A vatikáni bazilika Szent Oszlopáról – P. Vértesaljai László jegyzete
A vatikáni bazilika Szent Oszlopáról – P. Vértesaljai László jegyzete
Oszlopról szólunk, először bibliásan. Sztülosz a neve görögül, így szerepel az Újszövetségben. Csak zárójelben: ebből ered a stílus szó, ami az oszlop tartását jelenti. Stílusos tehát az, ami megtart. Pál először az első Timóteus levélben Isten házáról mondja: Isten háza az élő Isten egyháza és az igazság oszlopa (1 Tim 3,15). Jeruzsálemi bemutatkozásakor a tarzuszi Saul megjegyezi, hogy „Jakab, Péter és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték a neki adott kegyelmet és az egyetértés jeléül a jobbjukat nyújtották neki” (Gal 2,9). Az Írások utolsó könyve pedig spiritualizálja és már lelki értelemben használja: „A győztest oszloppá teszem Isten templomában” (Jel 3,12).
Éppen erről szólunk most, a győztessé emelt oszlopról. Lassanként ismerte fel Isten népe a vatikáni Szent Péter bazilikában a confessio oltárt tartó és díszítő oszlopok jelentőségét és egyiket közülük különleges képességgel, sajátos erővel ruházta fel. Ennek az oszlopnak a neve olaszul: Colonna Santa! A négy méter és 74 centiméter magas méz-színű, csavaros márványoszlop máig áll a bazilikában, jelenleg az új sekrestye folyosójáról nyíló kincstár-múzeum bejáratánál. Ha pedig a társaira vagyunk kíváncsiak, akkor majd mindet megtaláljuk még az új bazilikában is. Amint egykor a régi konstantini templomban oltáremelvényként szolgáltak, most is úgy veszik körül Péter sírját.
A jelenlegi hatalmas, Bernini féle cibóriumra, oltárépítményre Michelangelo kupolája borul, melyet négy óriási pilaszter tart. Ezeknek a belső felén, az oltár felé fordulva, a tartóépítmény loggiáján egy-egy domborművet keretezve áll kettő-kettő, összesen nyolc oszlop. A sír mellől nézve észre sem vesszük óriási méretüket, pedig ezek éppúgy négy méter hetven centis oszlopok, mint a legjelesebb, szent társuk, a Colonna Santa. Négyszer kettő plusz egy, az összesen kilenc, de hol van a többi? Kettőre rögtön rálelünk a bazilika jobboldali mellékhajójából nyíló szentségi kápolnában, ahol jobbra a Szent Ferenc mellékoltárt keretezik. Ez ideáig tizenegy! Egy tehát akkor elveszett a történelem viharai során, állapíthatjuk meg első megközelítésben. A valóság ennél összetettebb, de most arra kérdezünk rá, mikor, honnan és hogyan kerültek a bazilikába az oszlopok?
Szerencsére segítenek írásbeli források és értékes tárgyi emlékek is! Elsőként szóljon a Liber Pontificalis, a római pápák életrajz-gyűjteménye. Ennek első egységét 530 körül szerkesztette egy ismeretlen szerző. Itt olvassuk, hogy a 337-ben elhunyt Konstantin császár I. Szilveszter pápa (314-335) alatt Görögországból hozatott meghatározatlan számú márványoszlopot, melyek között voltak csavaros formájúak is. Egy másik forrás pontosítja a számukat: hat márványoszlop került a Péter sírja fölé emelt oltár elé. Négy egyvonalban állott, kettő pedig a két középső előtt, szabályos négyzetet alkotva. Mindez pedig az öthajós, oszlopcsarnokos konstantini bazilika apszisa, félköríves szentélye előtt állott. A négyzetben álló oszlopok tetejét íves márvány keresztgerendákkal kötötték össze és így született meg a híres Pergula vaticana.
Ha most elmegyünk Velencébe, a lagúnák városába és ott pedig az Accademia múzeumba, akkor rátalálunk a Samagher ládikóra. Ezt a 30-40 centis, elefántcsontból faragott domborművekkel díszített ékszeres dobozt a dalmáciai Samagher-ben találták meg, s azért is értékes, mert majd 1600 éve készítették, nagyjából 450 körül. Egyik oldaldomborműve éppen a mi vatikáni pergolánkat ábrázolja, alig száz évvel annak elkészülte után. Négy csavaros oszlop áll egy vonalban, kettő középütt előttük, fölül keresztgerendákkal összekapcsolva. A négy középső oszlopot haránt íves gerendák kapcsolják össze, a középső találkozási pontból pedig egy nagy, koszorú formájú fogadalmi mécses lóg az oltár fölé, ami alatt a Szent Péter-sír látható. A négy oszlop közt az apszistól függönyök választják el a pergolát, ahol az oltár fölött két pap mutatja be a szentmisét, balról-jobbról pedig az ókeresztényekre jellemző, kitárt karú imádkozó orans-alakok néznek felénk.
