04 18:35:00

Német püspökök felhívása az atomfegyverkezés ellen


„Meg kell szabadítani a világot a nukleáris fegyverek rémisztő nyomásától” – áll a német katolikus püspöki konferencia felhívásában, melyet a Nagaszaki és Hiroshima elleni atombomba támadás augusztus 6-i és 9-i évfordulója kapcsán tettek közzé. Heinz-Günther Stobbe, a német püspökkar Iustitia et Pax bizottságának tagja, egyúttal pedig az „Igazi béke” nevű munkacsoport igazgatója közleményében hangsúlyozta: „A német katolikus egyháznak meg kell mozdulnia annak érdekében, hogy a német szövetségi kormány hagyjon fel jelenlegi álláspontjával, mely óvatosan kerüli ezt a témát. Senki ne álltassa magát, hiszen az atombomba elleni mozgalom ellenzői hatalmasok, kitartóak és óriási tartalékokkal rendelkeznek. Stobbe szerint szükség van egy széleskörű demokratikus akcióra, hogy legyőzzék ezt az ellenállást. Ebben pedig éppen az egyháznak nem szabad bátorságát veszíteni. A gomba formájú atombomba felhő Nagaszaki és a Hiroshima felett jelképe lett a huszadik századi közvetlen önmegsemmisítésnek. A hidegháború során a nukleáris fegyvereket Keleten és Nyugaton egyaránt felhalmozták, mára azonban jelentős mértékben csökkentették számukat. Ugyanakkor a leszerelés mellett napjainkban tanúi lehetünk e fegyverek világméretű modernizációjának” – ad hírt a német főpásztorok felhívásáról az Osservatore Romano vatikáni napilap csütörtöki száma.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.