2017-08-12 17:16:00

Elhunyt Ruth Pfau nővér, akinek köszönhetően Pakisztán legyőzte a leprát


A német származású Ruth Pfau 87 éves korában hunyt el augusztus 10-én Karacsiban, ahol egész életét töltötte. A Mária Szíve Nővérei rend tagját a „Pakisztáni Teréz anyának” is hívják. Orvosi tanulmányait követően az 50-es évek végén érkezett Pakisztánba egy bürokratikus tévedés miatt, miközben úton volt Indiába. Sohasem hagyta el ezt követően Karacsit, ahol megtalálta életének értelmét a lepra elleni küzdelemben, amelyről akkoriban a világ nagy részén semmit sem tudtak, ő sem.

Megmentette emberek ezreit a Hansen-kórtól

Egy fiatal afgán betege győzte meg arról, hogy kezdje el küzdelmét a betegség ellen. Rendkívüli elszántságtól vezetve elkötelezettsége konkrét kezdeményezésekben nyilatkozott meg, hogy megmentse emberek ezreit a Hansen-kórtól. Megállíthatatlan út indult el ezáltal, amelynek eredményeként kórházak százait hozta létre Pakisztánban a tartományi kormányok segítségével.

Ajándék volt

Néhány évvel ezelőtt Ruth nővér interjút adott a Vatikáni Rádiónak tevékenységéről. Elmondta, hogy az egész ország területén dolgoztak és végül sikerült megvalósítani azt, amit egyetlen projekt sem tudott elérni: ellenőrzésük alá vonták a betegséget. Nagyon elégedettek voltak az eredménnyel, de megjegyezte, hogy ennek nagy része ajándék volt, amiért hálát ad Istennek. Sosem merték elképzelni, hogy a leprát fel tudják számolni.

Pakisztáni állampolgárság

Pfau nővér 1988-ban kapott pakisztáni állampolgárságot erőfeszítései és szolgálata elismeréseként. Tevékenységének köszönhető, hogy 1996-ban az Egészségügyi Világszervezet Pakisztánt az egyik első ázsiai országnak nyilvánította ki, ahol ellenőrzés alá került a lepra. Ruth nővér munkája hatással volt a pakisztáni orvosképzésre és a segítségnyújtásra is a humanitárius válság- és szükséghelyzetekben, mint pl. 2010-ben az ország délnyugati részét sújtott pusztító árvíz esetén.

Példamutató kemény munkája által megmutatta, hogy az emberiség szolgálatának nincsenek határai

Augusztus 19-én a karacsi Szent Patrik székesegyházban kerül sor gyászszertartására. Állami temetés keretében helyezik örök nyugalomra a Gora Qabristan-i keresztény temetőben. Abbasi pakisztáni miniszterelnök nagy hálával emlékezett meg Ruth nővérről. Hangsúlyozta, hogy "Pfau nővér számtalan embernek adott új reményt és példamutató kemény munkája által megmutatta, hogy az emberiség szolgálatának nincsenek határai. Büszkék vagyunk kiemelkedő szolgálatára és mindig a szívünkben él majd mint ragyogó jelkép a jövő számára."

A karacsi német konzulátus a közösségi hálón emlékeztetett arra, hogy Ruth nővér fáradhatatlan küzdelmének köszönhetően győzte le Pakisztán a leprát.

(sv)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.