2017-08-28 15:26:00

Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók római konferenciája résztvevőihez


Amint azt már előre jeleztük, Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala imádságot követően az Apostoli Palota Kelemen termében találkozott a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózata Róma környékén tartott konferenciájának résztvevőivel, köztük Rétvári Bencével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárával és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselővel.

Visszatérve a hazátokba, utaljatok az itteni megbeszéléseitek gyümölcseire

A pápa szívélyesen üdvözölte Christoph Schönborn bécsi bíboros-érseket, a kezdeményezés megteremtőjét és Christiaan Alting von Gesau-t, a Hálózat elnökét, megemlítve, hogy idén nemcsak nagyobb számban érkeztek a konferenciára, hanem szélesebb skálán képviselik az egyház egyetemességének az emberi arculatát. A Szentatya külön szeretettel köszöntötte a katolikus országgyűlési képviselők körének új, afrikai tagjait. Ebben ez évben egy sereg égető kérdéssel szembesültök a fórumon, miközben figyelmeteket az emberi személy keresztény szemléletére fordítjátok. Arra bátorítalak benneteket, hogy visszatérve a hazátokba, utaljatok az itteni megbeszéléseitek gyümölcseire, miként is vezet a keresztény hit az emberi személy helyes megértésére.

A törvény, amiket megalkottok – kérte a pápa – legyenek a párbeszéd hídjai

Miközben könnyen el lehet vitatni az egyház hozzájárulását a jelenkor társadalmának nagy kérdései tekintetében, életbevágóan fontos, hogy elkötelezettségeteket hassa át annak erkölcsi és morális tanítása, abból a célból, hogy emberibb és igazságosabb társadalmat építsünk. A törvény, amiket megalkottok – kérte a pápa – legyenek a párbeszéd hídjai a különféle politikai megközelítések között, akkor is, amikor pontos célkitűzéssel szolgálják a védteleneket és a peremre szorítottakat, főként azokat, akik nagy számban kényszerültek elhagyni hazájukat.    

Tekintsetek Krisztusra, akinek a szeretete ösztönöz benneteket      

A népek szenvedései közepette, arra buzdítalak benneteket, hogy tekintsetek Krisztusra, akinek a szeretete ösztönöz benneteket, hogy a Szentlélek, az adományok cseréje által az igazságra és a közjóra vezessen el titeket. Szakmai munkátokban hordozzátok mindig Jézus örömhírét, hogy senki sem jelentéktelen, senkit sem szabad leselejtezni az élet egyetlen fázisában sem. Mária, az egyház Anyja közbenjárására bíztatlak benneteket és a nemzeteket, így adom rátok apostoli áldásomat. (áldás)

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.