Számunkra a legfontosabb, hogy egyértelműen felismerhető a hat csavaros oszlop a sír-oltár körül. Ebből a korból fogadalmi érmék is ismertek, amelyeken csavaros oszlopok láthatók egy oltár körül. A Keleten és Nyugaton egyaránt alig használt, nagyon ritka csavaros oszlopok ábrázolása a negyedik ötödik században már ikonográfiai másodjelentést is hordoz: a csavart oszlop Péterre utal, sőt a csavaros oszlop maga Péter. Ezt az eredeti, konstantini oltárépítményt Nagy Szent Gergely pápa (590-604) alakította át a 6. század végén és teremtette meg így a későbbi kripták prototípusát.
A Szent Péter iránti tisztelet, a sírjához zarándoklás a keresztény világ minden részéből olyan nagy volt, hogy a gyakorlatias pápa megemeltette az apszis, a presbitérium szintjét, hogy alatta körfolyosót alakítson ki azzal a céllal, hogy a zarándokok eljuthassanak magához a sírhoz. A megemelt apszis szintje két oldalán lépcsőkön jutottak le a hívek a kriptába, majd valójában hátulról tudták megközelíteni Péter apostol sírját. Vélhetőleg ekkor került egy vonalba mind a hat oszlop, még pedig a megemelt, új oltárépítmény elé.
Ez az eredeti struktúra tovább változott a nyolcadik század közepén, amikor Eutükhiosz, az utolsó ravennai exarcha hat ugyanolyan márványoszloppal ajándékozta meg III. Gergely pápát (731-741), mint ahogy Nagy Konstantin császár adományozta az első hat oszlopot Szent Szilveszter pápának. Az exarcha valójában III. Gergely pápa támogatását hálálta meg, aki megsegítette őt Luitprand longobárdjaival szemben. Gergely pápa a hat új oszlopot a meglévők elé állíttatta egy sorban, a hosszcsarnokos bazilikát lezáró kereszthajó középvonalában.
Most tehát a kérdés, honnan származnak ezek az oszlopok? Tudjuk már, hogy két hullámban ki és kinek ajándékozta és hova kerültek az oszlopok, és milyen rendben lettek felállítva. Császári adományról van szó, még a ravennai exarcha esetében is, hiszen őt a bizánci császár nevezte ki. Császári adomány, egyenesen Krisztus első apostolának a tiszteletére! Ebből érthető, hogy nem közönséges oszlopok kerültek a péteri hitvallás helyére, hanem amelyek kifejezték az adományozó méltóságát.
Ilyeneket, a források említette sárgás mézszínben, ekkora méretben csak kevés helyen fejtettek. A görög természetrajzíró, Sztrabón Dokímiá-t említi, mely a kisázsiai Frígiában feküdt.
Az oszlopok eredetileg teljesen más célt szolgáltak, mint Péter apostol sírját díszíteni. Ikonográfiai olvasatukból világosan kitűnik, hogy a dionüszoszi kultuszt szolgálták. Dionüszosz pedig azért érdekes, mert isteni eredésén túl, Héraklésszal együtt földi anyától származik. Amíg azonban Héraklész, a római Hercules, az önfegyelem és a gyakorlatozás révén az aszkézis mintaképe a görög mitológiában, addig Dionüszosz a felszabadító és a kötelékektől megszabadító eksztázis modellje. A nymphák nevelte kicsi Dionüszosz első tette éppen az, hogy szőlőt ültet, melynek gyümölcse később az eksztázishoz segíti őt.
Ezek után olvassuk az oszlop jegyeit, először is annak csavaros formáját. Ez a forgó, csavar-mozdulat önkéntelenül is felemeli a tekintetet. Éppen ezzel üzen, hiszen a halandó emberek számára ígéri és lehetővé teszi az isteni élet elérését, az apotheozist. A csavaros oszlop négy részre tagolt, első és harmadik méternyi negyede hornyolással mintázott. Ez aztán egy dupla csavar! Az amúgy is csavaros oszlopra még egy újabb csavarodást ráhornyolni, jól mutatja a felemelkedő út erejét és lendületét.
