2017-08-25 16:28:00

Interjú Parolin bíborossal: Óriási a felelőssége Oroszországnak a béke építésében


„Építő jellegű találkozók a meghallgatás és a párbeszéd jegyében” – foglalta össze négynapos oroszországi látogatásának eredményét Pietro Parolin bíboros államtitkár, akivel a Szentszék Kommunikációs Titkársága csütörtök este készített interjút.  

Bíboros úr, érthetően nagy várakozás előzte meg az útját Oroszországban. Milyen érzésekkel tért vissza a Vatikánba?

Lényegileg pozitív az utazás mérlege. Mindenekelőtt tele vagyok hálával az Úr iránt, amiért elkísért engem ezekben a napokban. Megvalósítottuk az előre rögzített programot, találkoztam Putyin elnökkel, Lavrov külügyminiszterrel, Kirill pátriárkával és Hilárion metropolitával. Mindez a szívélyesség, a meghallgatás és a tisztelet jegyében történt. Azt mondanám, a találkozók jelentősek és építő jellegűek voltak. Nyilvánvalóan találkoztam a katolikus közösséggel is és közelről ismerhettem meg a valós életüket, örömeiket, reményeiket és nehézségeiket. Utóbbiak közül említem az egyházi javak visszaszolgáltatásának a kérdését, melyeket még a kommunista rendszer foglalt le.         

Volt már alkalma beszámolni a Szentatyának?

Természetesen igen, alighogy megérkeztem, azonnal beszámoltam neki röviden a dokumentumokról, az utazás eredményeiről és természetesen átadtam neki az ott rám bízott üdvözleteket. Emlékszem, Putyin elnök mennyire kihangsúlyozta a Ferenc pápánál tett 2013-as és 2015-os látogatása eleven emlékezetét. Kirill pátriárka pedig testvéri üdvözletét küldte rajtam keresztül a Szentatyának. A pápa örömmel fogadta azokat, miként a találkozók pozitív eredményeit is, hiszen ő mindig nagyra értékeli a párbeszéd lehetőségeit.

Melyek voltak a Kirill pátriárkával érintett legfontosabb témák?            

Alapvető dolog ez az új légkör, az új atmoszféra, mely napjainkban jellemzi az orosz ortodox egyház és a katolikus egyház kapcsolatát, amihez természetesen nagyban hozzájárult Ferenc pápa és Kirill pátriárka havannai találkozója. Óriási hatást váltott ki az ortodox hívek köreiben Szent Miklós ereklyéinek moszkvai és szentpétervári közszemlére tétele. Mélyen megérintette az orosz emberek lelkét ez az esemény, még a nem hívők is közelebb kerültek az egyházhoz, hiszen – ahogy mondják – két és félmillió ember köszöntötte tisztelettel Bari Szent Miklós ereklyéit. Áttekintettük aztán az együttműködés további lehetőségeit kulturális, akadémiai és humanitárius szinten is. Kiváltképpen humanitárius szinten van nagy lehetőség az együttműködésre, tekintettel a világban létező számos konfliktusra. Tapintattal, de ugyanakkor őszinteséggel érintettük a két fél közötti kényes kérdéseket, azzal a szándékkal, hogy keressük a lehetőségeket azok feloldására.                   

A kényes ukrán kérdés tekintetében van-e valamilyen újdonság, hiszen Ön egy éve éppen Ukrajnában járt?

Újdonság nincs, korai lenne még arról beszélni. Ám az Úr hajtást fakaszt, ami aztán gyümölcsöt hoz, mi pedig megpróbáltunk jó magvakat vetni… Az ukrán kérdés egyike a Szentszék fő aggodalmainak, a pápa is többször beszélt róla. Nyilván, nem tehettük meg, hogy ne beszéljünk róla, néhány konkrét lépés lehetőségét keresve a konfliktus megoldásában. Közismert, hogy a Szentszék főként a humanitárius szempontokra fordítja a fő figyelmét, mint például a foglyok szabadon bocsátása. Ez a humanitárius lépés, vagy a további fegyverszünet, vagy tűzszünet, nagy lökést adhatna az egész megbékélési folyamatnak.   

A sajtó élénken foglalkozott a Putyin elnökkel Szocsiban történt találkozással. Hogyan alakult a tárgyalás?

Szívélyes volt a találkozó és tisztelettel teli, melynek során elmondtam a szívemen fekvő kérdéseket, mint például a Közel-Kelet helyzete, különös tekintettel a Szíriában élő keresztényekre. Oroszország és a Szentszék között az érdekek egybeesnek az ottani keresztények és más kisebbségek üldözése tekintetében. Aztán beszéltünk Ukrajnáról, de érintettük Venezuela problémáját is. Áttekintettük a helyi, oroszországi katolikus egyház helyzetét, nehézségeit. Kiemeltem, hogy Oroszország földrajzi helyzeténél, történelménél, múltjánál és jelenénél fogva óriási szerepet játszik a nemzetközi közösségben és ennélfogva nagy a felelőssége a béke építésében.   

Az interjú végén a bíboros-államtitkár örömmel számolt be arról, hogy a moszkvai katolikus székesegyházban teli templomban misézett, jóllehet hétköznap volt és mélyen megérintette a Szeretet Misszionáriusai moszkvai közösségének helytállása.

(vl)

          








All the contents on this site are copyrighted ©.