Lezárásához közeledik a Rimini Meeting

Köszöntöm a Vatikáni Rádió kedves hallgatóit a Meetingről!

Az utolsó teljes nap, a péntek beszámolójával jelentkezem.

„Ellopva az atyák örökségét - Jákob és Ézsau” címmel a korábbi évekhez hasonlóan ismét interaktív ószövetségi hittanórára, rabbinikus exegézisre került sor Joseph Weiler professzorral. A Meeting immár állandó vendége, aki magát bibliát szerető embernek vallja, hangsúlyozta, hogy a szövegeket lassan kell olvasni, minden szónak, írásjelnek jelentősége van a Bibliában, nem úgy, mint egy egyetemi dolgozatban, teszi hozzá szarkasztikusan – a fiatalok értik a tréfát –, majd még egy megjegyzést megenged magának: „Ma a Meetingen nincsenek politikusok, lehet arra koncentrálni, ami tényleg fontos.” Kiemelte: más vallásokkal szemben a zsidóság, a kereszténység meggyőződése, hogy az ember sorsa a saját kezében van, amit Jákob története is jól mutat.

A nemzetközi jog professzora Jákob, „a nagy csaló” életének legizgalmasabb részét elemezte, amikor megszerzi az elsőszülöttséget és az atyai áldást. „Ő is, mint a legfontosabb bibliai személyek, elkövet helytelen tetteket. De miért választja őt Isten? Azért, mert az Úr kedveli a küzdőket, mert rájuk jellemző a változás képessége – adja meg a választ Weiler.”

Amikor Jákob a bátyjának felkínálja a tál lencsét, az elsőszülöttség jogáért cserébe, az bizonyíték arra, hogy az idősebb testvér nem a kiválasztott: „kevésre becsülte az elsőszülöttség jogát”. Rebekka - látszólag ok nélkül - megkéri Jákobot, hogy engedelmeskedjen neki Izsák megtévesztésében. Jákob válaszából érthető, hogy tudatában van a vállára kerülő felelősségnek. Ettől a pillanattól az élete kínszenvedés lesz, és hatalmas személyes árat fog fizetni, azonban ő a zsidó-keresztény hagyomány atyja.

Ez a történet – tette hozzá Don Stefano Alberto -, emlékeztet a tapasztalat értékére. A Biblia világa titokzatos, de családias – „az én útjaim, nem a ti útjaitok”. Nem elég megérteni, már tudni: ez a kihívás, mert a tét az üdvösség, ugyanakkor teljes szabadságunkat kockára kell tenni. Nem fatalizmus, nem spiritualizmus – hangsúlyozta befejezésül, hanem egy olyan terv a mi történetünk, amely túlmutat rajtunk és megelőz bennünket, de nélkülünk nem történhet meg az időben és a térben. Köszönjük Weiler professzornak, hogy nem hagy nyugton minket, hogy emlékeztet: az élet nyitott, egy út; a hit pedig egy állandó kezdet…”

Az egy hetes rendezvényen közel 3000 önkéntes dolgozik 16 nemzetből. Ők maguk fizetik utazásukat, szállásukat, de még étkezésüket is, a félnapi munka mellett részt vesznek a programokon. A legmesszebbről érkezett önkéntes Peruból utazott ide a Meetingre, amelyről sokat hallott. De ami minden elképzelését felülmúlja az az, hogy itt olyan szeretettel fogadták, úgy ölelték át, ahogyan az apja. Kávét főz, szendvicseket készít, de élete legszebb élménye a Meetingen való részvétel. Itt mindenkinek feladata, felelőssége van, olyan, mint egy nagy gépezet. Mindenki nélkülözhetetlen és ez adja azt a gazdagságot, amiben itt részesülhettem - mondja.

A demokráciák összeomlása témában Sabino Cassese nyugalmazott alkotmánybíró és Joseph Weiler beszéltek. Többek között elhangzott:

A patriotizmus szitokszóvá vált sok országban. Pedig van egy nemes jelentése is, benne van az atyaság, a felelősség. A mai demokrácia arra vannak redukálva, hogy néhány évente szavazni lehessen arról, ki kormányozzon… Ez piaci demokrácia: ha valami nem működik, váltsuk le a kormányt. Cassese három okát említette a demokrácia válságának: a bevándorlók korlátozott választójoga, a terrorizmus és a csalódottság a direkt demokráciában. Befejezésül elhangzott: Ma szükség van a kötelességek kultúrájának visszahozására, amelyben mindenki az egész részének érezheti magát, és az ebből fakadó felelősségnek tudatában van. Csak így lesz képes a demokrácia visszanyerni eredeti szerepét.

A nihilizmustól a dzsihadizmusig – a civilizáció helyreállításának kihívása a közéletben címmel Brian Grim vallásszabadsággal foglalkozó amerikai professzor és Olivier Roy francia történész, iszlám és Közel-Kelet szakértő elemezték a helyzetet. A téma igen aktuális, hiszen immár Európában is mindennapossá váltak a terrorista akciók, kialakult az ún. aszimmetrikus háború.