A második és a negyedik mező üzenetet hordoz. Az alsó éppen szemmagasságba kerül, tehát jól kivehető a szőlőindák folyondárja, ahogy folytatják a csavarodást és leveleik között dús szőlőfürtöket hordoznak. A szőlő és a bor tehát az istenné válás eksztatikus útja, melynek végcélját, a beteljesedő megérkezést, az örök életet jelképező borostyánlevél mintázza, melyeket a szőlőindák közé faragtak. A szőlőfürtök között kicsi, szárnyas puttók, amorinók láthatók, amint a szüretelés gesztusával nyúlnak a fürtök felé. Az egyik oszlopon, és éppen a szent oszlopon, feltűnik egy gyík, mégpedig fejjel felfelé, előre kúszva, jelképeként a fényre jutásnak.
Az oszlopok negyedik tagolása az akantuszt ábrázolja, hosszú szárával és virágjával. Vitruviusztól, a császárkori nagy építész tudóstól ismert, hogy Kr. előtt 500 táján Kallimakhosz teremtette meg akantuszlevél díszekből a korinthusi oszlopfőt. Az akantusz a klasszikus görögök számára a tudást, a ragyogást, a jólétet jelentette. Ezért is szerepel elérendő célként az oszlopfőn, az oszlop fején, mint a Colonna Santa esetében is.
Amikor Konstantin császár és később a ravennai exarcha ezeket a rendkívül értékes oszlopokat Szent Péter vatikáni sírjához ajándékozták, minden bizonnyal tisztában voltak az eredeti dionüszoszi ikonográfia keresztény áthallásaival. Ez konkrétan azt jelentette, hogy az oszlopok üzenete teljes értelmét krisztológiai kulccsal nyerte el. Hiszen Jézus Krisztus maga a Szőlőtő és ő maga a világ Világossága, ahogy saját magáról vallja. A jelkép valósággá válik, ő az alfa és az ómega, minden érték teljessége. Ezek után könnyen lehetne mondani, hogy mintha eredetileg is oda szánták volna.
Péter sírja oszlopainak a történetében a tízedik században tűnik fel egy markánsan új vonás, mégpedig annak állítása, hogy az oszlopok a jeruzsálemi templom oszlopai. Valójában nincs másról szó, mint az oszlopok egy újabb eszmei kitüntetéséről, mellyel a lehető legmagasztosabb módon fejezték ki a helynek és tárgyainak spirituális értékét. A Jelenések könyve is erre utal: „A győztest oszloppá teszem Isten templomában” (Jel 3,12). A győztes pedig, aki legyőzte a világot, maga Jézus Krisztus. Ez a kitüntető gesztus adott az oszlopnak egy újabb származási érzelmezést, mely közvetlenül ahhoz kapcsolta, aki Pétert meghívta és akiről Péter éppen itt Rómában tett tanúságot vértanúhalálával.
Mindez a korból jobban érthető. Ekkor indul a mozgolódás a keresztények körében az iszlám hódítás következtében leigázott és elvesztett Jeruzsálem visszaszerzésére. Az oszlopok megvannak, már csak Salamon temploma kell hozzá! A Szentföld felszabadítására és a krisztusi szent helyek visszaszerzésére indult keresztes hadjáratok legfőbb támogatói éppen a római pápák voltak, akiket a Szent Péter bazilika oltárának oszlopai is emlékeztettek a kötelességükre.
A szent oszlop hagyománytörténete a tizennegyedik században újabb elemmel bővült. Ekkora már sajátos módon a két sorban álló hat-hat márványoszlopból kitűnt egyiknek a különleges szerepe. A népi vallásosság és a spontán áhítat fedezte fel, hogy éppen a legszélsőnek, vagyis a sírtól távolabbi második sornak jobboldali szélén álló oszlop hordoz egyfajta gyógyító erőt. Ez az oszlop a Colonna Santa. Azt tartották róla, hogy Jézus, amikor a jeruzsálemi templomban tartózkodott és ott tanított, ennek az oszlopnak vetette a hátát és onnan szólt a hallgatóihoz. Ez a Jézus-közelség adott neki taumaturgikus, csodatévő erőt. Gyógyulások történtek itt és nagyon sokszor megszállottak nyerték vissza lelki és szellemi épségüket.
