Véget ért a Rimini Meeting

– Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektorának helyszíni tudósítása

Köszöntöm a Vatikáni Rádió kedves hallgatóit!

Augusztus 26-án, szombaton délután véget ért a 38. Rimini Meeting.

Az utolsó napon összesen három, igaz igen érdekes és hangsúlyos programra került sor, ellentétben a korábbi napok délelőtt négy délután nyolc-tíz előadásával, amibe a kisebb beszélgetéseket bele sem számolom. Az így felszabaduló időt a kiállítások megtekintésére lehetett még használni. Most csak azokat említem, amelyekre korábban nem volt alkalom: „Aeneas menekülése – mai művészek tegező viszonyban a múlttal”; „Isten legkedvesebb földje – a szentföldi kusztódia története”, azután a diákok által készített „Új nemzedékek – a többnemzetiségű Olaszország fiatal arcai”; „Mindenkinek a maga munkáját – kérdések a világról, amely változik”; „Hogy minden létezhessen – nemzedékek kreativitása, a vállalkozások növekedése”; „Ti vagytok a föld sója – a termékenység eredeténél”, egy teljesen elhanyagolt mezőgazdasági vállalkozás újraindításának tapasztalatairól, amelynek megvalósítói, miközben munkahelyet és értéket teremtenek, megélik a szegénységet, mert szeretik a dolgok eredetét és vallják: „Nincs semmink, de minden a miénk!”; További kiállítások: „Az önmagából kilépő Egyház - megismerni és élni Ferenc pápa Evangelii Gaudium enciklikáját”; „Mindenkinek Rólad beszélek” – Claudio Chieffo dalszerző, énekes életútja; Európai Unió – egy barátság története”; és a „’68 tanulsága – kapcsolat az esemény és a hagyomány között”, amely bemutatja a Communione e Liberazione (CL) immár félévszázados történetén keresztül, hogy a kor kihívásainak hogyan tud megfelelni a hitét tudatosan és bátran felvállaló közösség.

Kiemelkedő esemény volt Pietro Parolin bíboros, államtitkár előadása, „Az Egyház ölelése a mai ember felé” címmel, amelyet a több ezer – zömében – fiatal, feszült figyelemmel hallgatott. Az államtitkár oroszországi látogatása után érkezett Riminibe.

Emilia Guarnieri, a Meeting Alapítvány elnöke bevezetőjében ezt mondta:

„Az Egyház elsősorban minket ölel át, és ez bennünket arra késztet, hogy átöleljünk másokat. Ahogy ez itt, ezekben a napokban is történt, ahol nem csak beszéltünk a dialógusról, hanem meg is éltük azt, találkozásokban zsidókkal, muszlimokkal, ortodoxokkal, buddhistákkal. Nem önmagunkat ünnepeljük a Meetingen – folytatta -, jobban tudjuk, mint bárki, hogy ez nem a mi energiáink, képességünk eredménye. Mi csak igyekszünk követni, amit megtörténni látunk, a kapcsolatoknak és találkozásoknak azt a hálóját, ami itt a Meetingen is megmutatkozik. Hálásak vagyunk, mert a Meeting mindannyiunk számára nagyszerű alkalom hitünk igazolására.

Don Julian Carrón, a CL jelenlegi vezetője ezekkel a szavakkal köszöntötte az államtitkárt: „Az üzenet, amit Ön a pápa nevében küldött megjellegezte ezeket a napokat, amelyeket avval a törekvéssel éltünk át, hogy megbízható tanúi legyünk a reménynek, amely nem csal meg.

A kiállításokkal, találkozókkal, előadásokkal, egész életünkkel azt a lehetőséget, amit a korszakváltás jelent, arra akarjuk használni, hogy közöljük az örömöt, amit kiváltott belőlünk a Jézus Krisztussal való találkozás. Ő az egyetlen, aki válaszol szívünk vágyaira az Egyház életében, amelyben a hagyomány a Szentlélek hangja által marad élő.

Krisztusnak, és ami számunkra a legdrágább az ő társaságának, nincsenek megvédendő terei, de fegyvertelenül megyünk mások felé, hogy megosszuk mindenkivel, amit a hit adhat bárki életének útján, ezekben a megrendítő, de ugyanakkor az igazságot keresők számára lelkesítő időkben. Mi jobb történhet az emberrel, mint egy szabad ember tekintete, amely átöleli úgy, amint van, azaz feltétel nélkül. Nagyon megindító az a tanúságtétel, amit a Pápa tesz, szavaival, és főleg gesztusaival: jelen-idejűvé teszi Krisztus tekintetét az evangéliumi szegények számára. Ezért vagyunk itt, hogy meghallgassuk Önt, aki olyan közel áll Ferenc pápá szívéhez, a modern ember átöleléséről. Kérem, hogy mondja meg a Szentatyának, nem telik el úgy nap, hogy ne fordulnánk az Egek Urához imádkozva érte.”