Brian Grim kifejtette: „sok muszlim úgy látja a nyugatot, hogy a társadalom Isten, remény nélkül él. A fiatalok együttműködése és egymás megismerése megakadályozza a radikalizmust”. A professzor bemutatott egy vallásközi kezdeményezést, a tíz hetes vezetőkurzust, amelyet az Irgalmas Szamaritánusról neveztek el. Itt keresztények és muzulmánok együtt dolgoznak, és tanulják gyakorlatba átültetni azt, amiről a példabeszéd tanít. Mindez lelki perspektívát ad, bevezet a valóságba, növeli a felelősséget. A videón bemutatott tanúságtételek után végül így folytatta: feltehettek egy-két kérdést, esetleg hármat, de a harmadik ez: Mit tudtok tenni ti? - szembesítette a jelenlévőket felelősségükkel a professzor.

Olivier Roy avval kezdte, hogy a vallásos terrorizmus nem új dolog, de az öngyilkos merényletek viszonylag igen. A terroristák elutasítják a múlt örökségét és nem is akarnak semmit örökségül hagyni. Ez a nihilizmus. Mintegy el akarják tüntetni a történelmet, a társadalmat. Mindezt a múlt és a kultúra gyűlöletével. Nemcsak keresztény, hanem muszlim szent helyeket is elpusztítanak. Apokaliptikus elképzeléseik vannak és csalódottak: nem érdemes ebben a társadalomban élni. Ugyanakkor hisznek az örök életben, biztosítani akarják az üdvösségüket. Nihilisták és individualisták. Ami félelmetes, nem maga az erőszak, hanem a halál szeretete. Erős a kapcsolat a nihilizmus és a vallásos kultúrától való eltávolodás között.

Mit tegyünk? Lelki, vallásos téren lehet harcolni úgy, hogy felmutatjuk a kereszténység gazdagságát. Fel kell kínálni egy spirituális lehetőséget, kulturális hidakat kell létre hozni – mondta a történész.

Amikor a vallások reményt adnak: a pápa Egyiptomban - Javier Prades López a Madridi San Dámaso Egyetem rektora, Mostafa El Feki az alexandriai könyvtár igazgatója, Aly Sayed Mahmoud újságíró, az Al-Ahram napilap főszerkesztője voltak az előadók. A beszélgetést Wael Farouq a Milánói Katolikus Egyetem egyiptomi származású professzorra vezette. Így kezdte: nem emlékezhetünk meg Kairó öröméről anélkül, hogy ne gondolnánk Barcelona fájdalmára. Szavait az együttérzés rövid csendje követte.

Elsőként Don Prades kapott szót: „A pápa azért ment Egyiptomba – mondta -, hogy betöltse a szívek ürességét, eloszlassa a sztereotípiákat. A Szentatya beszédéből kiemelte: Az egyetlen megengedett extremizmus a szeretet szélsősége! A szélsőségesség bármely más formája nem Istentől jön, és nem tetszik neki.”

Különösen érdekes volt a beszélgetésben, hogy a spanyol atya kivételével muszlim vallású, egyiptomiak beszéltek az Egyházfő ez év április végi látogatásáról. Ők a következőket tartották fontosnak elmondani: A pápa, mint a béke követe látogatta meg Egyiptomot, ahogyan Twitter-üzenetében is írta. A történelmi látogatás, amelynek mottójául egyetlen szót választott: testvériség, áldás volt az egyiptomi népnek, ajándék az égből. Az aznapi újság egyetlen témája a pápa látogatása volt. A nép arról beszél, hogy kis csodákkal volt tele ez a két nap. A pápa jelenléte nem tagadja a valóságot, de megváltoztatja a nézőpontot. A stadion, ahol egy merényletben korábban sokan meghaltak, az imádság helyévé vált. Ez a megváltozott nézőpont reményt kelt. A vallások a megújulás mozgalmai, egy magasabb értéket akarnak létrehozni, mindhárom nagy monoteista vallás erről beszél. Ezek az emberi nem számára általános értékek. A terrorizmus az egész emberiség ellen irányul. A látogatás pofon volt az erőszakpártiaknak.

A napi sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva Roy professzor kijelentette:

„Természetesen az iszlám radikálisok olyan célpontokat keresnek, amelyek nagyobb jelentőséget biztosítanak akciójuknak, a Pápa megfenyegetése beleillik ebbe a képbe. Legtöbbjük olyan ember, aki nem rendelkezik vallási múlttal, aki a radikalizmus irányába mozdult el, és aki behódolt az Isis perverz narratívájának”.

Prades atya elmondta: „egy ideológia ellen nem lehet egy másik ideológiával küzdeni, csak az emberi tapasztalat elmélyítésével. Az út, amelyen járni kell, hogy ne gyűlöljünk, de ne is engedjük magunkat a terrorizmus által legyőzni, az emberi tapasztalat elmélyítése, komolyan vétele. Megkérdezni magunktól: Mik a lényegi részei a mi életmódunknak? Mi a módja emberségünk visszanyerésének? Hosszú és fáradságos folyamat az, amely majd megfelelő választ adhat erre a kérdésre.”

Az utolsó este ünnepi hangulat uralkodott mindenfelé. Kik komolyzenével, vagy csendesen beszélgetve, kik rock koncerttel, mások pedig kisebb –nagyobb csoportokban énekelve, de mindenki avval a közös örömmel volt együtt, amit a visszanyert örökség miatt érezhetünk.

Varga Jánost hallották Riminiből. Dicsértessék a Jézus Krisztus!