Már ekkor, a trecento krónikása szerint fakalodával vették körül, hogy megvédjék a „túlzott használattól”. Egy századdal később, és erről már tiszta írásbeli forrásunk van, Giordano Orsini bíboros, a Szent Péter bazilika főpapja vasráccsal veszi körül a Szent Oszlopot, alul pedig körben egy nyolcszögletű mellvédet helyez el, egyik oldalát szabadon hagyva. Ekkortájt alakult ki az a szokás, hogy a gonosz lélektől megszállottakat az oszlophoz kötötték a rácson belül és éjszakára a bazilikában hagyták.
A Szent Péter Műve nevet viselő, máig működő templomgondnokság korabeli jegyzőkönyve rögzíti, hogy két templomőrnek kellett a megszállott mellett maradnia az éjszakára.
A Szent Oszlopot mintegy húsz évvel ezelőtt a legnagyobb gonddal restaurálták. Minden részét átvilágították ultraibolya fénnyel, melynek révén feltárultak a szabad szemmel már nem látható grafittik, karcolatok. Egészen a kezdeti időkig visszamenően találtak rajta jeleket, éppúgy, mint Szent Péter sírja közelében, amiket a bazilika megépítése előtt véstek a falba, a vakolatba. A Szent Oszlop írásainak olvasata jelekből, betűkből és szavakból áll, többnyire hitvallást tükröz. A Colonna Santa ugyanis a kettős és külső márványsor szélén a kripta lejárata előtt állt, ahol a hívek sorba álltak és közben várakoztak a lejutásra.
Ez a körülmény is magyarázza, hogy sok zarándok, amint ez a középkorban az összes kegyhelyen szokás volt, jelet rajzolt a szent hely közelébe, mely mintegy megörökítette a jelenlétét. Kezdetben a legtöbbször a kereszt jelét karcolták a márványba, ám amikor a bazilika átépítésekor Péter sírját Bramante pápai főépítész körülvette az úgynevezett Tegurium-mal, gyámépülettel, akkor az azon kívül álló oszlopra már nevek és dátumok is rákerültek. Az Orsini féle nyolcszögletű mellvéd egyik márványlapja húszsoros latin nyelvű feliratot hordoz, mely elmondja az oszlop történetét. Megemlíti, hogy Jézus ennek az oszlopnak támaszkodott, latinul írja appodiatus, miközben a körülálló népnek prédikált.
A szöveg beszámol arról is, hogy a Colonna Santa „cum aliis undecim hic circumstantibus”, vagyis a szent oszlop az ott körülötte álló tizenegy másikkal együtt a jeruzsálemi Salamon templomból származik. Megemlíti a szent oszlop csodatévő erejét, mely kiűzi a démonokat (demones expellit et ab inmundis spiritibus liberos reddit) és megszabadítta a gonosz szellemektől. Az évszám az Úr 1438-ik esztendejét jelöli.
A Szent Péter bazilika átépítésével, melyet II. Gyula pápa kezdett meg 1506-ban, az oszlopokat többször is áthelyezték, közülük három el is veszett, de pótolták azokból az egészen hasonló oszlopokból, melyek a nyolcadik század elején a bazilika jobb oldali, hátsó mellékkápolnájában álló, VII. János pápa féle Szűz Mária-oltárt díszítették. A Bernini féle bronz cibórium-oltár négy oszlopa egyébként pontosan az eredeti márványoszlopokról vett mintát. Így az említett loggiákról letekintő nyolc márványoszlop mai is az eredeti elgondolást tükrözi vissza. Említésre méltó még, hogy az eredeti első hat, a Konstantin császár féle oszlopok a Szent András, a Szent Veronika és a Szent Ilona loggiáján találhatók párosával.
A Szent oszlopot 1632-ben hátravitték a bazilika átriuma közelében, a Szent Kereszt kápolnába, majd Michelangelo Pietá-ja mellé került 1888-ban. Jelenlegi helyére a Vatikáni Szent Péter bazilika kincstárába 1974-ben került, ahol ma is minden nap megtekinthető. A Szent Oszlop nem látta sem az Üdvözítőt, sem Szent Pétert, ám 1700 éven át hűséges tanúja volt keresztények milliói zarándoklatának, akik a péteri tanúságtétel sírhelyét keresték fel. A magas oszlop sokat tud, és mesél azoknak, akik megállnak előtte és fülük, még inkább szívük van a Jézus nevére megszólaló kövek meghallására.
(vl)
| All the contents on this site are copyrighted ©. |