2017-09-01 13:19:00

Fohásszal a Föld sebeiért! – P. Vértesaljai László jegyzete


Miközben a közös nyilatkozatot olvasom és fordítom a pénteki műsorunk számára, magam előtt látom egy fényképen a két püspököt, Rómáét és Konstantinápolyét. Ferencet és Bertalant. Múlt év április 16-án egymás mellett ülnek és közös nyilatkozatot írnak alá. Mindketten a dokumentumra összpontosítanak, jobbjukkal kézjegyükkel látják el a szöveget, bal kezükkel pedig leszorítják a nyilatkozatot. A két ember egyetlen feszülés, egyetlen akarat. Közben nem néznek egymásra, de közöset cselekszenek… Egy 81 éves és egy 77 éves ember. Közösen hordanak nagy felelősséget. Külön-külön felelősek a rájuk bízott egyházakért, de közös a felelősségük a közös ház, a teremtett világ iránt. Ez a Ház, az Univerzum, a Világ-Mindenség, s benne a mi kis törékeny földgolyónk, a Terra. Ez a ház az Istené. Ő teremtette, de ránk bízta. Szót emelnek hát a Ház érdekében. Szólnak minden jóakaratú emberhez, akiben él a közösségi felelősségtudat.

Olvasom a szöveget és öntudatlanul arra számítok, hogy valami nagy felismerés, valami új és erős felhívás bontakozik majd ki a világ felelős vezetőihez… Ellenben meglep a szerény és alázatos hang. Fájdalom csendül meg benne, mert ha a rövid nyilatkozat elemez is valamit, akkor annak első pontja egy megállapítás az ember morális hanyatlásáról. Nem kesereg ez a hang, csak megállapítást tesz és utána rögtön megoldást próbál keresni. Hadd idézzem a szöveg legközepét, a szívét: Ennélfogva, Isten teremtett világa iránti közös aggodalomtól egyesítve és elismerve, hogy a föld mindnyájunk közös java, minden jóakaratú embert meleg szívvel arra hívunk, hogy szeptember elsején szánjanak időt a környezetért mondott imádságra. Melegszívű meghívás imádságra – a földért! Azt hiszem, hogy nagyon sok ember számára valóban ez lesz a kezdet, ez az összeszedett ima, a teremtett világ védelméért.

Amikor e sorokat írom, négy hónap után most ömlik az eső itt Rómában: felhőszakadás! Az a tikkasztó és csapadéknélküli nyár sem normális, de ez a türelmetlen eső sem. S ha most Srí Lankára gondolok, az USA déli tengerpartján dúló Harvey hurrikánra, s egyidejűleg látom a tűzvész felperzselte dalmát adriai, a portugál és spanyol tengerpartokat, akkor ez a tűz vagy víz helyzet, tehát nem tűz és víz, hanem külön-külön, mind-mind fájdalmas jelei a természet türelmetlenségének. Erre a türelmetlenné vált, vízzel árasztott, felperzselt, szeméttel borított, a méhében kifosztott Földre az a két ember, egyik fehérben a másik feketében, most imát kér. Innét indulunk, összetett kezekkel. Még semmi akciótervet nem hajtunk végre! Csak haszontalankodva – Isten bocsássa meg nekem a szót –: Hálaistenkedünk. Vagyis szívünket annak a Szívére hajlítjuk, aki Maga, Magamagából, szeretettel és jónak teremtette ezt a világot. Ez az első lépés. A többi ott születik meg. A legjobban a szív tudja mozgósítani az értelmet és a kezet is.

Ma szeptember elseje van. A közös üzenetben említett dátum szintén szeptember elseje. Igaz, 2018 szeptemberének az elseje. De már ma, aztán holnap és holnapután is lehet egy-egy rövid fohásszal szót emelni a Magasságbelinél a Földért. Jövőre, az említett Imavilágnapra csak hozzáidomul a szívünk!

(vl)

                                          








All the contents on this site are copyrighted ©.