Ferenc pápa szerdai katekézise a keresztény remény újdonságáról

Ismét a VI. Pál csarnokban tartotta meg Ferenc pápa szerdán délelőtt a szokásos általános kihallgatást, melyben ezúttal a „keresztény remény újdonságáról” beszélt, sorozata 31. fejezetében.  A bibliai szöveget a Jelenések könyvéből olvasták fel: „Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult. „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz” (Jel 21, 5-7).

A keresztény remény mindig újdonságot teremt az ember életében

A keresztény remény az istenhiten alapul, mely mindig újdonságot teremt az ember életében, a történelemben és a világmindenségben. Újdonságot és meglepetést! – kezdte beszédét a pápa. Nem keresztény magatartás lehajtott fővel járni, anélkül, hogy tekintetünket a látóhatárra emelnénk. Mintha az utunk véget érne itt, néhány arasznyi távolságban! Mintha az életünkben nem lenne más cél és egyéb kikötő, és mi csak örökös körbejárásra lennénk kényszerítve és fáradozásainknak semmi értelme nem lenne! 

A mennyei Jeruzsálem hatalmas sátor, ahová az Isten befogadja az embereket

A Szentírás utolsó lapjai megmutatják nekünk a hívő ember útjának végső horizontját: a mennyei Jeruzsálemet. Ezt mindenekelőtt hatalmas sátornak képzelték, ahová az Isten befogadja az embereket, hogy végérvényesen vele együtt lakjanak (Jel 21,3). És mit csinál az Isten, amikor végre vele együtt leszünk? – tette fel a kérdést a pápa. Végtelen gyengédséggel fordul felénk, ahogy egy apa fogadja fáradt és sokat szenvedett fiait. János jövendölése a Jelenések könyvéből: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak” (21,3-5).   

Napjaink tele vannak szenvedéssel…

Próbáljátok végigelmélkedni ezt a szentírási szakaszt – kérte a pápa –, de ne elvont módon, hanem miután elolvastátok a napi híreket a fájdalmas eseményekről, melyekhez lassanként úgyis hozzászokunk. Köszöntöttem most néhány embert Barcelonából, mennyi fájdalmas hír onnan. Aztán egy másik csoportot Kongóból, mennyi fájdalmas hír onnan is! Hogy csak két országot említsek! – fűzte hozzá szabadon a Szentatya.     

Mégis van egy Atya, aki végtelen irgalom könnyeit hullatja a fiaiért

Próbáljatok a háborútól megfélemlített gyermekek arcára gondolni, az anyák sírásaira, sok fiatal összetört álmára, a menekültekre, akik rettenetes utakkal szembesülnek… Sajnos, ez is az élet! Némelykor azt is mondanánk, hogy főként ez az élet! – utalt a jelenkor szenvedéseire a pápa.

Mégis van egy Atya, aki végtelen irgalom könnyeit hullatja a fiaiért. Nekünk van egy Atyánk, aki velünk együtt tud sírni! Atyánk, aki azért vár minket, hogy megvigasztaljon, hiszen ismeri a szenvedéseinket és egy másféle jövőt készített számunkra. Ez a keresztény remény nagy távlata, mely kiterjed életünk minden napjára és újból fel akar emelni bennünket.

A keresztény élet új távlatot foglal magába

Isten nem tévedésből akarta az életünket, mintegy önmagát és bennünket szorongó éjszakákra kényszerítve! – szögezte le a pápa. Azért teremtett bennünket, hogy boldoggá tegyen. Ő az Atyánk és ha mi itt és most olyan életet tapasztalunk, amit nem ő akart nekünk, akkor Jézus kezeskedik arról, hogy Isten saját maga végzi a megváltásunkat. Hisszük és tudjuk, hogy a halál és a gyűlölet nem az emberi élet példabeszédének végső szavai. A keresztény élet új távlatot foglal magába, egy reménnyel teli pillantást.

Inkább a tavasz, mint az ősz emberei vagyunk

Vannak, akik azt hiszik, hogy az élet az összes boldogságot a fiatalságban és a múltban hordozza és hogy az élet egy lassú hanyatlás. Mások azt tartják, hogy az örömeink átmeneti epizód jellegűek, és az emberek életébe bele van írva annak értelmetlensége. Mi keresztények nem hiszünk ebben. Hisszük ellenben, hogy az ember horizontján van egy nap, mely mindig világít. Hisszük, hogy a legszebb napjaink még előttünk vannak. Inkább a tavasz, mint az ősz emberei vagyunk. A pápa azt kérte az összes jelenlévőtől, hogy a szívében tegye fel a kérdést és válaszoljon is rá: Vajon a tavasz emberének tartja magát, vagy inkább az őszének? Új világ hajtásait észleljük, semmint sárguló leveleket az ágakon. Nem esünk nosztalgiába, panaszkodásba és siránkozásba! Emlékezzünk a kérdésre: Tavasz vagyok- e, mely virágot remél és gyümölcsöt vár; napot, aki maga Jézus Krisztus, vagy pedig az őszt várom, mely mindig lehajtott fejű, keserű és savanyú-uborka arcú?  

A szeretet Uralma úgy növekszik, mint a gabona, még ha konkoly is van benne

A keresztény tudja, hogy Isten Országa, a szeretet Uralma úgy növekszik, mint a gabona, még ha konkoly is van benne. Problémák, pletykálkodás és háborúk mindig vannak, de a mag növekszik, és a rosszat végül megszüntetik. A jövő nem tartozik ránk, de tudjuk, hogy az élet legnagyobb kegyelme Jézus Krisztus. Ő az Atya ölelése, amely végül ránk vár, de ami már most kísér bennünket és megvigasztal az úton. Ő vezet bennünket Isten „nagy sátrához” (vö Jel 21,3), számos fivérünkkel és nővérünkkel, és mi elvisszük az Istenhez az itt megélt napok emlékét.    

Az utolsó napon sírni fogunk, sírni örömünkben!     

Abban a pillanatban szép lesz felismerni – bíztatott a pápa –, hogy semmi nem veszett el, egyetlen mosoly, egyetlen könnycsepp sem! Életünk hosszát pedig olyannak találjuk majd, mint egy lehelet. A teremtés pedig nem fejeződött be a hatodik napon – hangsúlyozta a pápa –, hanem fáradhatatlanul tovább folyt, mert az Isten mindig törődött velünk. Az utolsó napig, amikor minden beteljesedik, reggel, amikor elfogynak a könnyeink, abban a pillanatban, amikor Isten kimondja az utolsó áldó szót: „Íme, újjáteremtek mindent!” Igen, az Atya az újdonság és a meglepetés Istene. Azon napon valóban boldogok leszünk, és sírni fogunk, sírni örömünkben! – fejezte be katekézisét Ferenc pápa.

Ferenc pápa közel van azokhoz, akik az Ischiát sújtó hétfői földrengés miatt szenvednek

A kihallgatás végén a Szentatya köszöntötte a Szent Klára ferences nővéreket, akik most tartják nagykáptalanjukat, majd üdvözölte a jelenlévő sok szeminaristát is, arra buzdítva őket, hogy már most edzzék magukat az eljövendő papi életre, missziós lelkülettel, különös figyelemmel a rászorulók és betegek iránt, naponta imádkozva a rózsafüzért. Az új házasok köszöntése után pedig megemlékezett mindazokról, akik az Ischia szigetét sújtó hétfői földrengés miatt szenvednek. Közelségéről biztosítja őket és imát kért az elhunytakért, családtagjaikért és azokért, akik elvesztették otthonaikat.

(vl)