Parolin bíboros többek között hangsúlyozta: „Az egyház nem humanitárius társaság, ha az lenne, elárulná saját természetét és küldetését. A kereszténység különbözősége a Krisztushoz és az Ő evangéliumához való hűségből ered, a szeretet stílusának megfelelően”. Utazásával kapcsolatban elmondta: „Nagyon éreztem Krisztusnak és az Ő Lelkének jelenlétét. Némi aggodalommal és félelemmel indultam, de éreztem az imádság erejét, amellyel sokan kísértek utamon, amelyen egy lehetséges békét kerestem, és találkoztam az ortodox egyház tekintélyeseivel.” A nemzetközi helyzet kapcsán kifejtette: „Kötelességünk a tömeges és ellenőrizetlen migráció alternatív rendszereinek kidolgozása, amelyek által elkerülhetők a rendellenességek, a beszüremkedés, és a még nagyobb nehézségek. Helyes meggyőzni Európát, és nem csak azt, hogy távlatosan szembesüljenek a vándorló népek fejlődésének strukturális problémáival. Ugyanakkor nem felejtjük el, hogy a testvéreink. Ez egyértelmű megosztást jelent azok között, akik felismerik Istent a szegényekben és a rászorulókban, valamint azok között, akik nem ismerik fel.” Továbbá hivatkozva a terrorista erőszakra, a főpap kijelentette, hogy „amikor a vallások nem vállalnak kritikus utat a legkétszínűbb csoportok felé, ha nem határolódnak el, és nem különülnek el, egyértelműen elítélve a nevükben elkövetett szörnyűségeket előfordul, hogy az erőszak bármely vallás nevében követik is el, negatívan hat vissza rá és híveire. Ezért a konfliktusok valódi és sokoldalú jellegének összetévesztése az ideológiai-vallási indoklásukkal megakadályozza a különböző történelmi-politikai, társadalmi, kulturális felelősség elismerését.”

Egy ilyen időszakban, amelyben az emberiséget az erőszak, a félelmek és az igazságtalanságok fenyegetik, a párbeszéd az egyetlen lehetőség, amelyet alkalmazhatunk. Az Egyház ebben a stratégiában csak szavakat, üzeneteket, könyörgéseket, tárgyalásokat alkalmazhat.”

Parolin bíboros beszédének későbbi részében kiemelte: „A felebarát iránti szeretet nem korlátozható az egyének közötti kapcsolatokra, hanem mindannyiunknak vissza kell térni oda, hogy nyilvános felelősségünket is megéljük, a különböző társadalmi, politikai és intézményi területeken.”

Mi párbeszéd vagyunk - megváltoztatni a másikat vagy találkozni vele? címmel pszichoterapeuták beszélgettek. Többek között elhangzott: „A párbeszéd nem egyszerűen egy szóbeli információközlés, sokkal inkább lehetővé teszi, hogy valami történjék. Ami a felszínre kerül a dialógusban sem az enyém, sem a tiéd, túllép a beszélők véleményén, egy előre nem látható irányba visz tovább, valami, ami új mindkét résztvevőnek.”

A Meeting utolsó rendezvénye volt a Szíriáról szóló beszélgetés az ott zajló - a II. világháború utáni legnagyobb - humanitárius katasztrófa és a „Nyitott kórházak” kezdeményezés kapcsán. Három keresztény kórház is működik Szíriában – kettő Damaszkuszban, egy Aleppóban. Az emberfeletti nehézségekről az Olasz kórház helyi igazgatója beszélt. Az akció támogatója Mario Zenari bíboros, Szíria apostoli nunciusa elmondta: „ha az a föld távolinak tűnne, tudnotok kell, hogy mindannyiunk neve kötődik oda, hiszen egy szíriai városban, „Antiochiában nevezték először keresztényeknek a tanítványokat” (ApCSel 11,26). De az Egyház két szentje Kozma és Damján is összekapcsolnak minket, hiszen Aleppótól északra éltek - mondta.

„Ennyi szenvedés, a vigasztalan helyzet láttán, hogyan ne érezhetnék aktuálisabbnak, mint valaha Jézus viselkedését: „megszánta a sokaságot” (Mt 9, 36). Felelősségünkön túl Istennel és az emberekkel szembeni kötelességünk a segítség. Kórházaink etnikai és vallási különbségtétel nélkül nyitottak - mondta a bíboros, majd hozzátette:  „A sérülések és a pusztítás, ami nem látszik, a lelkeken és a társadalom szövetén ejtett sebek sokkal mélyebbek és súlyosabbak, mint amelyek láthatók.” Végül a nuncius hangsúlyozta a partnerkapcsolatok fontosságát, mindenkit felszólított a segítségnyújtása, legalább adakozás formájában. „Minden segítség Krisztus egyetemes com-passiojának, együttérzésének, együttszenvedésének a jele lehet” – fogalmazott Zenari bíboros.

Egy önkéntessel beszélgettem a főbejáratnál lévő fogadó térben, aki kérdezte, honnan vagyok, majd hogy vannak-e a Meetingen magyarok? Amire egyébként az a válasz, hogy idén alig. Egyszer csak felmutatott a magasban látható képekre, amelyek a korábbi találkozók jelentősebb pillanatait idézik fel és ilyen egyszerűséggel megkérdezte: „az ott a ti Bíborosotok, igaz?” Bravo! - mondom önkéntelenül. Hiszen valóban, a legfölső sorban lévő képen Erdő Péter bíboros úr Filaret metropolitával való találkozása látható, ahogyan 2010-ben, a Meeting nagy előadójában megölelik egymást. Jó felidézni a pillanatot, hiszen személyesen is ott voltam. A tanulság pedig, hogy örökségünk visszaszerzésében, abban, hogy még jobban a miénk legyen, egy találkozás segíthet.

A Parolin államtitkárral való találkozó végén jelentették be a jövő évi Meeting mottóját, amely egy Don Giussanitól származó idézet: „Le forze che muovono la storia sono le stesse che rendono l’uomo felice - Az erők, amelyek a történelmet mozgatják ugyanazok, amelyek az embert boldoggá teszik.”.

Varga Jánost hallották. Dicsértessék a Jézus Krisztus!